Az olasz Ortigia 30 éves erőssége, Simone Rossi Budapestre költözik, az OSC csapatához szerződött. A hírt – a többi igazolással együtt – csütörtökön jelentette be a magyar klub. Interjúnk Simone Rossival, aki a magyar labdarúgó válogatott szövetségi kapitányának, Marco Rossinak a fia:
Simone Rossi védőjátékos, a Bresciánál kezdte pályafutását, majd a Posillipóban és az Aquachiara csapatában szerepelt. 2019 óta a szicíliai Ortigia gárdáját erősíti.
SIMONE ROSSI a vlv-nek:
– Mi motiválta, amikor meghozta a döntést a magyar klubhoz igazolásról?
– Meglepetés volt az OSC hívása, úgy gondoltam, hogy az Ortigiánál folytatom, még akkor is, ha ez az év nagyon nehéz és áldozatokkal teli volt. De az ötlet, hogy a vízilabda “premier ligájában” játsszak, azonnal felkeltette az érdeklődésemet. 30 éves vagyok, és úgy gondolom, hogy ez a lépés egy utolsó nagy, minőségi ugrás a pályafutásomban. Alig várom már, hogy elkezdődjön ez az új kaland.
– Mi az az OSC által elért eredmény, amivel elégedett lenne a következő szezon végén?
Egy versenysorozaton elsőnek lenni – ez mindig nagyon nehéz, de ha nincs ilyen ambíciód, soha nem fogsz nyerni!
– Hogy vélekedik a sportág jelenlegi magyarországi helyzetéről?
– Korábban is úgy gondoltam, hogy a magyar bajnokság kiemelkedő, a legjobbak közé tartozik. Kicsit olyan, mint a labdarúgásban a Premier Leauge: sok topcsapat versenyez és kiváló vízilabdát játszanak, soraikban technikailag képzett, fizikailag erős, tehetséges játékosokkal. Tényleg alig várom, hogy megmérethessem magam ebben a közegben. Az OSC Magyarország második legjobb klubja, büszkeség számomra, hogy része lehetek. Remélem, hogy a lehető legnagyobb mértékben hozzájárulhatok a klub céljainak eléréséhez.
– Nyilván pontosan tudja, hogy édesapja mennyire népszerű Magyarországon a labdarúgó válogatott irányítójaként elért sikerei miatt. Beszélgettek-e az OSC-hez igazolásáról? Mi volt édesapja véleménye? Feltételezem, hogy Marco Rossi úr a jövőben rendszeres látogatója lesz az OSC meccseinek…
– Néhány éve nevetve mondtam apámnak: ha egy kicsit erősebb lettem volna a saját sportágamban, talán eljöhettem volna veled Budapestre vízilabdázni! És íme, a sors néha csodálatos dolgokra képes! Nyilvánvalóan befolyásolt a döntésemben az is, hogy közelebb lehessek apámhoz. Ő már tíz éve van Magyarországon, és ahányszor látom őt énekelni a magyar himnuszt, kiráz a hideg… Olaszok vagyunk, de Magyarország befogadott minket és ezért örökké hálásak leszünk. Most élőben nézhet majd engem, én pedig a magyar labdarúgó- válogatottat! Ez tökéletes!És még csak annyit: Hajrá, OSC! Hajrá, magyarok!
– Köszönöm a beszélgetést és sok sikert kívánok az OSC új játékosának!
Fotók: CC Ortigia