A budapesti vb véget vetett Märcz Tamás öt és fél éves szövetségi kapitányi munkásságának. Most tudtuk feltenni azokat a kérdéseket, amelyek már a budapesti vb után aktuálisak voltak, de az akkor elrendelt nyilatkozatstop miatt esélyünk sem volt részletek felől érdeklődni.
– A kapitányi időszakodban hogy zajlott a munka. Furcsa lehet, hogy két összetartás között mintha nem lenne semmilyen teendőd. Jó, nyilván kijársz a meccsekre, de nincs taktika, nincs kispad, nincs közvetlen feladat, csak a figyelés, a kapcsolattartás, a készülés. Ezt hogy viselted? Elegendőnek érezted vagy hiányérzeted volt?
– Az eredeti megállapodás az volt, hogy a BVSC kispadján még befejezhetem a szezont a szövetségi kapitányi munka mellett. Dénessel (Kemény Dénes akkori MVLSZ-elnökkel – a szerk.) egy hosszabb beszélgetés során arra jutottunk: nem biztos, hogy ez szerencsés, együtt meghoztuk azt a döntést, hogy a BVSC-vel együttműködve keresünk megoldást arra, hogy elengedjem az előttem álló négy-öt hónapot és csak a válogatottra koncentráljak. Ennek megvoltak a szakmai okai. Hozzáteszem: nem vittem sok játékost a válogatottba, más a helyzet, ha valaki a saját csapatából többekre a válogatottban is számít. És mivel az elején a BVSC kispadján ültem edzőként, nem nagyon tudtam figyelni a válogatottnál számításba veendő játékosokat. Szerintem jó döntés volt elengedni és onnantól kezdve arra redukálódott a kapitányi feladat, hogy játékosokat figyeltem, edzésekre jártam, rengeteg mérkőzést néztem meg a helyszínen. Eleinte három meccsre is kimentem egy napon, ha olyan időrend volt, hogy ez belefért, aztán rá kellett jönnöm, hogy ha nem jegyzetelek, akkor a harmadik meccs végén már nem emlékszem arra, hogy mi történt az elsőn… Attól kezdve mindig a két legfontosabb mérkőzést választottam és konkrétan figyeltem játékosokat, játékhelyzeteket.
Persze, ez egy kicsit “ingerszegény”. Annak idején válogatottjátékos-koromban volt, hogy a hét úgy indult, hogy hétfő és kedd – válogatottedzés, szerdától zajlott a klubokban a munka. Ez teljesen átalakult az elmúlt években, hiszen ma már nemcsak szombaton vannak klubmérkőzések, hanem szerdán is. Nem kérheti el a szövetségi kapitány a játékosokat hétfőre és keddre, ha ők szerdán már meccset játszanak a klubjukban. Minimálisak lettek a lehetőségek. Ráadásul az idősebb, tapasztaltabb játékosok szezon közben minden klubnál csúcsterhelést kapnak, tőlük várják az újabb és újabb győzelmet, örülhetünk, ha nyár elejére jó egészségi állapotban képesek teljes erővel, koncentráltsággal nekivágni a válogatottal közös munkának. Az ő esetükben mindig arra kell nagyon figyelni, hogy a legfontosabb időszakra jó mentális és fizikai állapotba kerüljenek.
Mindehhez természetesen én is alkalmazkodtam. Sokszor volt olyan keretedzés, hogy idősebb játékosokat be sem hívtam. Ez egyéként nemzetközi tapasztalat, a riválisoknál is gyakran előfordul, hogy egyes rutinos játékosok a nyári felkészülésre csatlakoznak csak a többiekhez.
Így viszont alkalom nyílt arra, hogy bővebb keretekben sok játékost megismerjek. Volt az A keret mellett B keret is, 15-20 olyan játékost hívtam be, akik várhatóan csak négy-öt évvel később lehetnek válogatottak, de feladatokat adtunk, nézegettük, teszteltük őket, útirányt mondtunk nekik. Nemcsak én foglalkoztam velük, hanem Németh Zsolt is, ő a védőkkel, Mátéfalvy Csaba pedig a kapusokkal. A fiatalok látták, hogy milyen munka folyik a válogatottnál, segíthette ez a rendszer a későbbi esetleges beintegrálódásukat.
Nagyon szeretek edzést tartani, ez valóban hiányzott. Mindig vártam, hogy elkezdődjön egy öt-hathetes válogatott-felkészülés és nagy hiányérzet jött, amikor nyár végén vége szakadt az intenzív munkának. Ez nehéz helyzet, de hát, nem nagyon lehet másként alkalmazkodni a lehetőségekhez. A kluboknak nagyon fontos a bajnokság, a nemzetközi szereplés, rengeteg a mérkőzés, jóval több, mint a mi időnkben. A válogatott stábjánál mindig arra kellett összpontosítani, hogy a nyári program jó legyen, teljes legyen, kicsit átmentsük a maximális terhelésből érkező játékosok formáját, kicsit meg is terheljük őket, amennyire a jó fizikai állapothoz szükséges és persze: csapatot alakítsunk ki. Ez nagyjából mindig sikerült, általában azt éreztem egy torna kezdetekor, hogy “csapatszaga” van az egésznek, jó volt ránézni a játékosokra.
– Térjünk át a végső fázisra. A budapesti vb háttértörténete valahogy homályban maradt. A torna után “adminisztrációs tények” uralták a híreket, de még a meccsek után voltak nyilatkozattöredékeid, amelyekben arra utaltál, hogy nem volt minden rendben, de tudod az okokat. Ezzel azt jelezted, hogy vinnéd tovább a csapatot.
– Markáns megszólalásaim nem voltak a torna alatt, talán a vb befejezésekor a vegyeszónában adott hosszabb nyilatkozat volt az, ami sok mindenre utalt, viszont utána az elnök úr nyilatkozatstopot rendelt el. Ez már összefüggött a szövetségi kapitányi poszt sorsával. Természetesen tudtam, hogy nagy az elégedetlenség, s hogy ezután az eredmény után az elnökség dönti majd el a sorsomat. Beszéltem Vári Attilával, aki elmondta, hogy “nincs elégedettség” az elnökségben a csapat szereplésével, az eredménnyel és a mutatott játékkal kapcsolatban. Ugyanakkor az is tudomásomra jutott, hogy a vezető testületben nem egységes az álláspont a folytatást illetően. Annyira közeli volt az Európa-bajnokság időpontja, hogy olyan döntés is születhetett volna, hogy annak végéig még én folytatom a munkát és a nyár után értékelik a látottakat, mint ahogy korábban is volt már erre példa.
– De mi történt tulajdonképpen a vb-n a csapatunkkal? Volt-e előjel? A torna előtti nyilatkozataidból úgy tűnt, hogy minden rendben van és semmi probléma nincs a csapat körül. Aztán a vb vége felé már tettél arra utalást, hogy korábban nem mondtál el mindent. Még most sem tudni, hogy itt pontosan mire gondoltál.
– Amikor kiírták ezt a vb-t, mindenki látta, hogy a Bajnokok Ligája nyolcas döntője a vb-kezdéshez milyen közel van. A vb-éremszerzésre mindig van 7-8 potenciálisan esélyes válogatott, ez most is így volt. Már akkor tudtuk, hogy a végén lesz három csapat, amelynek vezetői azt mondják majd, hogy nagyon jó volt így, ideális ez az időzítés, mert sikerült átmenteni a formát – és lesz az összes többi szereplő, azok, akik nem érik el a maguktól várt eredményt és ezt annak tulajdonítják majd, hogy nem volt elég idő a felkészülésre. Mindenki nem lakhat jól ebből a tortából, három vb-érem van és csak egy arany…
Szinte az összes csapatnak hasonló volt a lehetősége a felkészülésre, sokan tőlük is ott voltak a BL végkifejleténél, nekik is kevés idejük maradt. Így tehát magyarázkodásnak lehet nevezni, amit elmondtam, de tény és való, hogy nem a megszokott ütemterv alapján történt a felkészülés és várható is volt, hogy ez érdekes dolgokat hozhat magával. Voltak eleve sérültként érkező meghatározó játékosaink. Erről nem kommunikáltunk a nyilvánosság felé, viszont ez azt jelentette hogy a minimális, 8-10 napos felkészülést sem tudtuk együtt végezni, mert voltak, akik terápiára jártak és korlátozottan végezhettek csak el feladatokat. A vb-n végül mindenki rajthoz tudott állni, senki nem beszélt már bajokról, úgy tűnt, hogy egészségesek vagyunk és képesek leszünk bármire.
Nem volt csodálatos a játékunk a csoportmeccsek során, Montenegróval is voltak gondjaink az első mérkőzésen, a brazilok elleni meccsről nem érdemes beszélni, de a grúzokkal vívott találkozó már kellemetlenül alakult a nagyon sok kapott gól miatt. Ráadásul az első számú kapusunk, Vogel Soma szemsérülést szenvedett, le kellett cserélni már a mérkőzés harmadik percében, ami megzavarta a kapusok szereplésének eredetileg eltervezett ütemezését.
A negyeddöntőben jöttek az olaszok, sok új arccal. Teher nélkül játszottak, lezserek voltak és ez párosult a szervezettségükkel, egyben a meghatározó játékosaik jó játékával. Azzal szembesültünk, hogy veszélyes ellenfelekké váltak ezzel az átalakított csapatukkal is. Jól kezdtünk, de a második negyedben három demoralizáló gólt kaptunk zsinórban, ami után a mérkőzés rossz irányba sodródott. Úgy láttam, pszichésen megviselte a csapatot az az időszak és kis kapkodás lett úrrá rajtunk, ami miatt nem nagyon tudtuk visszaterelni a játékot a nekünk kedvező mederbe. Néhol fegyelmezetlenek voltunk, néhol pontatlanok, és szép lassan kicsúszott a kezünkből a mérkőzés. Csak korrigálni tudtuk a végén az eredményt, ezt el kell ismernünk, magabiztosan győzött le minket az olasz válogatott.
A csapaton érthető módon elég nagy letargia lett úrrá, nehéz volt “összekanalazni” a játékosokat, már amennyire egyáltalán lehetett. Hazai közönség előtt az 5-8. helyért kell játszani – azt kellett megértetni, hogy most ez a nagyon fontos feladat. Vagy mentálisan viselte meg nagyon a csapatot az olaszok elleni vereség, vagy fizikailag fáradtak el, esetleg mindkettő – jött a következő nagy hiányérzet. A negyeddöntő elvesztése is fájó volt, de az is, hogy utána nem tudtuk az új helyzetből kikaparni a legkevésbé rosszat, azt, hogy legalább az ötödik helyért játsszunk majd. Az USA elleni mérkőzés újabb csalódást okozott bennem, hiszen egy sínen lévő mérkőzést “sikerült” büntetőpárbajra vinni, majd elveszteni. Az, hogy a végén Montenegrót legyőztük a 7. helyért vívott meccsen, csak egy nagyon pici sebtapasz volt a vérző sebre.
Hogy miért nem mondtam le? Miért is kellett volna két perccel a világbajnokság lefújása után lemondani? Nyilvánvaló volt, hogy erre később is lesz lehetőség. Egyébként több elnökségi ülés volt azokban a napokban, Vári Attilával megbeszéltük, hogy a keddi napon, két nappal a vb után lesz az az elnökségi ülés, amelyre meghívnak és elmondhatom azokat a dolgokat, amiket gondolok. Végül nem hívtak meg és el is napolták a helyzet megvitatását, csak tizenvalahány nappal később történt meg a beszámoló az elnökség ülésén.
– Emiatt eleve csúszott egy hetet az Eb-felkészülés…
– Igen. Előrevetítette számomra a várható döntést, hogy elnöki utasítást kaptam arra vonatkozóan, hogy az általam elkészített Eb-felkészülési tervet módosítsam és az első hétre szólóan egyéni edzésterveket küldjek ki a játékosoknak. Természetesen ezt megtettem.
– Hogy történt a távozás? A “közös megegyezés” kifejezés szerepelt az akkori közleményben.
– Voltak háttérmegbeszélések Vári Attilával, amelyek során az derült ki számomra, hogy a folytatás erőltetésének nincs sok értelme. Így született meg a döntés, hogy közös megegyezéssel távozom és átadom a helyemet az új kapitánynak.
Természetesen bennem is komoly nyomot hagyott ez a világbajnokság. Nem lett volna könnyű azonnal folytatni, de – nyilatkoztam is – oldottam már meg hasonló feladatot, akár a 2018-as Eb után, akkor is volt bőven krízishelyzet, szereztem tapasztalatot… Ha azt gondolta volna az elnökség, hogy velem szeretné folytatni, kész lettem volna erre.
– Nyilván mindent átgondoltál. Volt olyan elem, amiben a saját hibádat, a személyes felelősségedet láttad? Ha ott erélyesebb vagyok, ha itt másként döntök, ha akkor nem x-et, hanem y-t hívom be…, ilyesmire gondolok.
– Mindig magammal szemben vagyok a legkritikusabb, amikor valami nem sikerül. A kamerák előtt is elmondtam, hogy vállalom a felelősséget. Már csak azért is, mert az, hogy kik játszanak, mindig a kapitány felelőssége. Lehet, hogy egy-két poszton másfajta játékos szerepeltetésével más irányba terelhettem volna a játékunkat, lehet, hogy egy modernebb, mozgékonyabb csapat hatékonyabb tudott volna lenni, de én most is azt mondom, hogy ennek a válogatottnak az összetétele alkalmas volt arra, hogy megtegyük azt a bizonyos lépést, győzzünk a negyeddöntőben vagyis a minimum-elvárásoknak megfelelően szerepeljen a csapat. Azt sem tudjuk, hogy más összetételben jobb eredményt érhettünk volna-e el. Én bíztam a játékosokban, azt láttam, hogy ha valakivel történik valami, egy másik ember a helyébe tud lépni. Ez eleve tervezve volt, hiszen, mint utaltam rá, voltak kisebb sérülések, számításba vettük, hogy ha azokból komolyabb probléma adódik, legyen megoldás, hogy a csapat struktúrája ne változzon. Ha csak a negyeddöntőt nézem, azt látom, hogy rengeteg emberelőnyt, rengeteg helyzetet alakított ki a csapat, de az utolsó pillanatban valahogy mindig rossz döntés született vagy rossz volt a kivitelezés. Az ilyesmi nem marad büntetlenül és ez most is így történt. Összességében elmondhatom, hogy nem marcangolom már magam azzal, hogy min múlt a dolog, inkább előre tekintek.
– Mint mondtad, tudtad az okokat. Beszéltél az egymásra hangolódás hiányáról. Ez mit jelent?
– Sokat dolgoztunk ezen. Kisebb-nagyobb feszültségek mindig voltak a játékosok között. Sok pszichológiai foglalkozást tartottunk, amelyek szerintem nagyon jó irányba vitték a csapatot. Szerették a játékosok is ezt az új vonalat, amit kialakítottunk. Itt egyébként volt egy váltás is, új szereplő lépett be a mentális felkészítés területén, Németh Gergely sportpszichológus, aki a távozásom után is a csapat mellett maradt. Nagyon jó munkát végzett, amit a fiúk is szerettek, és segítette a Split előtti felkészülést.
Ezeket a helyzeteket nem lehet egyik napról a másikra megoldani, kell rajtuk dolgozni és ezt tettünk is. Kellett volna több idő, hogy ezek a tényezők még jobban felszínre kerüljenek és eljussunk a megoldásig.
– Új kapitány jött, elkezdődött a spliti felkészülés és kikerült a közvélemény elé számos információ a vb-csapat tagjaival szemben hozott adminisztratív intézkedésekről, anyagi jellegű büntetésekről. Ezeket hogy értékelted?
– Természetesen hallottam a játékosokat érintő szankciókról. Ezek teljes mértékben az MVLSZ elnökségének döntései voltak. Nekem akkor már nem volt beleszólási lehetőségem, hiszen már nem én voltam a szövetségi kapitány.
– Őszinte leszek: nehezen tudtam nézni a csapatot amit már nem én irányítok, de úgy éreztem, hogy ha nem szembesülök a látottakkal, akkor még lassabban fogom feldolgozni a történteket. Tehát néztem és örültem a játékosok sikerének, hiszen sokan hozzám tartoztak, sőt a legtöbben velem lettek először válogatottak. Körülbelül ezt a csapatot láttam év közben is, amikor például a Világligában játszottunk és ez a fajta lendület és szeretet áramlott akkor is, és valahogy akkor is működött. Akkor is jó volt nézni őket és akkor is elgondolkoztató volt, hogy lehet ez is egy megfelelő út.
Az Eb-n, mondhatni, teher nélkül játszott a csapat, hiszen olyan rossz eredmény volt a vb-hetedik hely, hogy innen csak felefelé vezethetett az út. Zsoltnak és a játékosoknak a torna végén rögtön gratuláltam, majd Zsolttal pár nappal később hosszabban is beszéltünk. Örülök a magyar vízilabda sikerének.
– Mi van most veled? Kaptál-e ajánlatot klubcsapattól? Itthonról? Külföldről?
– Az idei klubszezon még a felénél sem tart. Ha már ilyenkor, augusztus és december között edzőt keres egy klub, akkor ott biztos nagy lehet a baj… 🙂
– Puhatolózó beszélgetések azért ilyenkor már szoktak lenni…
– Igen. Egyébként voltak ilyenek. Érdeklődtek irántam klubszinten külföldről és Magyarországról is. Illetve voltak olyan külföldi megkeresések is, amelyek nem klubcsapatokhoz, hanem válogatottakhoz kötődtek, s olyan is keresett, is aki már a következő klubszezonnal kapcsolatosan tervezget.
Eleinte zavart ez a helyzet, hogy nagy feladat nélkülivé váltam, ez korábban sosem fordult elő velem, de aztán rájöttem: nem baj, ha egy kicsit kivárok a döntéssel. A szövetséggel is folynak megbeszélések, hogy esetleg valamilyen formában része leszek a szövetségi munkának, de másfajta megkeresések is történtek a sport világából illetve a civil szférából. Nehéz döntés, hogy melyik utat válasszam, hadd ne lőjem le ezt a dolgot egyelőre. Nem kell és nem is akarok most dönteni.
Sok előadást tartok, egyetemen, középiskolákban, több cég is hívott előadni és nemcsak a kríziskezelés volt a téma, hanem a siker elérése, a motiváció fenntartása is… Ezen a téren a sport világából sok példával tudok szolgálni és ez izgalmas az érdeklődők számára. Szóval sok mindennel foglalkozom, de a végső döntés a jövőre nézve még nem történt meg.
– Van-e bármi, amit el szeretnél mondani és nem került szóba?
– Természetesen elköszöntünk egymástól a játékosokkal a vb után a hotelben, de akkor még nem volt egyértelmű, hogy marad-e a szakmai kapcsolatunk. Sokakkal találkoztam is azóta, de ezúton is köszönöm mindazoknak a játékosoknak, akikkel együtt dolgozhattam, sok sikert értünk el, amire méltán lehet mindenki büszke, aki visszatekint erre az időszakra. Köszönöm azoknak, akik velem dolgoztak az elmúlt öt és fél évben a stábomban, mert remek szakemberek és kiváló emberek, akiknek kijár minden tisztelet. Köszönöm az újságíróknak is, hiszen nagyon jó és fontos együttműködés volt köztünk az elmúlt években, illetve a támogatóinknak, a szurkolóinknak, akik nélkül nem lett volna olyan fantasztikus ez az időszak, mint amilyen volt. Örülök, hogy ezt a pozíciót ilyen hosszú ideig betölthettem, megtisztelő volt és fontos része az életemnek.
Az elnökség hosszú ideig bizalmat adott és kitartott mellettem, remélem, hogy a jövőben is tudom majd segíteni a vízilabdát valamilyen formában, mert függetlenül attól, hogy már nem én vagyok a szövetségi kapitány, nekem is az a legfontosabb, hogy a magyar vízilabda akár klubszinten, akár válogatottszinten sikeres legyen. És nemcsak egy-egy tornán, hanem stabilan, éveken át megtartsuk azt a markáns szerepünket, amit mindenki tradicionálisan szeret és elvár ettől a sportágtól.
– Köszönöm a beszélgetést!
| Märcz Tamás 2017. január 1. és 2022. július 25. között irányította szövetségi kapitányként a magyar férfi vízilabda-válogatottat, amely világversenyeken az alábbi eredményeket érte el (klikkelés után megtekinthető a vlv eredeti tudósítása):
2017 2. hely – világbajnokság (Budapest) 2018 6. hely – Európa Kupa-szuperdöntő (Rijeka) 2. hely – Világliga-szuperdöntő (Budapest) 8. hely – Európa-bajnokság (Barcelona) 1. hely – Világkupa (Berlin) 2019 1. hely – Európa Kupa, nyolcas döntő (Zágráb) 5. hely – Világliga-szuperdöntő (Belgrád) 4. hely – világbajnokság (Kvangdzsu) 2020 1. hely – Európa-bajnokság (Budapest) 2021 3. hely – tokiói olimpia 2022 A Világliga szuperdöntőjébe nem jutottunk ki. 7. hely világbajnokság (Budapest) |