Varga Zsolt
Hétfőn megtartotta első foglalkozásait az új szövetségi kapitány. Érzékeltetésül talán elég annyit mondani, hogy az első vizes edzésen nem került labda a medencébe… Ismertté vált az új stáb összetétele is.
Ma vezényel először edzést a magyar férfi vízilabda-válogatottnak Varga Zsolt. Az új szövetségi kapitány irányításával megkezdődik a felkészülés a spliti Európa-bajnokságra. Az 50 éves szakembert kevéssé ismert oldaláról mutatja be ez a cikk, amely az azóta megszűnt Hajónapló oldalon jelent meg, csaknem két esztendeje. Köszönjük a másodközlés engedélyét a szerzőnek, Kovács Zsófiának.
Varga Zsolt szövetségi kapitány kihirdette első keretét, amely hétfőn megkezdi a felkészülést a spliti Európa-bajnokságra.
A szerdai szövetségi sajtótájékoztató hivatalos részét követően Varga Zsolt új szövetségi kapitányt a jelenlévő stábok, újságírók külön is kérdezhették. Zsolt újságírók kisebb csoportja előtt válaszolt kérdésekre, most az így kapott információkat foglaljuk össze.
Az elnökség úgy érezte hogy “elfáradt” a kapcsolat a szövetségi kapitány és csapata között – indokolta Vári Attila MVLSZ-elnök Märcz Tamás szerződésének – közös megegyezéssel történt – felbontását. Mint mondta, a stratégiai tervbe foglalt fiatalítást gyorsítani kell. Fontos, hogy a magyar válogatott kvalifikációt szerezzen a párizsi olimpiára és hogy újra a magyar hagyományoknak megfelelő eredmények szülessenek. Varga Zsolt a szövetségi kapitány.
A favorit (Pro Recco) nyert, a Fradi pedig egy arany, egy ezüst után bronzéremmel zárt a BL-ben. Részletek, nyilatkozatok, fotók – folyamatosan:
Nem sikerült zsinórban harmadszor BL-döntőbe jutnia a Fradinak – a Pro Recco jobb volt. Szombaton még meg lehet szerezni a bronzérmet, a Brescia lesz az ellenfél. Helyszíni tudósítás nyilatkozatokkal, vlv-fotókkal.
Drámai meccsen egy góllal nyert a Fradi a belgrádi BL-negyeddöntőben, péntek este a Pro Reccót kell legyőzni a döntőbe jutáshoz. Részletek, nyilatkozatok, fotók – folyamatosan: