Talán még Benedek Tibor is elégedett lenne… – Beszélgetés Cseh Sándorral, a férfi utánpótlás szövetségi kapitányával

Kezd beérni az a munka, amit még Benedek Tibor kezdett el, most pedig Cseh Sándor irányít. Az utánpótlásképzés szakmai vezetőjével folytatott beszélgetésünk megvilágítja az idei jó eredmények hátterét, s azt is, hogy miért lehetünk bizakodóak a jövőt illetően. vlv-interjú.

CSEH SÁNDOR a vlv-nek:

– Augusztus elején arról beszéltünk, hogy az év három korosztályos versenyének mindegyikén ott lehet a csapatunk a legjobbak között. Hangsúlyoztad, hogy nem az eredmény a legfontosabb, hanem az, hogy hajtsanak, legyenek fegyelmezettek. “Ennek ellenére” a termés két arany és egy bronzérem lett. Hogy értékeled az eredményeket és vajon a nyári sikerek mennyire fémjelzik az utánpótlásunk és a fiatalok képzésének állapotát?

– Nagyon örülök és ezúton is gratulálok minden játékosnak és edzőnek.

Körülbelül négy éve kezdtünk ehhez a munkához, közben a Covid beleszólt, fél évig, egy évig megnyirbálta a lehetőségeket. Az ember nyilván sosem lehet százszázalékig elégedett, ráadásul a vízilabdasportban a leggyorsabban szertefoszló dolog az az eredmény. Most elértünk egy szakasz végére, novemberben újra kezdünk mindent.

Amikor a Szolnok edzője voltam, a nagyon sikeres utolsó négy esztendőben is voltak fázisok. Micsoda játékosok szerepeltek abban a csapatban és így is körülbelül másfél évnyi munka után játszottunk olyan meccset, amely után azt mondtam: Na, ez az, amit szerettem volna!

Az utánpótlásnál annyiban még más is a helyzet, hogy nekünk (a szövetségnek, az Utánpótlás Bizottságnak) két csapatunk van: a játékosok és az edzők. Mindkét szereplői kör most, ezen a nyáron ért el olyan felkészültségi szintre, mint amit annak idején megálmodtunk. Ez volt a legerősebb érzés bennem a három korosztályos válogatott felkészülése és versenyzése alatt.

– Többször nyilatkoztál már ebben a témakörben, de szeretném, ha most összegeznéd azokat az alapelveket, amelyek meghatározzák a képzést kisgyerekkortól a majdnem felnőttekig.

– Nyilvánvaló, hogy 14-15 éves korig gyerekekkel foglalkozunk, különböző technikákat tanítunk az adott “évjárathoz” alkalmazkodva. A THG-rendszert Vincze Balázs irányítja. Viszont az ennél idősebbeknél el kell kezdeni a felkészítést a csúcsvízilabda körülményeire. Az edzőink ugyanazokat a taktikai elemeket gyakoroltatják, mint amelyeket később a legmagasabb szinten kell tudni alkalmazni, mert ez ott már alapkövetelmény, legyen szó akár válogatottról, akár BL-szintű csapatról. Ezeket évek munkájával lehet csak elsajátítani.

Edzőnek és játékosnak is nehéz volt alkalmazkodni ehhez a követelményhez, de a legnagyobb előrelépést éppen az jelenti, hogy megjelentek az automatizmusok ezen a téren.

Amikor eljut egy játékos a 18-19 éves korba, meg kell tudni felelnie a felnőtt mérkőzések követelményeinek. E téren jól mutatja a változást, hogy amikor mi elkezdtük a munkát, akkor a magyar juniorválogatottból szinte senki nem játszott topcsapatban. Szolnoki tapasztalataim alapján pontosan tudtam, hogy nem igaz az a közvéleményben elterjedt vélemény, miszerint azért nem játszanak fiatalok rendszeresen az élcsapatokban, mert a külföldiek elveszik előlük a helyet. Maguk a fiatalok választottak-választanak inkább kisebb kihívást, hogy úgymond, “megtanuljanak” vízilabdázni. Pedig nekik már  “bizonyos szinten” kellett volna megtanulni vízilabdázni, amire minél jobb csapatban van mód.

Na ezen a téren hatalmasat lépett előre az utánpótlásnevelés, a magyar vízilabda. A mai korosztályos válogatottak tagjai nagyválogatottból “játszanak vissza”, topcsapatban vagy az OB1-es mezőny közepéhez tartozó csapatban szerepelnek, gyakran nem is kiegészítő emberként.

