“Tervezett csere” valósult meg a magyar bajnok Ferencváros vezetőedzői posztján. Nyéki Balázs eddigi másodedző úgy vette át a csapatot, hogy a most kezdődő szezon fradis játékosállománya már az ő kívánalmai szerint állt össze. Az edzői munkával kapcsolatos tapasztalatairól, elképzeléseiről, legfontosabb elveiről kérdeztük őt.
NYÉKI BALÁZS (FTC-Telekom Waterpolo) vezetőedző a vlv-nek:
– Mikor és hogyan dőlt az el, hogy edző leszel?
– Furcsa, hogy ezzel kezded, mert nem tudom, miért, de már nagyon fiatalon egy kicsit jobban szerettem volna edző lenni, mint játékos. Még ifiként Kádas Géza bácsi volt az edzőm, rám bízta a csapat irányítását a vízben, nekem kellett bemondanom a taktikát – nagyon megtetszett a feladat, ott már gondoltam, hogy edző leszek. Ezt követően játékosként is végig próbáltam más aspektusból is figyelni a történéseket.
Nagyon fiatalon, 15-16 évesen kerültem be a felnőttek közé, már akkor elkezdtem leírni az edzéseket, sőt, azt is feljegyeztem, hogy milyen fáradtsági szintre kerültem egy-egy gyakorlás során. Ezt már kifejezetten azért csináltam, hogy később, ha majd edző leszek, tudjam, hogy a játékosokra milyen hatással lehet egy-egy edzésprogram. Azt is előre elhatároztam, hogy nem olyan edző leszek, aki elfelejti, hogy volt játékos is. Most is fontosnak tartom, hogy megpróbáljak a játékos fejével is gondolkodni, mert önmagában az edzői elképzelés semmit nem ér, azt meg is kell tudni valósítani.
– Hány edződ volt?
– Felnőttként sok. Az elején nagyon meghatározó volt számomra, az újdonság erejével hatott rám Godova Gábor munkája. Később a leginkább maradandó pozitív élményeket Gerendás Gyuritól kaptam, meg természetesen Varga Zsolttól, Olaszországban pedig Gu Baldinettitől.
Nyilván voltak, akik negatív szempontból is hagytak bennem nyomot – őket nem nevezem meg, de fontosak voltak azok a tapasztalatok is, mert ezek alapján döntöttem el, hogy milyen edző nem szeretnék lenni.
– Anélkül, hogy nevet mondanál, mégis, milyen negatív momentumok voltak itt meghatározók?
– Nem szakmaiak, hanem inkább az emberi oldalhoz tartozók. Az első edzőm Gerendás Gyuri bácsi volt, akinél a számomra nagyon fontos emberi tulajdonságok terén sokat kaptam, ezek nagyban alakították az edzői gondolkodásomat. Partnernek tekintette a játékost, beszélt vele, megkérdezte, mennyire fáradt, nem dorongolta le rögtön meccs után, ha az illető fontos helyzetben rossz döntést hozott, tudta, hogy ez benne van a játékban. Persze volt, hogy elküldött valakit a francba, de leginkább olyankor, ha a játékos fegyelmezetlen volt.
– Készültél-e az edzői feladatokra elméleti síkon, nem tudom, élettan és más területek tudnivalóinak elsajátításával?
– Jelentkeztem a TF-re, elvégeztem a négyéves vízilabdaszakedzői szakot. Ott minden területét megismertem az edzői létnek, de azért a legtöbbet a gyakorlatban tanultam, a jó edzőim munkáját tapasztalva határoztam el, hogy milyen edző szeretnék lenni.
Sokat gondolkodtam, hogy miként fejleszthetem tovább magamat. Eljártam konferenciákra, sok videóanyagot néztem: úszás, vízilabdaelmélet, erőnléti edzések stb. Az edzőkről írt sportkönyvek egész sorát olvastam el, ezek is mind hatással voltak rám. Nem mellesleg a Fradi utánpótlásának kialakításában is volt egy nagyon fontos dolog, amit sikerült „honosítanom” egy (az egyik legsikeresebb) labdarúgóklub rendszeréből. Erről például az egyik sportkönyvben olvastam, megtetszett, s a végeredmény, azt gondolom, érezhető volt tavaly!
– Hogy kezdődött az edzői pálya?
– Itt a Fradiban Gyuri és Zsolt megkérdezte, lenne-e kedvem edzősködni. Ekkor már a játékoskarrierem vége felé jártam. Mindig nehéz egy játékosnak átlátni, hogy mikor érkezik el “az a bizonyos pillanat”, s amikor megkaptam ezt a kérdést, reálisan felmértem a helyzetet és tudtam, hogy itt az idő. Felajánlották, hogy Gyuri helyett én legyek a felnőtt csapat másodedzője – ezzel kicsit olyan volt, mintha az utódja lennék. Zsolt maga mellé vett, vállalva a kockázatot, hiszen nem lehetett tudni, milyen edző leszek, tudunk-e együtt dolgozni.
Megkaptam még a Budapest B csapatot is.
– Ez mit jelent?
– Tizenhárom-tizennégyéves gyerekek voltak, közülük is azok, akik nem fértek be az A csapatba. Vagyis a legalsó szinten kezdtem az edzői pályát. Nagyon érdekes volt egyébként, akkor tanultam meg, hogy hogyan kell emberekkel, gyerekekkel bánni.
Közben világsztárokkal foglalkoztam másodedzőként és rengeteget tanultam a felnőtt csapat játékosaitól is.
Aztán egy év elteltével meggyőződtek arról, hogy milyen a munkamorálom, látták, hogy mit képviselek és akkor léptettek egy szinttel feljebb.
– És mit képviseltél, mi volt az edzői koncepciód?
– Szakmai oldalról ismertek. Itt ilyenkor mindig az a kérdés, hogy az, aki abbahagyja, mennyire akar valójában dolgozni. Mennyire tekinti hivatásnak az edzői pályát, amit éppen elkezd, ráteszi-e az életét. Hát én rátettem. Amikor aztán utánpótlás szakmai igazgató lettem, számomra is az volt a legfontosabb, hogy ugyanilyen edzőkkel dolgozzak együtt. Ez egyébként a legnehezebb feladat. Nem titok, hogy az utánpótlásedzők nem a legmagasabb fizetésért dolgoznak, viszont ha valaki komolyan veszi a munkáját, előbb-utóbb megkapja a jó lehetőséget, amivel élhet.
– Azért az edzői ars poeticádra továbbra is kíváncsi vagyok.
– Nyilván ki szeretném hozni a legjobbat a mindenkori csapatomból. De emellett nekem nagyon fontos, hogy olyan légkört alakítsak ki, amelynek jellemzője, hogy a játékosok szeretik egymást, szívesen jönnek le az uszodába és jó hangulatban végzik a munkájukat. Alap, hogy legyen fegyelem és rend a csapatban, de mindezt úgy éljék meg, hogy jól is érzik magukat a mindennapokban, valahogy találjuk meg az egészséges balanszt, szerintem ebben az esetben tud a legmagasabb szinten teljesíteni egy játékos!
Szakmai téren azt emelném ki, hogy: tanulás, és fejlődés! Ha megnézem, milyen edző voltam három éve – ma már teljesen más vagyok. Próbáltam folyamatosan megújulni a játék taktikai részét tekintve, de minden más téren is. Egy pillanatra sem lehet leállni, új és új taktikai elemek, edzésmódszerek jönnek, állandóan meg kell újulni. Ezt látom egyébként nemzetközi szinten, az élcsapatok edzőinél is. A Bajnokok Ligája Final 8 alatt, de most a fukuokai vb-n is “meglesték” egymás munkáját, gyakorlásait az edzők. Én is éltem ezzel a lehetőséggel és azt vettem észre, hogy minket is figyelemmel követtek, szerintem le is másolgattak az utóbbi időben.
Egyébként azt szoktuk mondani Zsolttal: szóljunk rá egymásra, ha észrevesszük, hogy az egyikünk nem tud megújulni, mert az az a pillanat, amikor el kell gondolkodni, mennyire akarja, mennyire szereti a vízilabdát az, akinek szólni kell.
– Ezt elhatározni lehet, megígérni is. Csak amikor eljön a pillanat…, egyáltalán, vagytok olyan viszonyban Zsolttal…?
– Szerintem igen. Tudjuk egymást kritizálni. Ha valamiben nem értünk egyet, akkor leülünk és megbeszéljük, együtt találjuk meg a megoldást, legyen szó akár egy játékos kezeléséről, akár taktikai elemek alkalmazásáról.
– Az eddigi tapasztalataid alapján mi a legnehezebb az edzői munkában?
