Újabb vízilabdás könyvvel állt elő Bíró Dániel. Ő a magyar pólóvilág különleges figurája, a vidéki vízilabdaélet szereplője, aki civil és edzői munkája mellett újra és újra elővesz egy-egy témát és azt a lehető legalaposabban körbejárva tálalja elénk – saját maga által finanszírozott könyvkiadás révén.
Először a sportág szentesi történetét foglalta írásba, majd a vízilabdavilág belső életének jellegzetességeit “zenésítette meg”, most pedig a szegedi vízilabda múltját dolgozta fel a kezdetektől 1973-ig, talán nem túlzás: tudományos alapossággal. (Közben a szentesi strandultúra történetét is megírta, majd kiadta, szintén a saját pénzén.)
– A megírás újságíróként nem igazán okoz gondot számomra, nem is ez motivál elsősorban, hanem a kutatómunka, az elvarratlan szálak felderítése – mondja Bíró Dániel, akit az új könyv kapcsán kérdeztünk.
Elvarratlan szálak alatt a szerző nem elsősorban eseményeket, múltbeli folyamatokat ért. A sportág szegedi története értelemszerűen konkrét emberek sorsához, életük alakulásához kötődik. Az életutak nagyon különbözőek voltak, szisztematikus feltérképezésük nemcsak a témáról alkotott képet teljesíti ki, hanem egyfajta emléket is állít az egykor volt nagy szegedi alakoknak, pólós és úszó személyiségeknek, bajnokoknak.
Szóval a szerző számára saját bevallása szerint az jelentette a legnagyobb élvezetet, hogy irattárakban, adatbázisokban (még amerikaiban, kolumbiaiban is) kutakodva egyre több ismeretet szerzett a régi főszereplők életéről, törekvéseiről, s ezekből készítette el a mostani kötet második részében olvasható portrékat.
De miről is szól a könyv?
Először is kronológiaszerűen végigköveti a vízilabda szegedi meghonosodásának, majd történetének főbb állomásait. Attól a döbbenetes ténytől kezdve, hogy olyan helyen (Rókusi tó) kezdték meg a helyiek a sportág művelését, ahol időnként kocsikkal hozott hordókból öntötték a vízbe az állati hulladékot, pacalt, zsigereket. (Az uszodahiány aztán hosszú időszakon át jellemzi a már komoly eredményeket hozó szegedi úszó- és vízilabdasportot is.)
És persze, a kontextus végig meghatározó, a háttérben mindig ott van a történelem, a meccsek, tornák, kiesések, feljutások bemutatása érzékelteti ennek a városnak a mindenkori közegét, aktuális helyzetét, életének jellegzetességeit. Ez még egy fővárosinak is érdekes, gondolom, azoknak, akik egész életükben a történtek helyszínén éltek, különösen az.
Apropó főváros és vidék. Időről időre előkerül a kötetben egyfajta főváros-vidék ellentét. Az derül ki, hogy ez a szembenállás gyakran jellemzője volt a vízilabdaéletnek.
1938-ban a szegedi csapat három legjobb góllövőjét erősen vitatható indokokkal eltiltották. A bajnokság utolsó fordulójában így nem sok esélyük volt az Eger ellen. Márpedig a bennmaradáshoz legalább egy pontra szükségük volt a szintén az első osztályú tagságért küzdő fővárosi rivális megelőzése érdekében. És ekkor jött a “mentőbunda”, az egriek szűk körben eldöntötték, hogy nem engedik kiesni a SZUE csapatát. Ezt közölték is az ellenféllel, sőt, még a technikai részleteket is tisztázták. E szerint a játék befejezése előtt két perccel a mérkőzésnek döntetlenre kell állnia, amit aztán már végig tartani fognak. Így is történt, a Szegedi Úszó Egylet (SZUE) nem esett ki.
Nem tisztünk értékelni, hogy a vidékiek jogosan éreztek-e háttérbe szorítottságot a fővárosi csapatokkal szemben, valószínűleg sokszor igen. Például a legjobbjaik nagyon nehezen fértek be a mindenkori válogatottba. Lehet, hogy jogosan szorultak ki újra és újra, de ezt Szegeden minden bizonnyal nagyon nehezen élték meg.
Egyébként az első szegedi válogatottak egyike Szaniszló Béla center volt, aki 1936-ban góllal mutatkozott be a Csehszlovákia elleni, 3:1-re megnyert felkészülési mérkőzésen. (Ő volt a vízben lábbal lőtt kapásgólok egyik nagy mestere.) A berlini olimpia felkészülési keretében még szerepelt, a Játékokra már nem jutott ki. (Jó, azért jegyezzük meg – budapestiként -, hogy a berlini aranyérmes csapat két centerét így hívták: Németh János és Tarics Sándor, szóval azért nehéz volt bármelyiküket is kiszorítani…)
A könyvet olvasván az évek során rögzített eredmények felsorolását egyáltalán nem érezzük száraz adatközlésnek, valahogy mindig kapcsolódik az aktuális számokhoz aktuális történet, átérezzük az akkori helyzetet, még drukkolunk is a valamikori hősöknek, de mindenképpen kíváncsiak vagyunk sorsuk további alakulására.
A könyv tehát jó, vízilabdakedvelő könyvespolcán ott van a helye. Külön érték (és sejtjük, hogy ez nagyon sok pénzébe kerülhetett a szerzőnek) a külalak, az ízléses megvalósítás, a kemény borító, az, hogy a tartalmat rendkívül jó minőségű papírra nyomtatták, aminek köszönhetően a két világháború közötti fotók is kifejezetten élvezhetők.
A kötetet csak a szerzőtől lehet megrendelni, ezen az emailcímen: birodaniel.77kukacgmail.com