Több szempontból is új korszak kezdődött a Varga Dániel által irányított OSC életében. A vezetőedzőtől a változások okairól, az új szezon előtti OSC-s reményekről beszélgettünk.
VARGA DÁNIEL (Genesys OSC-Újbuda) vezetőedző a vlv-nek:
– Hogy tetszett a fukuokai vb?
– Nagyon kíváncsi voltam, hogy mit tud magából megmutatni a válogatott. Azt gondoltam, hogy komoly potenciál van a csapatban, minimum éremesélyesnek tartottam magunkat, de a spanyolokat a mezőny felett éreztem egy picivel. Az olaszokat már nem, a görögöket sem, tehát a spanyolok mögött sorakozó válogatottak között “helyeztem el” a magyar csapatot. Ezt a latolgatást támasztotta alá a Los Angeles-i Világkupa-szuperdöntő is.
Nagyon jó volt a horvátok elleni meccs. Szerintem akkor játszottunk a legjobban az egész vb-n. Érzésem szerint, amit meg akartunk valósítani szakmailag, az legnagyobb részben ott sikerült.
Drukkoltam a csapatnak és az utolsó három mérkőzés alatt végig megvolt bennem az az érzés, hogy meg tudjuk nyerni a meccset, de azt is folyton éreztem, hogy tudnánk ennél jobban is játszani. A látottaknak volt egy érzelmi hatása rám és volt egy szakmai. Az érzelmit nagyon jól éltem meg, még hogyha izgalmas is volt, majdnem úgy, mint egy szurkoló, családtag, edző, volt játékos, volt csapattárs. Szakmailag pedig, mint edző, vízilabdáról gondolkodó ember – azért kritikusabb voltam.
– Adott a vb valami újat, ami emlékezetes volt számodra?
– Érdekelt, hogy a kétméteresszabály módosítása hoz-e változást a támadójátékban. Én nagyobb változásra számítottam. Érdekes statisztikák láttak napvilágot nemrég, kiderült, hogy a legjobb nyolc csapat emberelőny-kihasználása gyengébb volt, mint a korábbi világversenyeken. Miközben én arra számítottam, hogy még veszélyesebbé teszi a szabályváltoztatás a fórmegjátszásokat.
Nagyon kíváncsi voltam a spanyol csapatra, amelyet láttam kétkapuzni a Margitszigeten, még a világbajnokság előtt. Csúcsvízilabdát játszottak a Világkupán, nagy kérdés volt akkor, hogy tudnak-e még két hétig olyan magas szinten játszani. Fukuokában a csoportmeccseken nyertek, de az utóbbi években először láttam őket gyengén játszani, ami sebezhetővé tette őket az én szememben. Én azt hiszem, nem tudták tartani, talán azt is meg merem kockáztatni, hogy rosszul időzítették a formát. Ez pedig szakmailag egy igen izgalmas jelenség.
– A magyar válogatottal kapcsolatban valamilyen meglátás, észrevétel?
– Minden új csapatnál – mert azért Split ellenére ez egy új csapat volt, ráadásul Dumi, Marci, és Vigvári Vince is új volt Splithez képest, – csodálatos azt észrevenni, amikor az önfelfedezés láthatóvá válik az arcokon, vagyis a csapat megérzi a saját erősségeit. Amikor megcsillan a szemük, hogy Hűűű, mi ezt is tudjuk…!., s először jelentkezik az, amit aztán végig vittek magukkal a srácok és szerintem ez volt az az extraenergia, ami átlendítette őket a kritikus pillanatokon. Ők maguk is utaltak erre a vb után adott nyilatkozataikban, elmondták, hogy a játékosok közötti kapcsolatok, az energiák, amelyek mozgatják a csapatdinamikát, mennyire sokat értek azokban az időszakokban, amikor nem feltétlenül a magas szintű játék volt a jellemző.
