Immár hivatalos, hogy a Semmelweis Egyetem Sport klub veszi át az OSC eddigi “teljes állományát”, beleértve az utánpótlást és az OB1-es csapatot is. A frissen kinevezett szakmai igazgató, Tóth Márton nyilatkozott a vlv-nek:
TÓTH MÁRTON a vlv-nek:
– Az új helyzet részletei ismertté váltak. Így elmondhatom, hogy csaknem egy hónapja kaptam a felkérést dr. Merkely Béla rektor úrtól, és nem sokkal később azt az információt is, hogy milyen költségvetéssel dolgozhatok a felnőtt csapat kialakítása, működtetése során. Az eltelt időben végzett munka sikeres volt és bejelenthetem, hogy megvan az új csapatunk. Neveket egyelőre azért nem mondok, mert nincs felhatalmazásom erre azoktól a kluboktól, amelyektől a játékosok érkeznek. Egyetlen hely sorsa bizonytalan még, néhány napon belül ez is rendeződik.
– Ha neveket nem is mondasz, legalább azt áruld el, hogy milyen erősségű lesz a csapat, hova “kalibrálható” a következő bajnoki szezonra szólóan?
– A terv egy erős középcsapat kialakítása, úgy gondolom, hogy az első évben az ötödik és a tizedik hely között leszünk valahol. Szinte teljesen új csapatról van szó, mert a jelenlegi OSC játékosállományának 90 százaléka már április közepére megállapodott leendő új csapatával vagyis eligazol máshova. És bár egyik fő elvünket követve számítunk a saját nevelésű fiataljainkra, természetesen sok új játékost is igazolni kellett. Ez nagyon nehéz feladat volt, hiszen a vízilabda világának ismerői számára köztudott, hogy milyen korán megkezdődnek a következő szezonra vonatkozó személyes tárgyalások, és ha januárban van még száz szabad játékos, április közepére már csak tíz…
És persze ezt a munkát megterhelte egy komoly felelősség is: Merkely rektor úr ugyanis kikötötte, hogy nem kerülhetünk a kiesés szélére. Tehát nekem egy olyan csapatot kellett szűkös időbeli és nyilván anyagi keretek között összeraknom, amely reálisan célozza meg a középmezőnyt, viszi a Semmelweis Egyetem hírét és az átállás nehézségeit is át tudja hidalni. A feladat tehát az, hogy stabilitást mutató, transzparens módon működő középcsapat szerepeljen az OB1-ben már az első évben.
– Ki lesz a vezetőedző? Hogy alakul a stáb összetétele?
– Tóth Lászlót, a jelenlegi csapat másodedzőjét bíztam meg a vezetőedzői feladatok ellátásával. Bisztritsányi Dávid lesz a másodedző, aki egyben a kapusedzői funkciót is ellátja. Sőt, Bisztro viszi majd a serdülőcsapatot is. Fridvalszki Marcell lesz az erőnléti edző, Bottlik Emese a gyógytornász, még masszőrt kell majd találnunk. Kónya Ferenc fogja a marketinget és a kommunikációt irányítani és összehangolni az egyetem kommunikációjával.
Szóval lesz egy komplett stáb már induláskor és ennek munkáját nagyban fogja segíteni a Semmelweis Egyetem az itt elérhető páratlanul gazdag orvosi háttérrel, a terheléses EKG-tól a különböző tesztelésekig. Rektor úr azt ígérte, hogy minden egyes játékosunk azokon a vizsgálatokon esik át, mint amelyekben a válogatottak részesültek a párizsi olimpia előtt.
– Még mindig a csapat összetételét firtatom: milyen korosztály lesz a meghatározó? Maradnak idősebbek is vagy csupa fiatal vág neki a következő szezonnak?
– Lesznek páran 28 és 31 között, 31 éves a legidősebb, a legtöbben 22-25 évesek. Mindenképpen kell némi rutin, tapasztalat is, több száz OB1-es meccset maguk mögött tudó játékosaink is lesznek, meg persze újoncok is, és a kettő közöttiek, tehát némi első osztályú múlttal már rendelkező vízilabdázók.
Szakmailag nagyon jónak gondolom a keretet, különösen, ha azt nézzük, hogy milyen nehéz helyzetben, s mennyire rövid idő alatt kellett összegyűjteni a játékosokat. Mint mondtam, fontos szempont az is, hogy teret adjunk az utánpótlásunkból érkezőknek.
– Lesz idegenlégiós az új csapatban?
– Igen, úgy néz ki, lesz két idegenlégiósunk is 🙂 Bár őszintén szólva, nehéz őket annak nevezni: évek óta itt élnek, folyékonyan beszélnek magyarul, és csak azért számítanak külföldinek, mert nemrég még egy másik válogatottban mutatkoztak be. Amint hivatalossá válik, nyugodtan készíthetsz velük interjút – természetesen magyarul.
– Köszönöm a beszélgetést és sok sikert kívánok nektek!