A dualizmus korának legnépszerűbb élclapjában, a Borsszem Jankóban találtuk ezt a vízilabdás vonatkozású krokit. A lap 1868-ban indult és 1938-ban szűnt meg. A Wikipédia szerint az időnként több mint kétezer példányban elkelt újság az 1920-as években veszített sokat a népszerűségéből. Érdekes, pont ebből az évből szemlézzük az alábbiakat – a forrás a szokásos, az Arcanum (adt.arcanum.hu) kincset érő adatbázisa.
Vizipóló
A németek meghívták az FTC vizipóló-csapatát egy Boroszlóban megtartandó mérkőzésre. Az eftécé hajlandó is elmenni, de csak azon feltétel alatt, ha a németek beleegyeznek, hogy az eftécé a saját, megszokott uszodáját vihesse magával. Ellenkező esetben kötelezzék magukat a németek arra, hogy a gólkülönbözetet márkában lefizetik.
Az, hogy egy külföldre menő csapat magával vigye az uszodáját, egészen újkeletű és — tegyük hozzá — nagyon szerencsés eszme. Mert, ugyebár, ahogyan a vívó magával viszi saját kardját, a tenniszező a hálóját, a birkózó az izmait, a céllövő az ágyúját, a futballista a feleségét, úgy az úszó is helyesen teszi, ha magával viszi azt a vizet, melyben trenírozott, melyet megszokott. Csak rutinált úszók tudják megítélni, mennyi fáradságba kerül, míg a víz jó testhezállóvá válik. A vizet épp úgy kell megúszni, meggyömöszölni, átgyúrni, akár a kovászt és ezt nevezik köznyelven tréningnek.
Ha az eftécé magával viheti az uszodáját, akkor győzelme valószínű, de nem biztos, mert a német lapokban valószínűleg a németek győzelme valószínű. Mindenesetre érdekfeszítő küzdelmet kell vívnia az eftécének a hatóságokkal, hogy vízére a kiviteli engedélyt megkapja.
(- told)Borsszem Jankó, 1920. március 14.