– Kettéválasztanám utánpótlás- és felnőtt edzői munkára. Volt rálátásom mindkettőre. Az utánpótlásnál folyamatosan nevelni is kell a játékosokat. Apafigura vagy, ráadásul a szülőkkel való kapcsolattartás, kommunikáció nagyon nehéz is tud lenni! A felnőtteknél pedig a legfontosabb: azt kell elérni, hogy kövessenek a játékosok. Ehhez hinniük kell benned – most érkezik el számomra ez a feladat. Azzal, hogy másodedzőjük voltam, tudják, hogy mennyi energiát teszek bele az egészbe, milyen szinten látom át a vízilabdát. Ennek alapján – talán mondhatom – megbíznak bennem. A következő lépés az, hogy elkezdjenek követni mint vezetőedzőt. Ez újabb szintlépés, ezt elérni – szerintem ez lehet a legnehezebb egy edzőnek.
– Ahogy nézem az edzéseket, hallva az edzői instrukciókat, sokszor eszembe jut, hogy egy-egy feladat – főleg több embert érintő teendő – megértetése nem mindig egyszerű…
– Fontos, hogy kikkel kerül össze az edző. Nekem ebben szerencsém van, még utánpótlásszinten is jó játékosaim voltak, most pedig a legjobbakkal, a világelithez tartozókkal dolgozhatok együtt. Sokkal könnyebb így a megértés. Ha gyengébb képességű játékosaim lennének, sokkal tovább tartana, míg megértik a feladatot. És hát…, akkor még csak a megértésről beszélünk, pedig a cél a végrehajtás.
– Vagyis neked azt is fel kell mérned, hogy meg tudják-e csinálni, amit kérsz – és most nyilván nem a világklasszisokról beszélek.
– Egyértelmű.
– Ehhez jól kell ismerned mindenkit. Van egy füzeted, amiben vezeted a játékosaiddal kapcsolatos információkat?
– Nem füzet, számítógépes adatbázis… 🙂 Egy informatikussal éppen ennek továbbfejlesztésén dolgozunk. azon, hogy egy olyan rendszert alakítsunk ki, amely tartalmazza majd a játékossal kapcsolatos összes mérési adatot, statisztikát.
Emlékszem, mikor még játékos voltam, Zsolt megkérdezte, hogy hiszek-e a statisztikákban. Akkoriban éppen próbálkozott még a szövetség adatbázisa alapján valami újat kitalálni… Meglepte a válaszom, hiszen jeleztem, hogy Ob 1-es topjátékosról statisztikai adatbázisom van, ki mikor hova lő és milyen hatékonysággal, éles helyzetben. Mondjuk például döntetlennél vagy mínusz 1-nél a meccs utolsó szakaszában… Nem tudom, miért gyűjtöttem ezeket játékosként, talán azért, mert a vízilabda érdekel a legjobban.
Amikor pedig edző lettem, Zsolt első kérése az volt, hogy nézzem meg a világ legjobb játékosait, mennyi mozgást hajtanak végre egy mérkőzésen, milyen irányba, előre, hátra, oldalra, mekkora távolságokat tesznek meg erős úszással, stb. Akkor ezzel majdnem fél évet foglalkoztam. (Ez még füzetben is megvan :-).) Ennek alapján készítettük el akkor az edzésprogramokat, azt figyelembe véve, hogy a legjobb játékosoknak mire van igazán szükségük.
– Kik vannak a füzetben név szerint?
– Vámos, Varga Dénes, Younger, Prlainovics, Mandics és további, valóban topjátékosok.
– Videóelemzés. Mekkora szerepe van?
– Nagy, ez biztos. Hatalmas energiákat fektetünk ebbe, a mostani vb-n is akár hajnali háromig-négyig elemeztük, vágtuk az ellenfél dolgait, hogy aztán a rövid verziót megmutassuk a játékosoknak. Az igazság az, hogy amit ilyenkor kitalálunk, az az esetek nagy részében nem valósul meg éles, stresszes helyzetben, de azt szoktam mondani, hogy ha egy-egy szituációnál beugrik a játékosnak, hogy “ez ismerős” – az akár gólt jelenthet, s esetleg éppen vb-aranyat érhet. A döntő egy konkrét szituációjára emlékszem azokból, amiket nekem kellett szelektálni: amikor védekeztünk, hárman is üvöltöttek a vízben, hogy mit fog csinálni a labdát birtokló ellenfél és mi a megoldás… Ezek jó dolgok, ilyenkor azt érezzük, hogy megéri nem aludni szinte semmit a kieséses szakasz alatt. Végül a puzzle minden apró darabja számít, abból áll össze a nagy egész.
– Mi az elemzések szisztémája? Hogy nyúltok a mérkőzéshez, minek alapján vágtok?
