Ismét kemény napot teljesítettek a válogatott keretbe meghívott játékosok. Délelőtt csak magukban edzettek, este az OSC volt az ellenfél. Összefoglalónk, Varga Zsolt és Hárai Balázs videónyilatkozata, később vlv-fotók.
Varga Zsolt
Konditermi edzés, hosszú vizes foglalkozás, majd este komoly edzőmeccs az OSC csapatával – ez volt a magyar válogatott hétfői összetartásának programja. Ott voltunk délelőtt és este is, edzésriport, videónyilatkozatok (Varga Zsolt, Varga Dániel, Burián Gergely) és fotók.
Pótszékekről kellett gondoskodni a Duna Aréna tanácstermében – tulajdonképpen nem teljesen világos, hogy miért a változás, de a korábbiakhoz képest óriási érdeklődés kísérte az MVLSZ újabb, hétfői utánpótlás-konferenciáját. Jó hír, hogy az előadások hamarosan megtekinthetők lesznek az interneten. Helyszíni tudósításunk:
Az MVLSZ szakmai testülete emberemlékezet óta összegzi a legnagyobb világversenyek tapasztalatait, beleértve a vízilabdasport változásait, s a magyar fejlődés sajátosságait. A mostani, szerdai összejövetel is azt a célt szolgálta, hogy a fukuokai világbajnokság tapasztalatairól, tanulságairól tájékoztassa az edzőket a szövetségi kapitány. Gyorsan kiderült azonban, hogy Varga Zsolt ennél fontosabb célt tűzött ki maga elé. Arra igyekezett felhasználni a fórumot, hogy összegezze a magyar vízilabdázók lemaradásáról gyűjtött tapasztalatait, kérve az edzőkollégákat (akik a hétköznapokban, folyamatosan képzik az ő mostani és leendő játékosait is), hogy ezekre a területekre koncentráltan figyeljenek oda.
Hétfőn folytatódott a válogatott keretek gyakorlása. Edzésriportunk a Margitszigetről és a Duna Arénából.