Van-e sikerélménye egy kiscsapat vezetőedzőjének? A sportág, a vízilabdakultúra megteremtése, “életben tartása” hogyan zajlik azoknál a csapatoknál, amelyek nem éremért harcolnak és a topklubokhoz képest egészen más hétköznapi gondokkal kell megküzdeniük. Ezt a témát tűzte hétfői ülésének napirendjére az MVLSZ Szakmai Testülete, amely Vincze Balázst kérte fel tapasztalatainak ismertetésére. vlv-tudósítás:
Bevezetőjében Faragó Tamás, a szakmai testület elnöke megindokolta a témaválasztást. Mint mondta, e fórum szinte kizárólag a sportág legsikeresebb csapatait irányító szakemberekre volt eddig kíváncsi, az ő tapasztalataikat szokta közösen kitárgyalni. Van azonban létjogosultsága annak, hogy a “kiscsapatoknál” folyó munkáról is szó essék. Azoknak a problémáiról, tapasztalatairól, akik nem számolhatnak a topkategóriához tartozók lehetőségeivel. Mint mondta “ezek a szakemberek folyamatosan megküzdenek a mindennapi gondokkal és ezek a gondok minket érdekelnek”.
A felkért előadó Vincze Balázs volt, aki játékosként három országban összesen 11 bajnoki címet nyert, kétszeres BEK-győztes, szerepelt három olimpián, kétszeres Európa-bajnok, világbajnoki ezüst- és bronzérmes és edzőként is komoly sikereket ért el. Faragó Tamás ezekkel a szavakkal “konferálta fel” az előadót: “Ő nemcsak kiváló játékos volt, hanem kiváló vízilabdázó is – tudjuk, mi a kettő közötti különbség”. Az UVSE vezetőedzőjeként Vincze Balázs nem rendelkezik azokkal a lehetőségekkel, amelyekkel az élmezőnyhöz tartozó klubok edzői, de minden évben nagyon jó teljesítményt nyújt a csapata, annak ellenére, hogy a legjobb játékosai minden évben eligazolnak nagyobb klubhoz.
Vincze Balázs első mondataiban a Prima Primissima díj elnyerésére utalva gratulált Faragó Tamásnak, akit ez alkalomból (miután a testület legutóbbi ülésén az akkor előadó friss vb-győztes szövetségi kapitányt, Varga Zsoltot is megtapsolták a kollégái) a jelenlévők tapssal köszöntöttek.
Ezután bevezetőben azt taglalta, hogy játékospályafutása során nem nagyon volt olyan esztendő, amikor nem éremért harcolt az aktuális csapatával. Az előadásra készülve áttekintette edzői pályafutását és azt állapította meg, hogy ennek a nagyjából húszévnyi időszaknak a kétharmadát kiscsapatnál, egyharmadát éremért küzdő csapatnál töltötte. Előbbi területen, három helyszínen, a BVSC-nél, Szombathelyen és mostani klubjánál, az UVSE-nél sok tapasztalatot gyűjtött össze és ezek a tapasztalatok meglehetősen eltérőek voltak.
Mindenekelőtt azt szögezte le, hogy a játékosok minősége természetesen meghatározó. Vidéken teljesen más a kiscsapatok helyzete. Ott ugyanis tudnak a középkategóriában jó nevűnek számító játékosokat hívni, tulajdonképpen profizmus zajlik, igaz, a helyi viszonyoknak megfelelően, tehát alacsonyabb szinten. Ez elmondható a fővárosi klubokról is, van a munkát segítő háttér (orvos, masszőr, stb). Ugyanakkor a szakmai munka más jellegű, sokszor alapokkal kell foglalkozni, ezeket a gyakorlatokat folyamatosan ismételni szükséges – akár unalomig.
– Sokan azt mondják, hogy az eredményesség “tökmindegy” ezen a szinten, lényegtelen különbség, hogy 9. vagy 11. leszel. De ez nem így van. Már csak azért sem, mert nehéz dolog folyamatosan átélni, hogy nem azért megyek le az uszodába, hogy ne kapjak ki, hanem azért, hogy ne kapjak ki mócsinggal…. – mondta.
Lelkileg nagyon nehéz helyzetben érte az UVSE átvétele (emlékezetes, hogy a már súlyosan beteg Benedek Tibor kivonult a vízilabdaéletből és régi barátját, Vincze Balázst kérte meg az edzői munka folytatására). A játékosok akkor vagy gimnazisták voltak, vagy egyetemre jártak, egy részük már elkezdett dolgozni.
Átugorva az elmúlt három évet, Vincze Balázs megjegyezte: néhány hete, amikor a miskolci meccsükre készültek, a délelőtti edzéseket nem lehetett rendesen megtartani, mert azokon volt, hogy egy játékos és két kapus tudott megjelenni.
Az edző ennek ellenre határozottan leszögezte: messzemenően ellenzi, hogy valaki a vízilabda mellett ne csináljon semmit, az edzésekkel teljenek el a napjai, felvegye a 2-3-400 ezer forintos fizetést és így éljen, amíg ki nem öregszik játékosként. Ez zsákutca – tette hozzá.
A mostani helyzet viszont azt jelenti, hogy ha az edző szeretne elmenni edzőtáborba a csapatával, ez már ott meghiúsul, hogy a játékosok nem vesznek ki szabadságot, nem tudnak elutazni, így a csapat nem képes elvégezni azt a munkát, amire szükség lenne. Ezeket a körülményeket kell figyelembe venni, amikor az edző igyekszik megadni a támogatást a játékosok egyéni fejlődéséhez, amitől aztán javul a csapat eredményesége is.
Egy dolog nem szabad, hogy látszódon – és saját értékelése szerint erre Vincze Balázs nem is ad okot -, az hogy a vezetőedző motivációja ne lenne ugyanolyan, mintha egy topcsapatot irányítana. Ugyanakkor a legnagyobb motiváció mindenkinek belülről jön – tért rá immár a játékosokra. Ha ez hiányzik, akkor nem lehet a szükséges információkat átadni a játékosoknak, hogy megvalósítsák az edzői elképzelést.
Egy mérkőzésen Vincze Balázs szerint nem számít erénynek, ha küzdenek a játékosok. Hát mi másért mennénk oda, ha nem ezért? – tette fel a kérdést. Az eredményesség, a siker kicsit más dolog. Az UVSE a mostani alapszakaszban 13 forduló során négy győzelmet szerzett, többször szoros meccset játszottak, úgy kaptak ki. A folyamatnak viszont folytatódnia kell, el kell, hogy jöjjön az idő, hogy amikor az UVSE elutazik Szentesre és képes ott nyerni, hazai pályán le tudja győzni a Kaposvárt és így tovább. “A saját szinten derbinek nevezhető meccseken válik el a vér a víztől” – fogalmazott.
Azt is elmondta a szakember, hogy a sok fiatalt foglalkoztató OB1-es csapatok számára a szombat után “szerencsére” ott a vasárnap – ezzel ara utalt, hogy az esetleges súlyos vereség másnapján, az ifibajnokságban megvan a lehetőség a győzelemre, a sikerélmény megszerzésére. Összességében úgy értékelt, hogy van fejlődés a csapatánál.
Bő teret szentelt előadásában Vincze Balázs annak az “anomáliának”, amit tömören így fogalmazott meg: “Ha van jó játékosod, akkor ő elmegy!”. És ennek még örüli s kell, jegyezte meg, mert lám: Vigvári Vince és Molnár Erik máris világbajnok lett, noha személy szerint az UVSE vezetőedzőjének jó lett volna, ha még egy évet maradnak… Ez esetben viszont nem tudtak volna egy év alatt 15 BL-meccset játszva hatalmas tapasztalatmennyiséget gyűjteni, odakerülni a válogatott közelébe.
– Ami nekem személy szerint a legjobban hiányzik az edzői pályafutásomban, az a közönség. Lehet, nagyképűség, de ahhoz szoktam hozzá játékosként, hogy amiben részt veszek, annak van közönsége. Amiben most részt veszek – annak nincs közönsége, noha ezek a meccsek sokszor ugyanolyan érdekesek lehetnek.
E ponton Faragó Tamás kicsit átvette a szót és elmondta határozott véleményét, miszerint a sportágból visszavonuló játékosok 70-80 százaléka kudarcélményként éli meg a távozását a pólóból. (Hozzátette: “ezért mi edzők vagyunk a felelősek”.) És idézte a tavaly elhunyt Csapó Gábor szavait. “Annyian mindig leszünk, hogy legyen, aki játssza ezt a játékot, de ki a f… fogja nézni???”. Igazából az a bizonyos 70-80 százalékot nézőként is elveszíti a sportág – világította meg a lelátók kiürülésének (egyik) hátterét.
Horváth János, a KSI vezetőedzője elmondta: csalódottságot érzett ki Vincze Balázs szavaiból, amit ő indokolatlannak tart, hiszen az UVSE vezetőedzőjeként Vincze nagyszerű munkát végez, fiatalokat indít el, akikből bármi lehet. Mint mondta, ő maga 23 éve a KSI ifi és felnőtt csapatának edzője. Ebben a minőségében 23-szor kezdte újra, mert minden bajnoki szezon végeztével elölről kell elkezdeni az egészet – s ami ennek a munkának a katasztrófája, az egyben a szépsége is. Voltak apró sikerek és a folyamatos megújulás mellett ő maga például abban találta meg a sikerélményt, arra büszke, hogy a KSI minden egyes OB1-es bajnoki szezonjában szerzett legalább egy pontot. Visszautalva Faragó Tamás imént idézett szavaira, Horváth János kiemelte, hogy “mi nemcsak sportolókat nevelünk, hanem szurkolókat, szponzorokat, intézőket is” – ebben megtalálni a szépséget – fantasztikus dolog!
Vincze Balázs erre reagálva megjegyezte, játékosként szinte soha nem könnyezett meg mérkőzést, az UVSE vezetőedzőjeként ez már többször megtörtént, olyankor, amikor sikerült komoly dolgot elérni akár eredményben, akár a játékban. Mint mondta: nagyon jól érzi magát az UVSE-ben, de lehet, hogy túl sok mindent vesz magára, olyat is, amit talán nem kellene. Nehezen tudja például feldolgozni, hogy a legtehetségesebb játékosok ügyében a nagy klubok most már azt sem várják meg, hogy az illető elérje a nagykorúságot, ma már 15 éves korában elviszik…
Kovács István a Szolnoki Dózsa szakmai igazgatója párhuzamot volta a régi idők és a mai viszonyok között. Megváltozott a világ, a játékosok, a szülők szemlélete. Nincs mód hosszú távú tervezésre, a tehetségek is gyakran a saját pillanatnyi érdekeiket nézik, emiatt a jövő számára elkallódnak.
Faragó Tamás zárszavában azt emelte ki, hogy hál’ istennek, vannak olyan szakamberek, akik az életüket arra tették rá, hogy kis csapatnál edzősködjenek. A mindennapokban számukra az alkotás öröme jelenti a sikerélményt és ide tartozik az is, ha valaki egy gyenge vízilabdázóból közepes szintű játékost nevel. ”
“Ez nagy dolog – függetlenül az eredménytől! Mi, a szakma, tiszteljük ezeket az embereket és csak köszönettel tartozunk nekik, hogy végzik ezt a munkát, ami persze nem ad akkora kielégülést, mint például, mondjuk, egy bajnoki cím” – tette hozzá.