– Katona Norbi, a Fradi és a válogatott mindenese már a mérkőzés alatt vág azon instrukciók alapján, amiket tőlünk kap. Hozzánk már vágott anyag érkezik. Megjegyzem: megtanultam Norbitól a vágást, így az elmúlt években az utánpótlásnál is úgy zajlott a videóelemzés, mint a felnőtteknél. Később pedig azt is kötelezővé tettem minden országos edzőnek, hogy megtanuljanak vágni. A vizsgált taktikai elemek: támadásvezetés, védekezés, emberelőny, emberhátrány, gólok és egy-egy olyan szituáció, amely fontos lehet. Gárdonyi Bandi kapusedző azzal vesz le terhet a vállunkról, hogy az ellenfelek lövéseiről és a kapusok védéseiről ő készíti el a vágásokat és a statisztikát.
– Ha csak a fukuokai vb-t idézem fel, vissza-visszatérő jelenet volt, hogy időkérésnél, negyedek lefújásakor Varga Zsolt mellett mész és egy táblán mutogatsz dolgokat, amíg odaértek a rövid csapatmegbeszélés helyére. Ilyenkor mi történt?
– Ezek az évek során kialakult “munkamegosztás” látható pillanatai voltak és tükrözik azt a bizalmat, ami köztünk kialakult. A vezetőedzőnek meccs közben rengeteg dologra kell figyelnie, én másodedzőként mindig arra koncentrálok, hogy látok-e olyan jellegzetes, fontos dolgot az ellenfél játékában (vagy a miénkben), ami egy kis változtatással kontrollálható, javítható.
Ezt összegeztem, s mutattam meg neki negyedenként, 10-15-20 másodperc alatt, amíg odaértünk a csapathoz, ő pedig a játékosok figyelmét hívta fel arra, amit észrevettem, s maga is fontosnak gondolt.
– Egy-egy példát elmondanál, milyen jellegű információkról van szó?
– Hol fejezi be a támadását leggyakrabban az ellenfél, mi a gyenge pontja vagy például, hogy mi az, amit mi következetesen nem csinálunk jól a támadásunkban vagy a védekezésünkben.
Egyébként most, hogy a Fradi vezetőedzője lettem, azt kértem Korényi Balázstól, a másodedzőmtől, hogy ő is végezze ezt a feladatot meccs közben, hogy a klubnál továbbra is alkalmazni tudjuk ezt a jól bevált módszert.
– Mekkora ugrás felelősségben másodedzőből a vezetőedző helyére kerülni?
– A lehető legnagyobb. Minden felelősség az enyém. Kiváló, magasan kvalifikált személyek alkotják a stábomat, de a döntés az enyém. Amikor Zsoltnak elmondtam egy-egy észrevételemet, mindig hozzátettem, hogy a döntés, a felelősség az övé. Most ez természetszerűleg rám hárul a Ferencvárosban.
– Fantasztikus játékosai vannak a Fradinak – itt kezdeni a vezetőedzői pályafutást, ez egészen különleges.
– Igen, kicsit furcsa, elismerem, de azért több tényező is megalapozza, indokolja ezt a helyzetet. Először is: az elmúlt években többször is kaptam vezetőedzői ajánlatot OB1-es kluboktól. Valamennyi alkalommal nemet mondtam, mégpedig azért, mert mindig fradistának gondoltam magam és nem nagyon szerettem volna máshol dolgozni. Ugyanakkor sohasem törtem Zsolt babérjaira, úgy próbáltam őt segíteni, hogy a lehető legjobban jöjjön ki minden helyzetből a csapat, meg sem fordult a fejemben soha, hogy a háta mögött bármi rosszat csináljak azzal a céllal, hogy őt eltávolítsák és én kerüljek a helyére. Így az élet hozta meg a döntést. Zsolt a válogatott szövetségi kapitánya lett, engem pedig felkértek vezetőedzőnek.
Mindez úgy történt, hogy volt időm azon gondolkodni, milyen legyen a 2023-24. évi játékosállomány. Nos, olyan a keret, hogy biztos vagyok abban: a játékosok meg tudják valósítani azt, amit elképzelek, képesek kihozni magukból a maximumot. Ha mégsem sikerül elérni a céljainkat, akkor azért én vállalom a felelősséget, de természetesen egyelőre nem ezen az eshetőségen gondolkodom.
– Játsszunk el a gondolattal: nem a Fradinál vagy vezetőedző, hanem máshol, olyan helyen, ahol nem ennyire kiemelkedő minőségű játékosokkal dolgoznál együtt. Mi lenne akkor?