És még egy fontos alapelv: a felkészültség jelentősége. Méghozzá minden értelemben, fizikálisan, mentálisan, taktikai szempontból. Hosszú évek alatt előbb az edzők gondolkodásába, mentalitásába sikerült ezt betáplálni, ők pedig láthatóan sikeresen adták ezt tovább a tanítványaiknak.

– Az U18-asok úgy nyertek világbajnokságot, hogy egyszer sem vezetett ellenük senki a torna során, lehet azt mondani, hogy kimagaslottak a mezőnyből. 

– A 2004-es csapatnak olyan kemény felkészülése volt, hogy mire eljutott a világbajnokságra, annyira bízott magában, a stábban, olyan összhang volt, akkora mentális erő – ez alapozta meg, hogy ennyire stabilak tudtak lenni a tornán.

A sportot szerintem két dolog mozgatja: a siker és a pénz. Az utóbbit most “vegyük ki”, hiszen utánpótlásról van szó. A siker pedig nem jön el kudarc nélkül. A kudarcot nem mindig úgy kell elképzelni, hogy valami szörnyű dolog történik velük, de a 2004-esek és egyébként a 2006-osok is átestek kisebb-nagyobb hullámvölgyeken. Amikor ezekre rá tud mutatni az ember, meg tudja világítani a kudarc okát, érzékelteti a különbséget a “rossz út” és a “jó út” között, s ezt megérti a játékos, az teremti meg a hatalmas fejlődés lehetőségét. És ez még azokra is vonatkozik, akik “csak” készültek egy-egy kerettel, de nem jutottak ki a világversenyre. Mindkét említett válogatott mentális erősségét az adta meg, hogy a kudarcok nem elbizonytalanodást okoztak, hanem erőt adtak mind a stáboknak, mind a játékosoknak.

– Melyik a “jó út”? És hogy lehet elérni, hogy a kudarcból erőt merítsenek, ne elbizonytalanodjanak? Hogy kell ezt elképzelnünk?

– Nyilván elsősorban olyan keményen kell dolgozni az edzéseken, hogy fizikálisan topon legyen a társaság. A másik: az, hogy ki mennyire érti a vízilabdát, taktikailag milyen a repertoárja, hogy tud lőni, stb, csak akkor tud érvényesülni játék közben, ha az ember levegőt kap. Ha megverik, elnyomják, leússzák, akkor erre nincs esély. Tehát fizikai erő kell és mellette mentális erő is. A felkészülés során el kell jutni egy olyan szintre, hogy egy fiatal játékos elmondhassa magáról: meg tudott csinálni olyan dolgot is, amiről azt gondolta, hogy nem lesz rá képes.

Az utánpótás-válogatottak közül nem lesz mindenki BL-győztes csapat tagja, de a fejükben benne kell lenni, hogy ezt kell elérniük, erre kell alkalmassá válniuk. És én ezért felidézem nekik a BL final eight egymást követő három napjának meccseit, amelyeken szétverik egymást a játékosok úgy, hogy közben gyönyörű vízilabdát játszanak. Másnap, akár csak 16 óra múlva egy ugyanolyan kemény csata következik, újabb 20 órával később még egy… Fontos, hogy lássák ezek a gyerekek, hogy az ő álmuk mit jelent, hova szeretnének eljutni néhány év múlva. Érteniük kell, hogy ezen a szinten már az első meccs első negyedének végén hullafáradt lehet egy játékos, de megtanulta, megdolgozott azért hosszú éveken át, hogy ezt még akár három napon keresztül is elviselje, sőt, kihozza magából a legjobbat.

Mondok egy szemléletes példát. Kecskeméten a szerbek ellen kétkapuzott többször ez a 2004-es válogatott. Az első három meccs nagyon kellemetlen volt, mert bár felkészültek voltak a fiaink, de úgy jött szembe a szerb válogatott, hogy az első két negyedben gyakorlatilag támadni nem tudtunk. A stáb tagjai elkezdtek beszélgetni a játékosokkal a legapróbb részletekről is. Például olyasmiről, hogy ha támadás közben őt szorosan lefogják, akkor tiszta erőből be kell törni, nem kell azzal foglalkozni, hogy vissza tud-e érni. Keményebbnek, bevállalósabbnak, mentálisan sokkal erősebbnek kell lenni. Másnap lementek és megverték a szerb válogatottat. A következő napon, amikor már kicsit a szerbek is dühbe gurultak, játszottak velük egy 4:4-es döntetlent. És amikor ez megtörtént a fiúkkal, átmentek a saját kis poklukon, majd egy héttel később, a vb-n már nem azt érezték, mint néhány héttel korábban, hogy ezeket lehet, hogy nem fogjuk tudni megverni.

