Zsinórban harmadszor lett ezüstérmes világversenyen a magyar válogatott. Varga Zsolt szövetségi kapitánnyal hazaérkezése után beszélgettünk a Sydney-i Világkupa-szuperdöntő tapasztalatairól, a válogatott helyzetéről. vlv-interjú:
VARGA ZSOLT szövetségi kapitány a vlv-nek:
– Az értékeléskor érdemes talán az egész Világkupa-tornát figyelembe venni, tehát nemcsak ezt a mostani hárommeccses szuperdöntőt, hanem az Alexandrupoliszban lezajlott selejtezőtornát is, amelynek célja a Sydney-be való kijutás volt.
A mérkőzések nagyon hasznosak voltak, rengeteg fejlődési lehetőséget adtak, főleg a fiatalabb játékosoknak. Emlékeztetek arra, hogy a selejtezőkre kevesebb idősebb játékossal mentünk el, Sydney-ben egy stabilabb, kiegyensúlyozottabb csapat szerepelt.
Én mindig azt mondom, hogy a válogatott munkája évről évre egymásra épül, és úgy tudunk csak haladni, hogyha szinte csak át kell ismételni bizonyos alapdolgokat, amiket már megtanultunk és működtetünk. Ez azért van így, mert az idő mindig kevés. Most például két-három hetünk volt, komplett taktikai rendszer kidolgozására és bizonyos fizikai háttér megteremtésére ez nem elegendő. Természetesen fontos, hogy a közös munka minden egyes perce hasznos legyen.
– A végső cél nyilvánvalóan a következő olimpia, ez lebeg mindenki szeme előtt. Felvetődik a kérdés, hogy jelenleg mekkora a “merítés”, hány játékosra terjed ki a figyelmed, mennyien számíthatnak az esetleges behívásukra?
– A bő keret körülbelül az, amivel most indultunk, ez esetleg két-három játékossal bővülhet. Vagyis nagyjából 27-en vannak azok, akiket kérdezel. Több játékost egyelőre nem figyelek, bár természetesen ez a bő keret is nyitott.
– Amikor kijelölöd az utazókat egy-egy világverseny előtt, mik a legfontosabb szempontok, amiket figyelembe veszel? Tehát van-e valami prioritási sorrend, nem tudom…, az egyéni képesség, a fiatalítás szándéka, a csapatba való beilleszkedés képessége…?
– Igen, így, ahogy említetted, szinte mindegyiket számításba veszem. Talán elsősorban azért a fizikai állapotot nézem meg, ha itt valaki elbukik, bármilyen jó játékos, nem fog tudni hasznos szerepet betölteni a csapatban. Aztán jön a stratégia megvalósításában való részvétel, a védekezési képesség, a technikai tudás hatékony alkalmazása, és az összes többi, a taktikai képesség, a támadásban való részvétel. A különböző szempontokat együtt kell értékelni. Ez adja meg a választ arra a kérdésre, hogy az adott játékos miként illeszkedik be a csapat játékába, abba a stratégiai felfogásba, amit jelenleg érvényesíteni szeretnénk.
Ami még fontos: ha hasonló képességekkel rendelkezik egy fiatalabb és egy idősebb játékos, akkor az elsőbbség a fiatalé, hogy ő megkapja a lehetőséget a fejlődésre és a bizonyításra.
– A posztokat illetően nyilván nagyon különböző a kép, jelentős “túlkínálat” is lehet néhány helyen, de van-e olyan, ahol éppen hogy nem ez a jellemző…?
– Hát, ilyenkor elsősorban a centerkérdést kell megvizsgálni komplexitásában. Ugye, ez mindig sok munkát ad nekem és a szakmai stábnak. Ráadásul kicsit tradíciókat, hagyományokat feszegető kérdés. Mindenesetre az mára már eldőlt, hogy tudunk jó eredményeket elérni egycenteres játékkal is. Kulcskérdés ugyanakkor, hogy van-e ma Magyarországon két olyan center, akiknek a hatékonysága annyira magas szintű, hogy ténylegesen előrébb vagyunk velük, mint ha egy centerrel játszanánk és a védekezést tartanánk jobban szem előtt.
Szerintem ezek olyan kérdések, amelyek a következő években előtérben lesznek. Ugye, vannak fiatal tehetségek, nagy kérdés, hogy mikorra érnek be, mikorra lesznek olyan szinten, hogy nemcsak támadásban, hanem védekezésben, emberhátrányban is komoly szerepet tudnak vállalni.
Természetesen a többi posztot illetően is vannak képzési feladatok, ha például a bekkekre gondolok, el kell érni, hogy ne kapjunk örökösen felesleges kiállításokat. Van nálunk egy mondás a védekezéssel kapcsolatban: “akciógól ne legyen”. Ez egy alapmondat, normális igényt fogalmaz meg és egyfajta nevelési szemponttá vált. Ugyanakkor egyre nagyobb problémát jelent, hogy a védők szinte görcsösen igyekeznek eleget tenni ennek a feladatnak, gyakran nem érzik a határt a kiállítás és az akciógól potenciális lehetőségének kockázata között. Furcsa, de kellenek akciógólok ahhoz, hogy a védő egy idő után megérezze, mikor van ideje a beavatkozásnak. Most feladatnak látom, hogy elérjük: egy-két-három kiállítással kevesebbet kapjunk mérkőzésenként.
– Nagy újdonságot jelentett a felkészülés során az úgynevezett kognitív készségek fejlesztését szolgáló lámparendszer alkalmazása. Hogy értékeled ennek eredményét? Látható volt az éles meccseken a rengeteg gyakorlás hatása?
– Ha egy szakember megvizsgálná, tüzetesen megnézné, hogy ez a módszer mit jelent a csapat számára, akkor azt mondaná, hogy igazából csak ilyen módon van értelme edzeni, sehogy máshogy. Ez ma már nem olyan kérdés a számomra, hogy csináljuk vagy ne csináljuk, lesz-e hatékonysága vagy nem. Úgy gondolom, hogy elengedhetetlen eszközről van szó.
Ami a már látható jeleket illeti: egészen biztos, hogy a kommunikáció terén már érzékelhető a hatás, sokkal gyorsabban, célra törőbben kommunikálnak egymással a vízben a játékosok. Hogy a döntéshozatal javításában, gyorsaságában van-e előrelépés a kognitív módszer eredményeként, az egyelőre szubjektív megítélés kérdése, szuperfejlett eszközökkel, pontos mérésekkel tudnánk igazolni ezt. Valószínűsíthetjük a pozitív hatást, mint ahogy azt is, hogy a játékosok sokkal többet néznek szét, jobban “látnak a pályán”, mint korábban.
A változó jeleket mutató táblák segítségével olyan edzéseket tudunk csinálni, mint korábban soha, semmilyen módon, szerintem ez egy fantasztikus eszköz.
– Visszatérve a Sydney-i három meccsre, mit láttál, a teljesítmény az általad elvárt módon alakult?
– A három mérkőzésből a legjobbnak az ausztrálok ellenit értékelhetjük. Voltak jó periódusai a horvát meccsnek is, az utolsó másfél negyed már stabilabb, jó játékot hozott. Nem ismertük őket, fiatal csapattal jöttek, biztos volt, előtte is mondtam, hogy súly nélkül, szemtelenül fognak játszani, ahogy mi a zágrábi Eb-n sok fiatallal mentünk neki felnőtt válogatottaknak.
A második felében szépen lezártuk azt a mérkőzést, a játékunk egyre magabiztosabb lett.
Utána következett egy meglepetés – ugye, az ausztrálok rengeteg gólt lőve, őrült játékkal visszatérve a meccsbe, legyőzték, kiejtették a spanyolokat.
Nyilván láttuk, hogy az ausztrál csapat nagyon fizikális játékot játszik, bunyóznak, gyorsan mennek. Fizikálisan szerintem az egyik legjobban felkészített csapat volt, hosszabb felkészülésből tudtak jönni, mint bármelyik másik válogatott. Jól játszottunk ellenük, nagyon örültem, hogy sikerült túljutni rajtuk. Nehéz ellenfelek voltak, jól felkészítve, hazai közönség előtt játszva.
Végül a görögök következtek, már a döntőben. Nem kezdtünk túl jól, utána viszont feljöttünk, egyszer még meg is fordítottuk az eredményt. Itt aztán tényleg nüanszok döntöttek, egy védés, egy gól, egy blokk, egy labdaszerzés, ezeken múlt a meccs. Óriási energiákat mozgattunk meg, ezzel együtt, ha nyertünk volna, akkor is azt mondanám, hogy a görögök jobban játszottak, mint mi. Kicsit talán letisztultabban, tapasztaltabban vízilabdáztak. Mi többet hibáztunk a védekezésben, blokkokban, volt öt-hat olyan gól, amiről azt lehet mondani, hogy jó blokkolással hárítható lett volna.
