Az OSC kitett magáért, a Fradi meglepően súlyos vereséget szenvedett idegenben. Eredmények, nyilatkozatok, gólok – folyamatosan:
Stuber Sándor
Az OB1-es alapszakaszt követően a rájátszás jön, a tabella utolsó két helyezettjének sorsa már eldőlt. Vagy mégsem? Körüljártuk a kiesés-feljutás kérdését és hírértékű bejelentéssel is szolgálunk: osztályozó biztosan nem lesz, mert az OB1/B második helyezettje attól visszalép. Részletek, az érintett klubok vezetőinek nyilatkozata:
Folytatódik a BL-főtábla küzdelemsorozata, a keddi játéknapon az OSC Berlinben, a Fradi Marseille-ben szerepel. A program és előzetesünk nyilatkozatokkal:
Olaszországban is ezen a hétvégén fejeződött be a bajnoki alapszakasz. A Savona, a Vasas Eurokupa-ellenfele négy góllal kapott ki otthon a Palermótól. Zalánki négy gólt lőtt a Reccóban. Eredmények, Zalánki-gólok:
Az alapszakasz lezárását követően a rájátszás első szakasza következik. Mutatjuk a kiinduló helyzetet és az időpontokat.
A Honvéd besurrant a legjobb négy közé, a Vasas megdolgozott az elődöntőért, de végül teljesítette a kötelezőt. Részletek, eredmények, nyilatkozatok az OB1-es alapszakasz utolsó fordulójából:
Szombaton eldől, hogy mely csapaztok játszhatnak éremért a mostani bajnoki szezonban. Az OB1-es alapszakasz utolsó fordulójának programja, a kluboktól származó előzetes információk.:
Egy nappal a vb-csoportok kisorsolása után bejelentették, hogy Brazíliából sem a női, sem a férfi válogatott nem vesz részt a fukuokai világbajnokságon. Utóbbiak a mi csoportunkban szerepeltek volna, a csoportkör utolsó fordulójában (minden bizonnyal gólarányjavító meccsen) találkoztunk volna velük. Részletek:
Szegeden nyert a Szentes és ezzel minden bizonnyal megmenekült a közvetlen kieséstől. Az OB1-es alapszakasz utolsóelőtti fordulójának eredményei, a meccs utáni nyilatkozatok: