Hogy a bulvársajtó kifejezésével éljek: “felrobbant az internet”, amikor Rázga Zoltán egykori többszörös magyar bajnok, BEK- és LEN Kupa-győztes vízilabdázó hétfőn – részben érintett apukaként – közzétette nyílt levelét az egyik serdülőmeccsen történt brutális, súlyos sérüléseket okozó jelenetekről. vlv-interjú (amely még Vincze Balázs válaszlevelének közzététele előtt készült):
RÁZGA ZOLTÁN a vlv-nek:
– Az első kérdés természetesen az, hogy hogy van a srác?
– Vasárnap hazajött a kórházból. Azért tartották bent, mert észrevették, hogy idegi jellegű hallássérülése van, ami nem játék, mert nem biztos, hogy magától meggyógyul. Szteroidot kapott, ami orvosi felügyeletet igényelt az esetleges mellékhatások miatt. Csütörtöktől vasárnapig volt kórházban, már jól van, otthon van. Hogy mennyire volt hatásos a kezelés, az egy hét múlva derül majd ki, bízunk abban, hogy a fiatal szervezet jól reagál. Egyébként a másik két sérült is jobban van, egyikük, akinek agyrázkódása volt, két nap után már le tudott menni edzésre, a másik fiúnak kisebb dobhártyasérülése lett, várhatóan egy héten belül ő is harcra kész lesz.
– Lelkileg mennyire viseli meg a gyerekeket ez a történet?
– Én azt láttam, hogy a szülőket viseli meg jobban… De mivel kamaszgyerekekről van szó, nem annyira jellemző, hogy megosztják az érzéseiket, legalább is az én fiam esetében így van. Érdeklődve figyeli a történéseket, de azt azért megkérdezte: Apa, ugye visszajön a hallásom? Közben alig várja, hogy újra mehessen edzésre.
– Nagyon érdekesnek, egyben elegánsnak tartottam, hogy a nagy visszhangot kiváltó leveledben nem írtad meg, hogy melyik meccsen történtek “a dolgok”…
– Végiggondoltam ezt alaposan. Ha megnevezem az ellenfelet, a sérülést okozó játékost, akkor egy véresszájú, felháborodott szülő levele lett volna, olyan valakié, aki vendettát követel. Pont nem ez volt a célom. És az sem, hogy a sérülést okozó gyereket jól ítéljék el, tiltsák el a játéktól akár örökre, ezt sem kértem senkitől. Azt szerettem volna elérni, hogy akinek ezen a téren ráhatása van a változásra, az tegyen valamit. Például a játékvezetők esetleg valamilyen szabályértelmezés alkalmazásával jobban tudnák védeni a játékosokat úgy, hogy szigorúbban veszik az ilyen eseteket. Az is segíthet, ha az edzők nem úgy küldik be a vízbe a gyerekeket, hogy itt mindenáron nyerni kell, hanem például azzal, hogy legyetek kemények, de vigyázzatok a másikra, a sérüléseket kerüljétek el. Nekem inkább ez volt a célom a levéllel, nem az, hogy a konkrét eset kapcsán büntetést csikarjak ki.
– Hogy értékeled a reakciókat?
– Azt látom, hogy a célomat sikerült elérni. A szövetségtől is kerestek, a történtek kellő figyelmet kaptak és pozitív változások várhatók.
Nekem nincs facebookom, a feleségem mutatott néhány kommentet, volt, amin jót mosolyogtam, de alapvetően ezekből a jelzésekből is azt szűrtem le, hogy a nagy többség megértette, hogy miről szól ez az egész.
– Látványos volt, hogy a közzétett levél mondandóját nagyon sokan támogatták a saját nevük megadásával…
– Hamar összejött a közölt névsor, egy nap alatt csatlakoztak ennyien. Természetesen a többségük szülő, ők néha döbbenten nézik, hogy mi folyik a medencében. Levitték a gyereküket vízilabdázni, de azt nem gondolták, hogy amikor meccsre indulnak, gyakorlatilag háborúba mennek. Ez a helyzet már régóta foglalkoztatta őket és örültek, hogy valaki a nyilvánosság előtt megfogalmazza az aggályokat, tényleg nagyon gyorsan mellém álltak. Mindannyian azt gondoljuk: hátha történik valamilyen változás.
Továbbra is úgy gondolom egyébként, hogy ami azon a meccsen történt, az nem általános, de a kevés eset is sok, ha csak a felére lehet csökkenteni az előfordulásukat, már az is jó eredmény.
– Van itt még egy, szinte filozófiai jellegű kérdés, amiről kérdezném a véleményedet. Nem arról van szó, hogy a vízilabdasport, a magyar vízilabda “örökletes”, génekbe ivódott tulajdonsága ez a minden erővel, ha kell durvaság árán is érvényesülő győzni akarás? A mostani üzenetözönt olvasva láttam, hogy valaki azt írta: a hiba az volt, hogy víz fölött ütött a srác. A beírónak azt tanította az edző, hogy víz fölött nem szabad, azt a víz alatt kell megoldani… Hol van a határ a sportágra jellemző rafinéria, vagányság, vagabundság és a már elfogadhatatlan brutalitás között? Nem az történik itt, mint a metoo esetében, hogy egykor általános jelleggel természetesnek vagy legalábbis elfogadhatónak gondolt történések értékelése, erkölcsi megítélése a világ változásával módosul?
– Szerintem nem erről van szó. Amikor a dolog arra megy, hogy megakadályozzam az ellenfelet a gólszerzésben, felül pléhpofát vágok, alul pedig fogom, tekerem, hogy ne tudjon akciózni – ez benne van a játékban. Az alattomosság, a szándékos sérülésokozás nincs benne, soha nem is volt. Én magam elég kemény védő voltam – ezt a kommentekben is lehetett olvasni – de meccs után barátként megveregettük egymás hátát az ellenfelemmel, noha ott voltak a testén az összecsapások nyomai. Húszéves pályafutásom alatt egyszer sem állítottak ki cserével, végleg, mert soha nem léptem át azt a bizonyos határt.
A szellemet most kiengedtem a palackból, ez tény, de fontos tisztázni, hogy az én világom ez a jelenlegi sportág, nem szeretnék “metoo-kezdeményező” lenni, nem az volt a célom, hogy a vízilabda közege megváltozzon, hogy a póló a puhány sportágak közé kerüljön át. Gyanítom, hogy a kommentekben leírt sok eset jelentős részéről – ha látom – azt mondtam volna, hogy ez simán benne van, ne fújjuk fel. Viszont van egy határ, amit ezen a bizonyos meccsen jól látható módon átléptek. Ezt kell rendbe tenni.
– Köszönöm a beszélgetést és Csabának mielőbbi teljes gyógyulást kívánok!
Címlapképünk az ominózus meccs lefújásának pillanatát ábrázolja, háttérben az OSC-játékosok szülei.
FRISSÍTÉS
Rázga Zoltán szerdán délelőtt az OSC közösségi oldalára kitett üzenetben válaszolt Vincze Balázs keddi nyílt levelére:
Kedves Sporttársak!
A november 6-i nyílt levelemet követően számtalan pozitív kommentet kaptunk, a sérültjeink részére nagyon sokan fejezték ki együttérzésüket a különböző csatornákon, továbbá a levelemben megfogalmazott alapgondolatot – megtalálni a határt a keménység és a sportszerűtlen brutalitás között – is rengetegen támogatták.
Nagyon köszönjük a sérült játékosok nevében is a jókívánságokat!
Olvastam az UVSE FB oldalán Vincze Balázs válaszát a nagyközönségnek írt nyílt levelemre, jólesett, hogy együttérzését és sajnálatát fejezte ki a sérülésekkel kapcsolatban, nagyon örülök annak, hogy írásom „leglényegesebb gondolataival maximálisan egyetért”.
Tudomásul veszem azt, hogy eltér a véleményünk a sérülést okozó akciók megítélésében.
Lévén, hogy Balázzsal csapattársak voltunk és jelenleg is barátok vagyunk, a konkrét eset kapcsán felmerülő nézetkülönbségeket személyesen vele, és nem a nyilvánosság előtt szeretném megvitatni.