Kerek az évforduló és Varga Dániellel ebből az alkalomból hosszabb interjút készített a Vasas Média. Kiderül a beszélgetésből, hogy Dani miként emlékezik vissza a magyar vízilabda történetének jelentős időszakára, a sok szempontból máig ható, válogatottunkra is nagy hatást gyakorló “Vasas-korszakra”. Az ünnepeltnek ezúton kívánunk mi is minden jót, az interjúból pedig önkényes választás alapján közlünk néhány részletet – megadva természetesen a teljes cikk elérhetőségét.
“Nekem annyi idősen volt egyfajta stílusom, bohémságom, talán elkényeztetettségem is, hiszen korábban kevésszer kritizáltak, szinte csak sikerélmények értek. Ezért megszoktam azt is, hogy mindig annyit és úgy játszom, ahogy az nekem kedvemre való volt. Ebből a helyzetből hirtelen bekerültem egy tényleg minden szempontból szupercsapatba, egy olyan közegbe, ahol enyhén szólva nem körülöttem forgott már a világ. Az első három évben komoly hiányérzetem is volt, mert keveset játszottam ahhoz képest, amennyit én gondoltam akkor, hogy játszhatnék. Kritikát is kaptam, amit sokszor nehezen viseltem. Volt, hogy bezárkóztam, megsértődtem, és eleinte minden évben felmerült, hogy eligazolok valahová. Nagyon örülök, hogy nem így lett, mert utólag mondhatom, hogy játékosként és emberileg is sokat adott ez az időszak. Ráadásul ezekkel a kihívásokkal együtt is bőven volt benne mit szeretni, inspiráló volt látni a társakon, vagy éppen magán Somossy Józsefen, hogy ez tényleg a legmagasabb szint. Nekem ez volt az utam, ez is kellett hozzá, hogy 2004-től kezdve egyre meghatározóbb tagja legyek a csapatnak.”
(…)
“A kudarc után hatan-heten elmentek, mi pedig elindultunk teher nélkül, egy bohém, fiatal társasággal, nagyjából Steinmetz Barna és Hesz Máté rutinjával kiegészülve. Például egy olyan Nagy Viktorral, aki átjött a BVSC-ből, nem nagyon ismerték, csak egy jó értelemben vett őrült volt, aki néha nagyon jól védett. De végigmehetnék mindenkin, nem is akarok senkit kiemelni. A lényeg, hogy megvolt a tehetség, a könnyedség, de ami a legfontosabb, a barátság és a szeretet is. Az akkori vízilabdamezőnyben ez egy új út volt, és ez által az összes többi csapathoz képest organikus módon kezdtünk fejlődni. Mindenki imádott lejönni edzeni, szerettük egymást, nem voltak még apukák a csapatban, így sokat buliztunk, voltak közös programok, és ebből a kötelékből fejlődött ki a teljesítmény. Az összes többi csapatnál teljesítményt vásároltak, abból próbáltak csinálni valamit, közben mi pedig ellentétes utat jártunk be, folyamatosan fejlődtünk, és abból bontakozott ki a legszebb módon a siker. És akkor itt kell megemlíteni Földi Lacit!” (…) …”akinek a személyisége és az embersége nagyon jól állt ennek a csapatnak, és a csapat is jól állt a Lacinak. Ahogy mondtam, szeretet, törődés, odafigyelés, ezek jellemezték őt és az akkori Vasast. Ez pedig ugyan nem minden, de enélkül nincs csapat és eredmény!”
(…)
“Nem szeretek kiragadni sikereket a pályafutásomból, de kettőnél bátran kivételt teszek. Az egyik a 2008-as olimpiai döntő, amikor hármat lőttem, a másik ez az általad említett nap, a bajnoki döntő, ahol ledöntöttünk egy Honvédot, egy korszakos csapatot, tizennyolc év után megnyerve a Vasasnak az aranyat…”
(…)
“Beérett a tehetség, a tehetségből klasszisok lettek, közben a szeretet és a csapatdinamika pedig megmaradt. Visszahallottam, hogy más csapatok vagy értetetlenkedve, vagy irigykedve beszéltek akkoriban a Vasasról, hogy itt mi mindent lehet csinálni, és mégis működik. Nem volt probléma, ha edzés előtt egy fogadás kapcsán berúgtuk a labdát a vízbe és játszottunk, vagy, hogy nevettünk egy megbeszélésen. Rengeteg történet volt a csapat körül, ha fogalmazhatok így… És érdekes, mert, amikor Steinmetz Ádám és Mátyás Zoli elmentek két év után, akkor azt gondoltuk, hogy ennek itt a vége, és a korszaknak le kell zárulnia, mert kivettek két markáns egyéniséget. De nem így lett, mert jött Kis Gábor és Hosnyánszky Norbi, ők pedig a tehetségükkel és a szellemiségükkel nagyon hamar integrálódtak. Itt derült ki, hogy ennek a csapatnak kultúrája van, és az egész több, mint a részek összessége. Tudtuk vinni tovább az eredményességet, sőt, még egy kis vérfrissítést is kapott a csapat, és hát még több lett azokból a bizonyos történetekből… Egyébként szerintem az egész magyar vízilabda elmúlt bő egy évtizedét meghatározta sok szempontból az, ami ott a Vasasnál akkor felépült.”
(..)
“Ki merem jelenteni, hogy a későbbi időszakok aktuálisan legjobb magyar csapatai, elsősorban a Szolnok, de még kicsit utána a Fradi is, ennek a Vasasnak az alapjaira, tagjaira épültek valamilyen szinten. Nagy Viktor, Madaras Norbi, Kis Gabi, Tóth Marci, Dumi és én is mind innen indultunk. Sőt, akár a válogatottat is említhetném ilyen téren. A szellemiség, a tehetség, a magyar vízilabdaéletnek győzelmeket hozó adottságok mind eredeztethetőek a vasasos sikeridőszakra bizonyos mértékben.”