Ezek javítható hibák, dolgozunk is az ilyeneken rendszeresen. Nyilván alaposabban meg kell majd vizsgálni mindegyik konkrét esetet, kiderítve az okokat. Döntőket, döntő jelentőségű mérkőzéseket úgy lehet csak nyerni, ha ezekben a szegmensekben jók vagyunk, ezért kell vizsgálni a statisztikai adatokat is.
Az ausztrálok elleni elődöntőben volt 13 labdaszerzésünk és öt vagy hat blokkunk. Ezek nagyon jó statisztikai mutatók. A görögök ellen már nem voltunk képesek ugyanezt produkálni, hiába tudjuk, hogy nyolc blokkal valószínűleg mérkőzést lehet nyerni, a döntőben csak hármat vagy négyet tudtunk végrehajtani. A számok tehát pontosan megmutatják, hogy milyen feladataink vannak.
– Mit adott nektek a meccseken megjelent nagyszámú magyar közönség? Innen nézve meglepőnek tűnt, hogy milyen sokan voltak kint és mennyire figyeltek arra, hogy mindenféle gesztussal is kifejezzék ragaszkodásukat, a csapat iránti szeretetüket.
– Fantasztikus közönség szurkolt nekünk, és tényleg óriási köszönettel tartozunk, mert olyan családias, támogató légkört teremtettek, ami elképesztő volt. Azt is hozzá kell tennem, hogy az ausztrál szurkoló közönség is rendkívül sportszerű volt. Drukkoltak ellenünk, örültek a saját csapatuk sikeres akcióinak, de maximálisan elismerték a sportolói teljesítményt mind a két oldalon. Nem lehet ezt összehasonlítani mondjuk egy 12 ezres szerb tömeg reagálásával…
Visszatérve: köszönjük szépen a magyaroknak, akik eljöttek értünk nemcsak Sydney-ből, hanem Melbourne-ből és különböző más városokból. Kaptunk tőlük minden nap sütit, meg óriási szeretetet – tényleg nagyon-nagyon jó élmény volt.
– Zsinórban három világversenyen három ezüstérem. Nem lehetséges, hogy emögött már van valamilyen pszichikai gát?
– Nézd, ez egy olyan dolog, hogy nyilván mind a háromnak megvolt a maga története. Nem is szeretném, ha ilyesmi rögzülne a játékosokban, hogy létezik valamiféle “pszichikai gát”. Inkább bizonyos tényezők összeségéről beszélhetünk, nagyon röviden fogalmazva: meg kell tanulni döntőt játszani.
Megfordítom a kérdést: melyik csapat volt rajtunk kívül háromszor döntőben? Nem volt döntőben egyik sem. Egyszer a spanyolokkal játszottunk, egyszer a szerbekkel, egyszer a görögökkel. A spanyolok világbajnokságot nyertek ellenünk, aztán nem játszottak döntőt sem Belgrádban, sem Sydney-ben. Ha ezt nézzük, számukra ez két elveszített világverseny.
A szerbek ki se jutottak most erre a világversenyre.
Fel lehet tenni a kérdést, mi a jobb? Mindig döntőt játszani és eljutni oda, hogy egyet meg is nyerünk, vagy távol lenni a fináléktól, egy-egy siker mellett. Nagyon fontos, hogy nemcsak a döntők léteznek, oda el is kell jutni, ami világversenyeken mindig rendkívül nagy feladat. Óriási csatákat vívtunk Belgrádban és Szingapúrban is, hogy ezt elérjük, nagyon nagy ellenfeleket győztünk le.
Biztos vagyok abban, hogy ha továbbra is eljutunk a döntőkig, akkor előbb-utóbb megjön az a tapasztalat, megjön az a rutin, ami kell, és egyszer csak fordul majd a helyzet.
– Mi vár most rátok, mi a menetrend? Legközelebb januárban következnek Világkupa-selejtezők, lesznek addig összetartások?
– Igen. Ebben az időszakban az a legfontosabb, hogy meg tudjuk csinálni a teszteket a játékosokkal, hogy lássuk, rögzítsük, ki milyen állapotban van, milyen további munkára van szüksége. Tehát lesznek összetartások, nyilván valamennyi taktikai munka is, leginkább részelemek gyakorlása. Tehát nem az a lényeg, hogy bizonyos játékosok eddzenek még hármat a válogatottnál, hanem az, hogy együtt legyünk, gyakoroljunk. Egyébként elég sokan játszanak most külföldön, ez nyilván valamennyire nehezíti majd az összetartások lebonyolítását.
– Köszönöm a beszélgetést!
Sydney-i fotók: Ibrahim Maximilian a vlv-nek