– Térjünk át a saját csapatodra. Sok jel mutatja, hogy a mostani évzárás-évkezdés kicsit más volt az OSC-nél, mint a korábbi években. Ekkora játékosmozgás nem volt még, mióta te vagy a vezetőedző, belépnek külföldi játékosok. Hogy összegzed a helyzetet?
– Az idei csapat kialakításának vezérelve ez volt: mentalitás és potenciál. Amikor Cseh Sanyival együtt tárgyaltunk a játékosokkal, az volt a fő szempont, hogy legyen meg az általunk elvárt mentalitás, győzni akarás, csapatépítési attitűd abban, akivel beszélünk. Akarjon itt játszani, akarjon része lenni ennek a kultúrának és az összes többit a szezon során majd hozzátesszük, bízzon az edzői stábban. Lesz jó taktika, sokat fogunk edzeni, lesz fizikai felkészítés, minden, de a kiindulópont az legyen, hogy 13 OSC-játékos olyan közösséget alkot, olyan kultúrát épít ki, amire rá lehet építeni minden mást.
Az egész több, mint a részek összessége! A játékosok közötti jó kapcsolat, ha az emberi minőség, a magas motivációs szint, a kapcsolódni tudás mellé behozzuk a potenciált – mert egytől egyig tehetséges játékosaink vannak -, akkor abból valami nagyon szép dolog nőhet ki ismét az OSC számára.
– Megtaláltátok az elmondottaknak megfelelni képes játékosokat?
– Nyolcadik hete dolgozunk, második hete pedig teljes csapattal és az eddig látottak alapján egyértelműen azt mondom, hogy igen.
– Miből látod ezt?
– A szemükből, a viselkedésükből, a hozzáállásukból. nem vettünk zsákbamacskát, még Larsot, a holland srácot (Lars ten Broekot – a szerk.) is láttam felvételen, illetve a belgrádi ifi vb-n. Ezek a játékosok már most is tudnak vízilabdázni, de azt is tudom, hogy megfelelő környezetben, megfelelő munkával sokkal jobbak lesznek.
– Mi a te dolgod most? Jössz vezetőedzőként és ráilleszted a taktikát a csapatra?
– Ugyanaz, mint eddig. Csapatot kell csinálni, képezni kell a játékosokat. Elkezdtük a munkát, van egy kondicionális felkészítés, nevezhetjük ezt alapozásnak. Ahogy közelednek a mérkőzések, egyre inkább finomhangolunk, illetve elkezdünk gyorsítani, a játék speciális elemeivel is foglalkozni. Fontosnak tartom és már el is kezdtünk dolgozni a csapatdinamikán. Itt meg kell említenem Kovács Robit, akinek az érkezésével egyfajta általános erősödés várható.
– Van-e más változás is a stábotokban?
-Igen! Kósz Zoli helyett Kardos István látja el a kapusok képzési feladatát. Zolival mindhárom évben aktívan együtt dolgoztunk, fontos munkát végzett. Ezúton is köszönöm, amit a csapatnak és a klubnak adott, a tudásával legalább annyira, mint pozitív személyiségével. Zoli mellet Sikter Dia gyógytornával, rehabilitációval kapcsolatos munkáját is szeretném megköszönni a játékosok és a klub nevében.
– Min múlik az, hogy milyen lesz az OSC? A te edzői elképzeléseidet kell átültetni a játékosállományra?
– Ez egyáltalán nem egyszemélyes történet. Mindenkinek meg kell találni azt a feladatkört, ami egyrészt neki a legjobban áll, másrészt a csapatnak a legnagyobb segítség. Ezen belül van dolga az edzőknek, az erőnléti edzőnek, a masszőrnek, mindenkinek. (Itt jegyezzük meg, hogy a bajnokság őszi szezonjában az OSC hazai meccsei a Szőnyi úton lesznek, mert a Nyéki uszodát felújítják – a szerk.)
– Van olyan játékstílus, amit tervezel kialakítani, amiről fel lehet ismerni a csapatodat, hogy na, ez az OSC? Vagy a játékosok beérése, az összeszokás, az egyéni képességek megjelenése fogja ezt eldönteni.
