Manhercz Krisztián már tavaly is ott volt a Fradi különleges házi ünnepségén, de akkor (új igazolásként) még nem vehetett át személyre szóló jutalmat, hiszen nem volt részese a zöld-fehérek 2023-24-es sikereinek. Most azonban minden szezonbeli győzelem részeseként aranydiplomát vehetett át. Az ünnepségen kértük a vlv kamerája elé. Videóinterjú és annak olvasható változata:
VLV-TUDÓSÍTÁS A FRADI ÜNNEPI ESEMÉNYÉRŐL
VLV-VIDEÓ:
MANHERCZ KRISZTIÁN (FTC-Telekom Waterpolo) a vlv-nek
– Manhercz Krisztiánt köszöntöm a Ferencváros játékosát. Egy ünnepségen vagyunk. A Fradi tartotta meg immár szokásos évenkénti díjátadó ünnepségét. Megint mindent megnyert a Ferencváros és első alkalommal vagy úgy itt, hogy kaptál elismerést. Egy kicsit értékeld légy szíves, az évet! Milyen év volt ez neked személy szerint, hogy értékeled a Fradit?
– Sem én nem voltam könnyű helyzetben, sem azok, akik tavaly velem együtt érkeztek, hiszen
a Ferencvárosnak a megelőző szezonban egy kivételével minden meccsen sikerült győzedelmeskednie. És igazából az volt a kérdés, hogy sikerül-e megint megverni mindenkit, sikerül-e ismételni mind a magyar bajnokságban, mind a kupában. És ugye, az Európai Szuperkupa is újdonság volt az előző évhez képest. Kérdés volt, hogy tudjuk-e tartani ugyanazt a színvonalát, ráadásul úgy, hogy sokkal jobban meg akarnak minket verni, mint aktuális bajnokot. És azt kell, hogy mondjam, tényleg nagyon különleges szezon lett belőle. Egyetlen döntetlent játszottunk Barcelonában, s ha nem is volt teljesen tét nélküli az a meccs, nem volt befolyással a szezon hátralévő részére, hiszen otthon nagyon sima mérkőzést játszottuk velük.
És tényleg nagyon jó érzés volt mindezt megélni.
– Van olyan élményed ebből az évből, ami külön emlékezetes, amit vissza tudsz idézni?
– Egyértelműen a Bajnokok Ligája négyes döntője az. Már csak azért is, mert valamilyen szinten elvárás volt, hogy a Fradi a magyar szintéren mindent megnyerjen. Nem azt mondom, hogy blama lett volna, ha nem sikerül, de azért mindenki arra számított, hogy a Magyar Kupát és a bajnokságot is mi nyerjük meg. Előbbit már relatíve hamar, decemberben sikerült behúzni, és onnantól fogva majdnem az egész szezon arra volt felépítve, hogy a Bajnokok Ligájában sikerüljön a duplázás. És az tényleg a kicsúcsosodás volt.
– Érzel-e olyat, hogy fokozódik a teher? Tehát azzal, hogy mindig mindent megnyertek, mindig ez az elvárás, és ezt sikerül teljesíteni, nem hat-e rád úgy, hogy nő a felelősség, még többet kell teljesíteni. Hogy zajlik ez?
– Természetesen azért létezik nyomás és egy olyan lélektana is van a helyzetnek, hogy az érkezésemkor már itt lévő csapattagoknak nagy sikerek után kellett nemcsak a tüzet, hanem a motivációt, a lelkesedést is fenntartani. Azt gondolom, hogy ez maximálisan sikerült és nem hiszem, hogy ezen a téren az idén probléma lenne.
– Most egy új szezon kezdődött. Mi az elképzelésed? Nagyon egyszerű célul kitűzni, hogy mindent meg kell nyerni, de hát, biztos lesznek közben hullámvölgyek, rossz pillanatok. Mire számítasz idén?
– Természetesen minden szezonban vannak jobb és rosszabb periódusok. Nekünk is voltak tavaly. De a stáb is, meg mi is tudjuk, hogy ez a szezon hogy épül fel. Ugye, most a hétvégén lesz egy Magyar Kupa-négyes döntő, rá másfél-két hétre Európai Szuperkupa-döntő, és utána megint tudunk épülni. Ez más, mint ami a tavalyi szezonban történt, akkor szeptemberben játszottuk le az Európai Szuperkupát, decemberben Magyar Kupa volt, mindig konkrét időszakra kellett felépíteni magunkat. Most korán túljutunk a Magyar Kupán, majd a klubszezont kicsit félbe töri a januári Európa-bajnokság. Szerintem ez mentális szempontból nem is feltétlenül baj, egy kis frissességet tud hozni, mindenki más közegbe, új impulzosok közé kerül. Mindenesetre mi most a következő két és fél hétre koncentrálunk.
– A te feladatod személy szerint változik-e valamit ebben a szezonban? Vagy ugyanazt várják el tőled, amit tavaly?
– Nem gondolom, hogy nagyon változott volna a szerepköröm. Alapvetően én egy befejező, “meccseldöntő” játékosnak gondolom magam. Azt remélem, hogy ezt a szerepkört jó teljesítménnyel el tudom látni, de a Fradi egyedülálló abból a szempontból, hogy van 7-8 olyan játékosa, aki bármikor előre tud lépni.
– Sikeres szezont kívánok!
– Nagyon szépen köszönöm!