– Nem lenne ilyen. Meg is mondom, hogy miért. Amikor hívtak más csapathoz, az első kérdésem mindig az volt, hogy szabad kezet kapok-e a játékosállomány kialakításához. (Ami nem jelenti azt, hogy gondolkodtam az eligazoláson…) Itt nem arról van szó, hogy például egy Dusan Mandics leigazolását igényeltem volna, hanem az volt a szándékom, hogy olyan játékosokkal dolgozzak együtt, akikben hiszek. Ilyen csapat összeállítható külföldiek, illetőleg a legnagyobb magyar sztárok nélkül is, jó képességű, egymásért küzdeni képes játékosokból.
– Ezek szerint a Fradi mostani keretének kialakításában már “tevékenyen részt vettél”.
– Maximálisan. Az első kérésem Edoardo Di Somma leigazolása volt, erről már akkor elkezdtünk beszélni, amikor még Madaras Norbert volt a szakosztályelnök, ő vitte végig a tárgyalásokat. Edoardót Bogliascóban ismertem meg – a testvérei ellen még játszottam – kisgyerek volt, a legtehetségesebb a családban. Tudtam, hogy jó vízilabdázó lesz belőle, az utánpótlás-válogatottaknál is jól teljesített, már most meghatározó fontosságú játékos.
– Milyenek az első tapasztalataid vele kapcsolatban?
– A mérkőzések még csak most jönnek majd, de megnyugtató, amit látok, ahogy dolgozik. Azt pedig már korábban, akár az egymás elleni meccseken láttuk, hogy mit képes megcsinálni a vízben és nemcsak labdával, hanem labda nélkül is. Nagyon fontos része ez is a játéknak, s ő ebben élenjáró. Ha azt kérdezik tőlem, hogy miért kell ennyi külföldi a csapatokba, akkor erre a választ szinte ő maga adja meg a hozzáállásával és azzal, ahogy gondolkodik a vízilabdának arról a részéről, amikor nincs is nála a labda! Biztos vagyok benne, hogy jobb játékos lesz nálunk, de mi is többek leszünk általa, ha ezeket az értékeket el tudjuk sajátítani! Tanulás és fejlődés – ahogy korábban említettem…
– És a többiek, az egész keret?
– Januárban kezdett el kialakulni, akkor már Nyíri Zoltán előtt vázoltam fel egy általam elképzelt csapatot, amiben felállítottam egy rövid-, közép- és hosszú távú tervet! A rövid az idei év, a közép három év, a hosszú pedig az azon túli. A hosszút igyekeztem megteremteni az utánpótláson keresztül, a középre szinte kész vagyunk, a rövid meg itt van előttünk. Minden kérésem teljesítve lett, ráadásul azzal nem számoltunk, hogy váratlanul felszabadul Mandics és lehetőségünk lesz megszerezni. Nagy céljaink vannak és vele jobbak is leszünk, mint előre terveztük. Innentől tényleg csak rajtunk múlik, hogyan szerepel a Ferencváros a következő években!
– A csapatot átvetted, kezdődnek a meccsek, tiéd a teljes felelősség. Mennyire lesz furcsa visszamenni a válogatotthoz, ahol ismét “segéderő” leszel?
– Szerintem egyáltalán nem lesz nehéz, nem szoktam felcserélni a szerepeket. Szeretek Zsolt mellett dolgozni, mindig jó érzéssel voltam ott, a közelében. Ez itt a Fradinál pedig egy másik történet, feladatként tekintek rá és természetesen magam is kíváncsi vagyok, hogy mennyire leszek sikeres ebben a pozícióban.
– “Elvi éllel” kérdezem, nem napi aktualitásként, hiszen még csak most kezded a vezetőedzői pályafutást: leszel-e egyszer szövetségi kapitány? Szerepel-e ez a terveidben, az álmaidban?
– Lépésről lépésre haladok. Nagyon szerettem volna a Ferencváros vezetőedzője lenni, de mint mondtam, nem olyan áron, hogy ehhez Zsoltot kelljen eltávolítani. Így adódott, az élet hozta magával a “megoldást”. Az élet hosszú, most azt szeretném bizonyítani, hogy jó vezetőedző vagyok. Idővel, akár egy évtized múlva felvetődhet a kérdés, hogy mi a következő szint, de hát, nagyon sok jó edző van Magyarországon… A szövetségi kapitányi poszt a szakma csúcsa, viszont én most ezt a helyzetet szeretném megélni, nem gondolok másra.
– Köszönöm szépen a beszélgetést, sikeres vezetőedzői pályafutást kívánok!