Ha egy csapat egyszer valamit nagyon jól megcsinált, eljutott egy magas szintű teljesítményhez, az nemcsak az adott meccs eredménye miatt fontos, hanem elsősorban azért, mert utána már mindig mérni tudja magát ehhez az elért szinthez.

– Nagyon furcsának találom a logikus magyarázat ellenére, hogy úgy folyik csapatépítés, hogy a csapat “kifut”, nem fog együtt maradni. Ilyen szempontból tehát valamennyire mégiscsak egyéni képzés folyik, hogy a játékosok megtanulják mindazt, amiről eddig beszéltél… Meg kell kérdeznem, hogy látni-e a nagyválogatottba eséllyel pályázó embereket?

– A magyar vízilabda helyzetét mindig meghatározza a válogatott szereplése, eredményessége. Mi megpróbáltunk olyan utánpótlásképzési rendszert kidolgozni, amelyben nem az a legfontosabb, hogy megnyerjünk egy világversenyt és év közben, a hétköznapokban sem csapatokban gondolkodunk, hanem keretekben, egyéni képzésben, a mentális és fizikális felkészítésben. Amikor eljön a nyár, nyilvánvalóan kell egy csapatot csinálni, de a világversenyen sem az számít, hogy az ötméteresdobások végén nyerünk-e vagy nem, hogy elsők leszünk vagy harmadikok. A fiúknak tudniuk kell, hogy mire számítsanak, ha bekerülnek a válogatottba vagy egy nagy csapatba. Az eddigi munkát minősíti, hogy az idei nyári felkészüléseken a játékosok nagy része már tudta, mi vár rá.

Amikor elutazunk a világverseny helyszínére, onnan már az a 13 ember és a stáb “ügye” a szereplés. Nyilván az a legfontosabb, hogy a meccs napján nyerjünk, örülni kell a végső sikernek is, de ez már kinek kinek a személyes élménye.  Hazamennek, újra elkezdődik a keret munkája és lehet, hogy már nem is ugyanaz a gyerek megy a következő világversenyre, mert valaki más fontosabb lesz a magyar vízilabdának, mint ő. Igyekszünk mindig összhangba hozni az eredményesség és a fejlődés követelményét.

A kérdésre válaszolva: igen, vannak a nagyválogatottba eséllyel pályázó fiatalok. Amiben különösen megerősödtünk, az a kapusposzt. Volt külön tanfolyam a kapusoknak, szinte minden korosztályos válogatott mellett dolgozik kapusedző, nagyon remélem, hogy ez később is kamatozni fog, mert a jelek ezt mutatják. Az elmúlt két év szinte valamennyi versenyén kimagasló kapusteljesítményt tudtunk felmutatni.

Természetesen vannak jó játékosok a 2003-as, 2004-es, 2005-ös, 2006-os korosztályban egyaránt. Hozzáteszem, hogy a külföldi csapatokban is szinte mindenhol van egy-két olyan játékos, akinek fényes karrierje lehet később felnőttként is országa válogatottjában.

A legtehetségesebbek számára vezet út egy élcsapatba, a válogatottba, de ott mindenki számára egy új korszak kezdődik. És az akkor következő életszakasz legalább annyira meghatározó, különlegesen fontos, mint az első, felnőttkorig tartó időszak.

Nézzünk meg két játékost, Jansik Szilárdot és Angyal Dánielt. Ha nekem hat évvel ezelőtt azt mondja valaki, hogy erre a mostani szintre fognak eljutni – nem biztos, hogy elhiszem. És itt egyértelműen csak annyiról van szó, hogy ők milyen munkát raktak bele.

Lehet neveket mondani a mostani fiatalok közül is, de teljesen felesleges. A lehetőséget biztosan meg fogják kapni, de hogy miként élnek vele, hova jutnak el évek alatt, az teljesen más dolog, rajtuk múlik. Azon, hogy megelégednek-e azzal, amit éppen elértek, beleteszik-e még jobban a munkát, fejben megerősödnek-e.

– Az edzői stábotokban sincs mindenkinek BL-győztes csapata. Hogyan tudjátok segíteni a fiatalokat a fentebb vázolt szint eléréséhez?

– Amikor négy éve összeállt az utánpótlásbizottság, nagyon fontos alapkérdés volt, hogy miként lehet az érintett edzők számára megfelelő képzést bevezetni. A gyakorlatban nagyon jól összejött. Van hat válogatottunk, stábonként két-három edzővel. Nagyon-nagyon sokat beszélgetünk. Minden stábnak van saját viber-csoportja, ezekben hárman-négyen vagyunk. Van egy közös, az összes utánpótlásedzőt magában foglaló viber-közösség is, ez eleve egy összetartozást jelent. Sokat írunk ezekbe a fórumokba, minden edzőtáborozás előtt egészen részletesen kitárgyaljuk az elvégzendő munkát, folyamatosan küldözgetjük a videókat a különböző gyakorlatokról.

Ha megnézzük az elmúlt éveket, egyfajta bázisa lett az OB1-es edzői körnek ez az utánpótlásban dolgozó szakembergárda, többen kerültek OB1-es csapat élére, Varga Dánieltől kezdve Kemény Kristófon át, Kiss Csabáig, az idősebb korosztályt képviselő Tóth Kálmánig, de sorolhatok még más neveket is.

Az edzőink elsajátították, magukénak érzik azt a szemléletet, amiről eddig beszélgettünk és az idei évben kifejezetten érezni lehetett ennek hatását az eredményekben. Az egyes stábokon belüli jó emberi és szakmai kapcsolatok szintén sokat tettek hozzá a sikeres szerepléshez.

– Milyen volt az idei utánpótlás-eredmények nemzetközi visszhangja?

– Nem akarok álszerény lenni, tényleg az történt, hogy a világversenyek végén mindenki rólunk beszélt. Akár Chus Martinnal, akár Teodorosz Vlahosszal találkoztam, vagy mással, mindenkitől azt halottam: mennyire látszik, hogy a magyarok egységesen, keményen dolgoznak, ugyanúgy melegítenek, ugyanazt a mentalitást mutatják. És valóban, kivehetünk egy játékost az egyik csapatból és áttehetjük a másikba, a lényeg nem fog változni, csak legfeljebb az egyéni megnyilvánulások adnak egyedi jelleget.

– Mi várható? Szereztél-e olyan tapasztalatokat a nyári tornákon, amelyek változtatást igényelnek valamiben?

– Az elmúlt években nagy lökést adott a munkának, hogy kielemeztük a nyári világversenyeken látottakat. Mindig előtérbe helyeztük azokat a dolgokat, amikben nem voltunk elég jók. Egyébként minden országnak vannak erősebb és gyengébb korosztályai. Mi jelenleg valamennyi válogatott mezőnyében erősek vagyunk. Ez nem azt jelenti, hogy minden versenyt meg fogunk nyerni, hiszen nagyon keményen dolgoznak az ellenfelek is, nagyon jó csapatok vannak köztük.

A sikerek következtében pedig belép még egy lelki tényező. Még felnőtt csapat esetében is nehéz elmagyarázni a játékosoknak, hogy egy világverseny megnyerése után ugyanolyan keményen vagy még keményebben kell folytatni a munkát, mert mindenki az ő skalpjukra vágyik. Ha egy klubcsapat eljut a csúcsra, lehet, hogy a következő évben nem tudja megvédeni a címét, de egy-két évig biztosan képes nagyjából ugyanazt a szintet hozni a játékban. Az utánpótlásnál cserélődnek a játékosok, olyanokkal kell megértetni a győzelmet követő új helyzet hatását, akik személy szerint nem is érezték ennek a sikernek az ízét. Ezért aztán novembertől mindent újra kell csinálni, teljes lendülettel, a már megszerzett tapasztalatok birtokában.

– Milyen versenyek lesznek jövőre?

– Kilép a nemzetközi porondra, lejátssza első világversenyét, Európa-bajnokságon szerepel a 2008-as születésűek válogatottja. A 2006-osok, akik már két világversenyen vannak túl, ismét Európa-bajnokságra készülnek, két év múlva pedig még világbajnokságuk is lesz. A 2003-asok egy záró világbajnokságon búcsúznak az utánpótlás-korosztálytól.

– A végén fel kell tennem egy személyes kérdést. Időről időre felvetődik, hogy visszaülsz-e a kispadra valahol…

– Amikor a Szolnok edzője voltam, semmi más nem érdekelt, csak az, hogy minél jobb edző legyek és kipasszírozzam a játékosaimból a maximumot. Amikor ide kerültem, az elején nagyon nehéz volt, hiszen korábban sik mindent egyedül csináltam, most pedig egy új területen, szakmai igazgatóként, másokkal együtt dolgozva kell a lehető legjobb teljesítményt nyújtanom. Nem tudok ugrálni a szerepek között, amikor valamit csinálok, csak arra koncentrálok – ez akkor is igaz, ha tanácsadóként az egyik klubnál is tevékenykedem. Emiatt nem is tudok azon gondolkodni, hogy mi lesz fél év múlva, egy év múlva, mert ha nem így lenne, “ráállna az agyam” és már azzal foglalkoznék, ami pedig  elvenné a figyelmet a munkámtól.

