Vincze Balázs, az UVSE vezetőedzője – aki Németh Zsolt helyettesítőjeként ült a kispadon az UVSE-OSC serdülő bajnokin – klubja közösségi felületén válaszolt a “brutalitás-ügyet” hétfőn nyílt levélben nyilvánosságra hozó Rázga…
Stuber Sándor
-
-
Edzésre hívta a sajtó képviselőit a Fradi-média keddre. Az apropó az volt, hogy indul a Magyar Kupa küzdelemsorozata és közeledik annak időpontja is, hogy a zöld-fehérek megkezdik szereplésüket a BL-főtáblán.…
-
Idén nincs csoportkör, a nyolcaddöntők oda-visszavágós párharcával kezdődik a Magyar Kupa versenysorozata. A program:
-
Elkészült a második számú európai klubtorna nyolcaddöntőinek párosítása. A legjobb nyolc közé jutásért összesorsolták a Honvédot és a Szolnokot, a Vasas erős szerb csapatot kapott.
-
Súlyos sérülésekkel ért véget nemrégiben egy mérkőzés a serdülők(!) bajnokságában. Az ügy kapcsán a konkrét eseten túlmutató, fontos gondolatokat fogalmaztak meg, írtak alá támogatásuk jeléül szülők, játékosok, sportvezetők. A nyílt…
-
Két fordulót játszottak le a múlt héten az olasz bajnokságban. Eredmények:
-
Nem volt esélye a Vasasnak behozni a Brescia ellen otthon összeszedett kétgólos hátrányt, így a piros-kékek az Eurokupa nyolcaddöntőjében folytathatják (sorsolás hétfőn). Az OSC ha nehezen is, de idegenben újra…
-
Pontot szerzett a KSI, nehezen nyert Szentesen a BVSC, simábban a Kőér utcai tévés meccsen a Honvéd. Eredmények, meccs utáni nyilatkozatok:
-
Szombat este eldől, hogy hány magyar csapat lesz a BL-főtáblán. Az OSC tízgólos előnnyel, a Vasas kétgólos hátránnyal utazott az idegenbeli visszavágóra.