Alelnökké választotta az MVLSZ szombati rendkívüli közgyűlése Gergely Istvánt. A kétszeres olimpiai bajnokkal, a Honvéd ügyvezető elnökével új megbízatásáról beszélgettünk.
VLV-VIDEÓ:
A videóinterjú leírt változata:
– Eljött ez a pillanat is… Tiszteletem alelnök úr, gratulálok!
– Hú, de szigorúan hangzik ez… 🙂
– Arra kérlek, mondd el, milyen érzéseid vannak most, hogy a vezető testület egyik vezető tisztségviselője lettél.
– Nem is tudom, mikor nyilatkoztam legutóbb a vlv-nek, de borzasztóan régen…, úgyhogy ez is egy nagy comeback…
– Egy “járulékos pozitívum”!
– Igen. Jó, hát…, köszönöm szépen. Hogy mit érzek?
Nagyon-nagyon ritkán szoktam izgulni, ez talán jellemző volt rám a sportpályafutásom alatt is. Most azért volt bennem izgalom. És nem azért, mert attól tartottam, hogy a tisztelt küldöttgyűlés azt fogja gondolni, hogy nem én, hanem valaki más alkalmasabb, hanem azért, mert hogyha tényleg úgy gondolja, hogy alkalmas vagyok az alelnöki pozícióra, és egyezetve Madaras Norbert elnök úrral, hogy milyen feladatok várnak rám…, azért ez számomra egy nagyon-nagyon fontos dolog.
Mindent, amit elértem akár a magánéletben, akár a civilpályafutásom során, a vízilabdának köszönhetem, annak, hogy a magyar vízilabdában részt vehettem, annak, hogy ezekkel a srácokkal együtt játszhattam akár a klubban, akár a válogatottban. És hát, 2012 óta elnökségi tag vagyok a Magyar Vízilabda Szövetségben. Óriási előrelépés, hogy most együtt dolgozhatok ezekkel a nagyszerű emberekkel, akiken látom, hogy napi szinten mennyit tesznek a sportágért. És hát, borzasztóan várom azt a munkát, amit már egyeztettünk.
Én azt hiszem, eljött annak az ideje, hogy olimpiai bajnokként most már ne csak az érmek számát tekintve hagyjunk bármilyen nyomot is a szövetségben, hanem abban a héttérmunkában is ott legyünk, amely ahhoz segíti hozzá a sportolókat, a versenyzőket, az edzőket, a szakmai stábot vagy bármilyen más területét a vízilabdának, hogy eljussanak oda, ahova mi eljutottunk. Most ez a legfontosabb feladatunk, hogy számukra biztosítsuk a lehetőségeket, hogy megvalósíthassák az álmaikat. Legyenek bajnokok – bármilyen szintről is beszélünk. És hát, ez a feladat nem kicsi, borzasztóan nehéz, nem is látványos A hatékonyságot, a sikerességet nem okvetlenül az edzésórák számában mérik. Biztosan lesznek nagyon nehéz időszakok és nagyon-nagyon szép időszakok is, amikor majd együtt tudunk örülni a sikereknek.
– Civilben is sportvezető vagy, nagyon jól ismered a magyar sport helyzetét. Hogy áll a vízilabda? Mennyire nehéz a mostani szituáció? És mire számíthat a közvélemény? Itt most nemcsak az eredményekre gondolok, hanem arra is, hogy a vízilabda megmarad-e egy olyan ikonikus területnek, sportágnak az emberek szemében, mint amilyen korábban volt.
– Ez mindig az eredményességtől függ. A magyar vízilabda több szempontból is történelmi múlttal rendelkezik, ez “beleégett” az emberek múltjába és akár a mindennapjaiknak is fontos része. Emiatt nem izgulok, nem gondolom, hogy a vízilabdasport eltűnne vagy meggyengülne. Sőt, azt hiszem, hogy erősödni fog, erősödik is folyamatosan. Természetesen nem szabad túl nagy álmokat szövögetnünk, tudnunk kell, hogy pontosan hol van a helyünk. A vízilabdának továbbra is dolgoznia kell és szállítani az eredményeket. Olyan embereket kell nevelnie, akikre nemcsak mint vízilabdázókra lehet büszkének lenni, hanem ha más területen helyezkednek el, azt mondhassák róluk, hogy na, ezek értelmes, jó kiállású, használható, dolgos, szorgalmas emberek – vízilabdázók. Ez ugyanolyan fontos, mint az eredményesség, s ilyen szempontból a tapasztalatom szerint az uszoda megítélése semmit nem romlott az elmúlt időszakban, hanem tartja azt a szintet ami már régóta jellemzi ennek a sportágnak a képviselőit.
– Gondolom, alelnökként nem az lesz a szlogened, hogy “Csak a Honvéd!”…
– Természetesen nem. 🙂 Itt azért objektívnek kell maradni, nem lehet elköteleződni egy klub mellett sem. A Honvédot nagyon-nagyon szeretem, ez az az egyesület, amelyiket vezetem, ahova tartozom, de a vízilabda-szövetségben dolgozni teljesen más feladat. Itt nincs Honvéd, nincs Ferencváros, nincs Vasas. Itt van többszáz klub, őket ugyanúgy kell segíteni, meg kell őket hallgatni, dolgozni értük. És hát…, nekem is van főnököm, én is meghallgatom majd azokat az instrukciókat, amiket kapok és próbálok eleget tenni a megbízásoknak.
– Köszönöm szépen és nagyon jó munkát kívánok!
– Köszönöm.