Kaptam ajánlatot külföldről és itthonról is, de úgy voltam ezzel, hogy ha már egyszer felraktam erre a munkára az életem egy részét (amit nem is biztos, hogy mindenki megért) és közvetlenül a szolnoki munka után nem éltem egyik ajánlattal sem a sok közül, akkor itt szeretném a jövőben is elérni legalább azt a szintet, amit idén nyáron sikerült. Hogy ez meddig fog tartani, jövő nyárig vagy tovább, azt nem tudom megmondani.

– Köszönöm a beszélgetést!

---

A férfi szakág idei utánpótlás-világversenyein elért magyar eredmények:

U18-as világbajnokság, Belgrád (Szerbia), 2022. augusztus 11-19.

A döntőben:

Magyarország-Szerbia 16:15 (4:2, 1:2, 3:2, 3:5 – 5:4) – ötméteresekkel
Nagy Ákos 4, Szalai P., Gaszt 3-3, Bede, Leinweber 2-2, Varga Vince, Szépfalvi, ill. Kovacsevics 4, Kojics 3, Gavrilovics, Dimitrijevics, Urosevics 2-2, Brescanszki, Bozovics

A végeredmény:

A magyar csapat (sapkaszámok szerinti sorrendben):

Kiss Gergely,
Balogh Botond,
Tóth András,
Doroszlai Zalán,
Mérő Alex,
Tóth Martin,
Tátrai Tamás,
Regős Vince,
Nagy Zalán,
Haverkampf Bence,
Simon Sebestyén,
Lugosi Csongor,
Borbély Sándor.

A torna MVP-je: NAGY ZALÁN

Érdekesség, hogy a csapatkapitány az a Balogh Botond volt, aki két nappal korábban Belgrádban világbajnoki címet nyert az U18-as válogatott tagjaként.

Az U16-os csapat első számú szakmai irányítója Dávid Zoltán volt, a munkáját segítő Tóth Kálmán nem tudott kiutazni, ott volt viszont Voloszban Bisztritsányi Dávid kapusedző és természetesen Cseh Sándor, a teljes férfi utánpótlásszakág szövetségi kapitánya, szakmai vezetője.

---

U19-es Európa-bajnokság, Podgorica (Montenegró), 2022. szeptember 18-25.

A bronzmérkőzésen:

Magyarország-Görögország 10:7 (2:1, 3:4, 3:1, 2:1)
G.: Szalai P., Vismeg Zs., Vigvári Vince 2-2, Tátrai, Mészáros M., Varga Vince, Molnár Erik, ill. Gkillasz 3, Georgarasz 2, Likudisz, Almirasz

A végeredmény:

1. Szerbia
2. Spanyolország
3. MAGYARORSZÁG
4. Görögország
5. Horvátország
6. Olaszország
7. Montenegró
8. Németország
9. Hollandia
10. Málta
11. Franciaország
12. Georgia (Grúzia)
13. Törökország
14. Románia
15. Csehország
16. Szlovákia

AZ ÖSSZES MAGYAR MECCS GÓLJAI A VLV-N

A magyar válogatott:

Danka Benedek (KSI), Kovács Kristóf (Szentes, Szeged) – kapusok,
Vigvári Vince (OSC), Ekler Zsombor (UVSE, Honvéd), Pető Attila (KSI, Szolnok), Mészáros Mátyás (BVSC), Tátrai Dávid (BVSC), Klár Gergő (Ferencváros), Molnár Erik (Ferencváros), Nagy Norbert (Miskolc), Vismeg Zsombor (Miskolc, Szolnok), Lakatos Soma (Szeged), Nagy Ákos (KSI), Varga Vince (Ferencváros), Szalai Péter (KSI) – mezőnyjátékosok.

A stáb: 

Székely Bulcsú csapatvezető, Cseh Sándor utánpótlás szakmai igazgató, Nyéki Balázs szövetségi edző, Korényi Balázs másodedző, Gárdonyi András kapusedző, Pozsonyi Zsolt erőnléti edző, Ivicsics-Dienes Viktória fizikoterapeuta, Nagy Erika csapatorvos, Csapliczky Zsolt videós.