Az olasz szövetség honlapja tette közzé csütörtökön este, hogy a World Aquatics szankciókat közölt velük az olasz nemzeti csapat emlékezetes párizsi tiltakozó akciója miatt. Részletek és FRISSÍTÉS:
Párizs 2024
Ki merte mondani, hogy az aranyéremért utazik a párizsi olimpiára. Most persze csalódott, és még próbálja feltárni az okokat – kicsit talán e beszélgetés közben is kereste azokat. Megkérdeztük, voltak-e konfliktusok a csapaton belül, mekkora változások lesznek most a válogatottnál, esetleg az ő szerepét illetően is, és hogy jelent-e valamiféle gyógyírt a sebekre az a tény, hogy Manhercz Krisztián az olimpiai all star csapat tagja lett. vlv-interjú:
Hárai (Pufi) Balázs a Kaposvár csapatában folytatja pályafutását. A centerrel a SONLINE Somogy vármegyei hírportál készített interjút, amelyből az is kiderül, hogy a 37 éves játékos hogy döntött, befejezi-e a szereplést a magyar válogatottban. Részletek:
Súlyos következményei lettek a párizsi olimpia olasz-magyar negyeddöntőjének. Az olaszok már a helyszínen demonstráltak a Condemi brutalitásáért hozott téves döntés miatt, hivatalos eljárás is folyamatban van az illetékes jogi fórumon. A játékvezetői ítéletet meghozó montenegrói bírót, Veszelin Miskovicsot rögtön eltiltották, hazaküldték. Párját, a román Adrian Alexandrescut hivatalosan nem marasztalták el, de több feladatot nem kapott a tornán. Alexandrescu most bejelentette, hogy megundorodott az egésztől és befejezi a játékvezetést (még hat éve lett volna).
Az olimpiai szereplést értékelte az MVLSZ podcastjában Varga Zsolt szövetségi kapitány, aki 22 oldalas elemzést készített a MOB számára. Az érem nélkül maradás hátterét, okait azonban még nem tudjuk, ezek továbbra is feltárásra várnak. Itt a beszélgetés és annak leírt változata, a cikk végén pedig “vlv-szubjektív” címszóval vetjük fel, hogy a hivatalos értékelések közérdekű információk, megismerésükhöz joga van a nagyérdeműnek.:
Szokás szerint, ahogy világversenyek után tesszük, most is böngészgettük a lezárult olimpiai torna statisztikai adatait. Megmutatjuk, hogyan oszlott meg a vízben töltött idő magyar játékosok között és közzétesszük válogatottunk góllövőlistáját is.
Zalánki Gergő két évig az Olympiakosz játékosa! A magyar válogatott balkezese a legutóbbi klubszezon végén két évre szerződést hosszabbított a Pro Reccóval, de nem sokkal az olimpia előtt kiderült, hogy az olasz klub főszponzora befejezi a támogatást, így a játékosokat szinte a szó szoros értelmében szélnek eresztették. Zalánkinak annak ellenére jócskán akadt “kérője”, hogy a kellemetlen hír bejelentésekor már minden csapat elvégezte a “nagybevásárlást”, se pénz, se hely, pozíció nem nagyon maradt. Hogy jött a görög bajnok? – kérdeztük először Zalánkitól. Aztán persze terítékre került a párizsi olimpia versenysorozata is. vlv-interjú.
Emlékeztetjük olvasóinkat, hogy a vlv szerkesztősége idén áprilisban prognózist kért a a Mesterséges Intelligenciától a párizsi olimpia férfi vízilabdatornájának végeredményét illetően. A “jóslat” így szólt: 1. Szerbia, 2. Magyarország, 3. Horvátország. A győztes megtippelése telitalálat volt és a másik két ország megnevezése sem bizonyult légből kapottnak, hiszen a horvátok döntőt játszottak, mi pedig a bronzéremért küzdhettünk. Most ismét megkérdeztük a ChatGPT-t, vajon van-e információja arról, hogy mi okozhatta csapatunk lecsúszását a dobogóról. Közöljük a párbeszédet:
A magyar férfi vízilabda-válogatott negyedik helyen zárta a párizsi olimpiát. Ez pontszerző hely, de mindenkinek sokkal nagyobb ambíciója volt és a szövetségi kapitány által irányított, alaposan megtervezett, a tudomány és a technika-technológia modern eszközeit is igénybe vevő felkészülés erősítette a közvélemény érzetét, miszerint a pólósok igencsak esélyesek a jó eredmény elérésére. Az eredmény így csalódás – elsősorban maguknak a főszereplőknek. Az első értékelések: