Egyre kevesebben tudják, hogy ki volt Szepesi György. A sportvilág nagy alakja, az a rádióriporter, aki jellegzetes stílusával intézménnyé vált és persze sokáig tőle, a közvetítéséből értesült mindenki arról, hogy mi történik a pályán, hiszen nem volt még internet, jószerivel televízió sem. Szepesi Búcsú a mikrofontól címmel (1998-ban) írt visszaemlékezést pályájára, ebből idézünk egy, a vízilabdával kapcsolatos sztorit. Forrásunk ezúttal is az Arcanum (adt.arcanum.hu) kincset érő adatbázisa.
vízilabda-történelem
Nagyon sok a hasonlóság a magyar válogatott Fukuokát megelőző legutóbbi vb-diadala, a 2013-as barcelonai győzelem és a mostani siker között. Augusztus 3-án lesz tíz éve, hogy Benedek Tibor – edzőként – első komoly világversenyén a csúcsra ért. Most nem az eseményeket idézzük fel, hanem a hazai visszhangokat, nyilatkozatokat, sajtóértékeléseket. Meglepően fontos tartalmi hasonlóságok tűnnek fel az akkori és a mostani győzelem összetevőit illetően. Forrásunk a szokásos, az Arcanum (adt.arcanum.hu) kincset érő adatbázisa.
A Képes Sport 1947-ben (Boros János tollából) sorozatban dolgozta fel “a magyar vízilabda regényét”. A korszak nagy játékosegyéniségeinek visszaemlékezéseiben természetesen sok szó esett Komjádi Béláról. Most annak a Vértessy Józsefnek a szavait idézzük, aki Komi bácsi Los Angeles-i olimpiai bajnok csapatának tagja volt, később pedig maga is szövetségi kapitány lett. Forrásunk a szokásos, az Arcanum (adt.arcanum.hu) kincset érő adatbázisa.
A fotó a Képes Sport hátlapján jelent meg 1977 . november 15-én. Rajta a Vasas bajnok férfi vízilabda-csapata. Forrásunk a szokásos, az Arcanum (adt.arcanum.hu) kincset érő adatbázisa.
1956-ban, a vízilabdázók Melbourne-i olimpiai győzelme után az aranyérmesek közül többen a szabad világot választották, de aztán majdnem mindenki hazatért. A Magyar Ifjúság hetilap induló évében, 1957-ben Rajki Béla szövetségi kapitánnyal készített pillanatképet a sportág helyzetéről, ezt idézzük fel szokásos forrástárunk, az Arcanum (adt.arcanum.hu) kincset érő adatbázisa segítségével.
Mintha mai nyilatkozatot olvasnánk, nem 96(!) évvel ezelőttit a magyar válogatott csapatkapitányától. Na jó, a nyelvezet kicsit más. Ezt a történelmi ereklyét szokásos forrástárunkban, az Arcanum (adt.arcanum.hu) kincset érő adatbázisában találtuk. (Megjegyezzük, hogy éppen akció van, még szerdáig féláron lehet előfizetni a szolgáltatásokra.)
Rendkívül érdekes cikket találtunk – 1948-ból. A szerző minden idők egyik legjobb magyar vízilabdázója, Németh János. Az értekezés tárgya: mi a szerepe a gyorsaságnak a vízilabdázásban. A Testkultúra című lapban megjelent írást “egy az egyben” közöljük. Forrásunk ezúttal is az Arcanum (adt.arcanum.hu) kincset érő adatbázisa volt.
Azért a szocializmusban is volt bulvár – még a komoly sajtóorgánumok is igyekeztek színes anyagokkal felkelteni az olvasók érdeklődését. Most egy ilyen cikket szemlézünk, természetesen szokásos forrásunkból, az Arcanum (adt.arcanum.hu) kincset érő adatbázisából. A Magyar Honvédelmi Sportszövetség képes hetilapjának 1964. augusztus 26-i címlapsztorija:
Gond gond hátán a hazai pólóséletben. A párt lapja tollhegyre tűzte a problémákat és megmondta, merre az előre. 1949-es cikket ismertetünk a Szabad Népből. Forrásunk ezúttal is az Arcanum (adt.arcanum.hu) kincset érő adatbázisa volt.