– Akkor van a legkönnyebb dolga az interjúalanynak, amikor a kérdező a kérdés után egyből válaszol is… Ezt csináltad most.
– De amit kérdeztem, az vagy-vagy…
– Itt az ÉS szó a megfelelő, nem a vagy. Van a fejemben egy elképzelés, erről sokat beszélgetek Kovács Robival, Cseh Sanyival, de ez az én elképzelésem. Elkezdjük a munkát. Nekem arra reagálnom kell, hogy mi az, ami jól áll a csapatnak. Meg kell nézni, hogy egy döntés többet hoz-e, mint amit elvesz. Hogyha előbbi, akkor azon az úton tovább kell menni. Ha nem, akkor változtatni kell. Amit én elképzeltem, az egy üres lapra készített feltételezés. Hogy mennyire állja meg a helyét, mennyire illik a csapatra, az munka közben derül ki. Egy edző számára mindennapi döntési helyzet, hogy mi történjen, ha egy elképzelés nem válik be. Kinek kell változnia, változtatnia. A játékosnak szükséges fejlődni, hogy megfeleljen a kritériumoknak vagy az edzőnek felülbírálnia a saját döntését.
A tavalyi Magyar Kupa ezüstérmese, az OSC csapata
– Ehhez nyilván időre van szükség, hiszen nagyon komplex folyamatokról van szó. De azt veszem észre, hogy erről az “időfaktorról” az edzők akkor szoktak a nyilvánosság előtt beszélni, amikor már kudarc éri őket, ha nem sikerül valami, amit viszont már elvártak a csapatától… Mennyi idő kell szerinted most neked meg a csapatnak ahhoz, hogy az összeérés megtörténjen, az “OSC-stílus” észrevehető legyen és persze hatékonyan működjön, vagyis a hatása már az eredményekben is jelentkezzen?
– Jó kérdés. Nem fogok tudni “határidőt” mondani. Inkább szakaszokat látok magam előtt. Fontos részeredmény, amikor az elképzelt játék bizonyos minőségi szinten jelenik meg és automatizmussá válik. A szakaszoknak vannak kritériumai. Kell például a megfelelő fizikai állapot, befogadási készség intellektuálisan és érzelmileg is. Lehet látni hétről hétre, néha napról napra, hogy mikor “esik le a tantusz”, mikor sikerül a már 125-ször gyakorolt mozdulat a játékosnak, mikor van az, amikor az edző azt látja, hogy ez a támadásvezetés tényleg úgy ment végig, ahogy kell, függetlenül attól, hogy gól lett belőle vagy nem. A játékosok megérnek csapatszinten is. Hogy ez mennyi idő – ezen múlik, hogy egy csapat sikeres vagy nem. De a stációkat végig kell járni.
Nagyon fontos és szerintem a különbséget ez jelenti az átlagos játékos és a klasszis között, hogy a megértés és a jó kivitelezés között mennyi idő telik el és a megvalósítás milyen szintű. Azt gondolom, hogy nem bonyolult sport a vízilabda. Amit az edző kér, azt aránylag könnyű megérteni. Viszont nagyon érdekes, hogy min múlik az, hogy egy játékos már ugyanazon az edzésen meg fogja tudni csinálni vagy még évekkel később is ugyanazt kéri tőle az edző. Ez kulcskérdés!
– Erre viszont akkor neked a játékosok kiválasztásánál nagyon kell figyelned…
– Ez érzékeny téma, mert szerintem sajnos nincs igazi verseny a játékospiacon, sőt, még igazi játkospiacról sem nagyon beszélhetünk.
– Kevés az olyan játékos, aki megfelel az említett igénynek?
– Igen.
– A te eddigi edzői munkád érési folyamata hol tart? Tudsz már olyan dolgokat érvényesíteni, amiket a saját tapasztalataid alapján tartasz szükségesnek?
– Bízom abban, hogy fejlődtem, a hatodik szezonomat kezdem el edzőként…, a negyediket az OSC-ben. Figyelem magamat, önkritikus is vagyok, másrészt Cseh Sanyi az elmúlt három évben napi szinten jelzett vissza, ha szükségesnek látta, ezáltal is tudtam fejlődni. Megkérdezem a játékosaimat is vagy személyesen vagy csapatszinten, például kérdőív formájában évente legalább egyszer, de van úgy, hogy többször, hogy mik azok, amik hasznosak voltak számukra, de azt is, hogy esetleg miben van hiányérzetük. Ezeket a visszajelzések feldolgozom, segítik a fejlődésemet. Remélhetőleg. (:
– Harminckilenc évesen nappali tagozaton tanulod a pszichológiát. Ez hogy…? És összefüggésben van valamilyen módon a vezetőedzői munkáddal? Mit tudsz már most hasznosítani?
– Az egész életemben fontos a pszichológia. Ha éppen nem olvasok vagy tanulok róla, akkor is jelen van. Természetesen edzőként is előnyt jelent, ha megértem és ez által reagálni tudok azokra a belső lelki folyamatokra, amelyek minden pillanatban hatással vannak a cselekvésre, az érzelmekre és a gondolatokra egyaránt.
– A közelmúltban egy interjúban kimondtad, hogy 5-10 éven belül szeretnél elérni szövetségi kapitányént az edzői szakma csúcsára jutni. Ez szokatlan nyíltság egy edzőtől…
– Ahogy játékoként olimpiai bajnok szerettem volna lenni, ezt a élt tűztem ki magam elé, edzőként sem gondolom másként. Hogy ennek mennyi a realitása, persze más kérdés, de ettől még vágyaim lehetnek és célokat kell, hogy állítsak magam elé. Ennyiről van szó csupán.
– Visszatérek a szezonkezdéshez. Ha ilyen nagy a játékosmozgás, ez nem azt jelenti, hogy az előző év munkája kidobott munka, elvesztegetett idő volt? Mármint a csapatépítés szempontjából.
– Azért a csapat fele itt maradt. Tőlük azt kérem, hogy ami jó volt, azt vigyük tovább, ami nem, azt engedjük el. Felesleges munkáról nem beszélhetünk, a tudást, tapasztalatot, az ismereteket, a kapcsolatokat továbbviszi az, aki itt maradt. Másrészt: a tavalyi szezonban – de tavaly előtt is – éreztem, hogy már ősszel olyan jó formában tudunk lenni, ami nem szokványos a csapatoknál. Ezt pedig az előző szezonban, szezonokban alapoztuk meg.
Kialakult egy idő után egy játék- és edzéskultúra. Bevallom, volt olyan, hogy megkérdeztem a játékosokat, mi az, amiben szeretnének fejlődni, mit gyakoroljunk, mert én úgy éreztem, hogy “körbeért” az egész. Nagyobb szükségét láttam az egyéni igények kielégítésének, mint a saját ötleteimet öncélúan bővítgetni esetleg felesleges gyakorlással.
– És ez működött?
– Persze. Bízom a játékosban! Nem azért mond egy gyakorlatot egy ilyen kérdésre, hogy aznap az edzésen jól érezze magát, hanem azért, hogy azáltal jobb legyen és a meccsen egy jobb játék után érezze jól magát, mert többet tudott segíteni a csapatnak.
Sok minden már szinte magától ment, de ez meg is köti az edző kezét, mert miért lépnék ki abból, ami működik? Most viszont, hogy a csapat fele új, rá vagyok kényszerülve az újon való gondolkodásra és ez nagyon inspiráló. Ez a pozitív értelemben vett kényszerhelyzet olyan dolgokat hoz ki belőlem és fog kihozni a csapatból, amire korábban nem volt lehetőség. Mert azáltal, hogy valami jó és emiatt nem akarsz rajta változtatni, esetleg nem veszel észre olyan dolgokat, amelyek segítségével lehet, hogy még jobb teljesítményt lehetne elérni.
– Mióta itt vagy, először jönnek külföldiek az OSC-be. Eddig egyfajta brand volt, hogy csak magyar játékossal szerepeltek. Adódik a kérdés: miért a változás?
– Két dolgot tudok erre mondani, amire már korábban is utaltam. Az egyik az, hogy kevés a megfelelő minőségű játékos. Külföldit kell nézni. Mondom ezt úgy, hogy mi nem a “topelitből” választottunk, nem szupersztárokat igazoltunk. A másik: két olyan mentalitású külföldit tudtunk igazolni (Simone Rossi és Lars ten Broek – a szerk.), akik a játékukkal, hozzáállásukkal példát tudnak mutatni és abszolút beleillenek abba a szerepkörbe, ahova nem biztos, hogy találtam volna magyar játékost. Ráadásul a magyar játékosok is sokat tudnak tanulni, ha testközelből tapasztalják egy külfölditől a viselkedését és a teljesítményét.
– Az eddigi tapasztalatok velük kapcsolatban?
– Beigazolódtak az elképzeléseink. Tökéletes hozzáállás és nagy potenciál, rengeteg fejlődési lehetőség mind Lars, mint Simone esetében.
– Most már minden OB1-es csapat kerete ismert. Hogy látod a következő szezon előtt a csapatok erősségét?
– Akiket közvetlen riválisainknak tartok: a Vasas, a Honvéd, a Szolnok és a BVSC.
– A Fradit kifelejtetted…
– Nem, ők nem közvetlen riválisaink. Jó, inkább úgy fogalmazok, hogy a legjobb hat csapatban lévő öt ellenfelünk mindegyike erősebb lesz, mint az előző szezonban volt. Szerintem tőlünk elvárni az előző évek eredményeit – nem szabad. De mi azért magunktól elvárjuk.
Úgy gondolom, hogy a szezon őszi részében a Fradi elleni meccsen elsősorban a fejlődés a cél, az összes többi csapat ellen pedig a győzelem.
– Ezzel nagyjából megfogalmaztad a célt: döntő és döntő.
– Igen. Távolabbról indulunk, de azt gondolom, hogy mire odaérünk, döntőt fogunk tudni játszani. Persze ehhez lépésről lépésre kell haladnunk, a legjobb négybe sem lesz könnyű bekerülni. Várhatóan sokkal több lesz az olyan meccsünk, amelynek megnyeréséhez szükség lesz a maximális teljesítményhez közeli állapotra. Ez tavaly vagy tavalyelőtt nem feltétlenül volt így, most viszont van négy-öt olyan ellenfelünk, akikkel szemben csúcsközeli teljesítményre lesz szükség. Vagy – meg kell őket kérni, hogy ellenünk ne játsszanak jól. A választ sejthetjük…
– A Fradi ellen nincs is tervben egy esetleges győzelem?
– Nincsen, nekünk bőven elég, ha csak kikapnak tőlünk.
– A BL-t mire szeretnéd felhasználni, felkészülés a bajnoki végjátékra vagy esetleg vannak itt komolyabb terveitek?
– Új a lebonyolítás, Dubrovnikban kezdünk, egy olyan csoportban, amelyben jó csapatok vannak. A bajnokság korai szakaszában kell nagyon jól játszanunk, amire képesek is lehetünk. Megpróbáljuk megszerezni a továbbjutáshoz szükséges csoportelsőséget, ha pedig ez nem sikerül, akkor az Eurokupában igyekszünk minél tovább jutni.
Az elmúlt években minden felgyorsult, de ami most következik, az még ezek után is kivételes. Van három hónap klubszezon, három hónap nem klubszezon, majd ismét három hónap klubszezon – ez borít mindent. Nincs már az, hogy felfuttatjuk a formát és aztán “hullámoztatjuk”. Én azt gondolom, végig tiszta erőből, a legjobb tudásunk szerint kell edzeni, fejlődni és a meccseket lejátszani.
– Sok sikert kívánok ehhez és köszönöm a beszélgetést!