“A Pro Reccótól nem igazoltunk senkit” – vágta el a vlv kérdéseinek sorát Kovács Róbert újdonsült vezetőedző, aki tájékoztatta szerkesztőségünket az OSC 2024-25-ös összetételéről.
OSC
-
-
Az újbudai klub csütörtökön bejelentette, hogy két évre szerződtette Joao Pedro Coimbra Serra Fernandest, aki a következő szezonban a csapat első számú kapusa lesz. Részletek: A bejelentés: Bár az igazolást…
-
Kovács Róbert jelenlegi másodedző veszi át a vezetőedzői posztot az OSC csapatánál a következő szezonban. Erről a klub közleményt hozott nyilvánosságra csütörtökön kora este.
-
Csütörtökön reggel az OSC vezetése közzétette a szezon végével bekövetkező személyi változásokat. Részletek:
-
A következő évadban is Varga Dániel lesz a Genesys OSC-Újbuda vezetőedzője. Ezt maga a szakember jelentette be hétfőn a klub médiafelületén. Röviden a mostani szezon eddigi részét is értékelte. Részletek:
-
A hír már régóta ismert, de most már hivatalos is. Varga Dániel vezetőedzőnek kellett pótolnia az OSC tájékoztatási hiátusát.
-
Szombaton kezdődik az OB1-es bajnokság. Közöljük az első forduló programját, a kluboktól összegyűjtött beharangozó információkat és feltesszük a kérdést: hogy lehet, hogy egy nappal a rajt előtt még nem ismert…
-
Játék nélkül 10:0-ra elveszítette BL-meccsét szerdán este az OSC csapata. A klub rövid közleményt adott ki a történtekről, megpróbáltunk kicsit többet megtudni.
-
Két győzelem után Hannoverben folytatja BL-szereplését az OSC. A főtábla B csoportjának szombati programja és beszélgetésünk Varga Dániel vezetőedzővel:
- 1
- 2