Csütörtökön 16.00 órakor kezdődik a negyeddöntőnk a zágrábi U20-as világbajnokságon – még ismeretlen ellenféllel (valószínűleg Olaszországgal). A keddi szünnapon csak egy edzést tartott a csapat, ezen ott voltunk mi is.
Már a reggeli is fakultatív(!) volt a horvátok elleni parádés győzelemmel negyeddöntőbe jutott csapat tagjai számára és a stáb ebédig senkit nem is akart látni, ritkaság ez, meg kell becsülni. Sőt! Délután négyig is mindenki azt csinált, amit akart, az első közös program egy megbeszélés, majd videózás volt.
A reggeli vizesedzés-lehetőséget tehát nem vette igénybe a csapat, este viszont nem a versenyhelyszínen, hanem a város más részén lévő uszodában edzettek a fiúk.
A krónikás számára meglepően hosszú úszás adta ki az egyórás program jelentős részét, majd három kapunál lövöldözhetett mindenki, de nem teljesen szabadadon, hanem az edzők instrukciói alapján.
Gyorsan elröpült az egy óra és már át is kellett adni a medencét a szerbeknek. Mi pedig kameránk elé kértünk két olyan játékost, aki még nem nyilatkozott, mióta tart a vb.
Zágrábi fotóink a Camera Kft. Canon RF 100-300mm / 2.8 L IS USM teleobjektívjével készülnek.
VLV-VIDEÓK:
A videóinterjú leírt változata:
– Varga Vincét köszöntöm, az U20-as válogatott kedd délutáni edzése után. Három meccset lejátszottatok, félidő van. Három meccs, három győzelem. Arra kérlek, egy kicsit értékeld az eddigeket. Milyen volt? Mennyire vagy megelégedve?
– Nyertünk, szóval nyilván nem lehetek olyan elégedetlen. Most ez a három meccses szakasz lezárul, és a következő három sokkal fontosabb lesz. Mert igazából itt nyered meg a vb-t. A csoportkör szinte nem is számít. Nyilván egy nagyon jó felkészülés volt, de itt vége, és most a következő három meccset kell megnyerni.
– Nagyon gyorsan átugrottad az eddigi három meccset. Azért sokkal nehezebb volt. Kérlek, hogy menjünk végig. Montenegróval kezdtünk. Mi jut eszedbe erről?
– Nem voltak jó formában. Az utolsó két meccsükön sokkal jobban játszottak már, mint ellenünk. Igazából ez egy felvezető meccs volt. Annyira nem számított, mert Montenegró nem játszott olyan jól. Mondhatni, nagyon rosszul játszottak.
– Mi az, amiben nektek javulnotok kell mindenképpen?
– Szerintem emberhátrányban egy csomó gólt kaptunk a fától. Szerintem jobban össze kéne zárni, hogy a fáktól ne kapjunk ennyi gólt, mert ez látványosan sok volt. A videóban is visszanéztük, ott volt egy csomószor a rövid vagy a hosszú fa.
– És mi az, ami jól ment?
– Azt gondolom, hogy nagyon jó ritmust mentünk. Szerintem minden meccsnek a végére az ellenfél egy kicsit kipukkant. Lehetett érezni, hogy kicsit elfáradtak. Ezt kell végig nyomni a következő három meccsen, erős ritmust menni.
– Ti nem fáradtatok el a meccsek végére?
– Én személy szerint nem annyira. Nekem az USA-meccs volt fárasztó, a másik kettő nem volt annyira fizikális, azokon sokkal jobban bírtam.
– Jó, most két nap van meccs nélkül. Ez nem jelent kiesést?
– Nem, szerintem ez egy regenerációs folyamat. Újratöltődünk, és utána a következő három fontos meccset meg kell nyerni. Akár ki jön.
– Köszönöm szépen, jó munkát kívánok!
– Haverkampf Bencét köszöntöm. Szervusz! Kedd délután van, az edzés után vagyunk. Félidőben, három meccs után, három győztes meccs után. Arra kérlek, hogy egy kicsit tekints vissza erre a három mérkőzésre. Hogy értékeled? Milyen volt?
– Szia Geyza, köszöntöm a kedves nézőket. Hát igen, három kemény meccsen vagyunk túl. Ugye, kezdtünk egy Montenegró elleni elég sima győzelemmel. Szerintem fizikálisan egyszerűen erősebbek voltunk, és talán fejben is jobban ott voltunk, mint Montenegró. Így tudtuk őket simán legyőzni.
Utána jött az USA elleni meccs, amin kicsit nehezen kezdtünk. 6:3-ra vezetett az USA az első félidő végén. Onnan szerintem jól visszahoztuk, egy jó védekezéssel. És a végén egy uccsó másodpercesből sikerült nyerni. Ez is megmutatja, hogy ez milyen kemény meccs volt. De szerintem egy nagyon fontos győzelem volt, mert ugye, ez is végig szoros volt, és a végén megtapasztalhattuk, hogy milyen, hogyha például van még egy támadás a vége előtt, hogy azt, hogy lehet megnyerni.
Utána jött egy horvát meccs, amin jól kezdtünk. Utána visszajöttek a horvátok. Szerintem egy kicsit talán kiengedtük a félidő után a meccset a kezünkből. Viszont a végén újra megtaláltuk a ritmust, és így simán tudtunk nyerni a horvátok ellen is.
– Fejlődés? Halad?
– Szerintem igen. Montenegró nyolc góllal nyertünk, de szerintem ott még nem játszottunk túl jól. Amerikaiak elleni az már egy keményebb meccs volt talán ott. A horvát meccsen is volt valamennyi fejlődés.
Ma reggel volt egy pihenő, most edzettünk egyet, holnap lesz két edzés, készülünk a következő ellenfélre. Most csak a saját játékunkkal foglalkoztunk, a saját meccseinket néztük vissza, majd, ha kiderül, hogy kivel fogunk játszani, akkor fel fogunk készülni ellenük. Nekem teljesen mindegy, hogy ki jön, felkészülünk, és próbálunk megverni mindenkit.
– Köszönöm szépen jó munkát kívánok!
A torna keddi eredményei:
Brazília-Új-Zéland 14:8
Argentína-Szingapúr 14:12
Dél-Afrika-Kazahsztán 6:7
Kolumbia-Kanada 11:17
Irán-Németország 6:22
Ausztrália-Kína 19:8