Egy év a Pro Reccóban, olasz bajnoki cím és kupagyőzelem – nem akármilyen kaland 19 évesen. Szerződésének lejártával most visszatér Budapestre Haverkampf Bence. vlv-interjú.
HAVERKAMPF BENCE a vlv-nek:
– Kérlek, először elevenítsük fel, hogyan kerültél a Pro Reccóhoz!
– Egy éve, a Pro Recco pénzügyi gondjainak idején majdnem szétesett a csapat, játékosokat kerestek a folyamatos működéshez. Valahogy én szóba kerültem, és Süni bá’ (Nyéki Balázs vezetőedző – a szerk.) vázolta nekem a lehetőséget, hogy egy évig kölcsönben a Pro Reccóban játszhatnék. Volt egy napom átgondolni, de igazából a szüleimmel való beszélgetés után rögtön döntöttem, igent mondtam. Már másnap beszéltem Maurizio Felugóval a klub elnökével és gyorsan tisztáztunk minden részletet, három nap múlva már kint is voltam.
Nagyon jól sikerült a beilleszkedés, a srácok jól fogadtak. Az első félévben még szoknom kellett az olasz bajnokságot, meg úgy a felnőtt mezőnyt is, én, ugye, itthon is játszottam azelőtt már felnőttben, de nem rendszeresen. Ott minden meccsen vízben voltam és elég sok játékidőt is kaptam. Szerintem jól ment a játék és rengeteget fejlődtem.
Az első félévben a Savona vagy a Brescia ellen talán egy-másfél negyedet játszottam, akkoriban a legfontosabb szituációkban nem is raktak még be, de az év végén, az elődöntőben és a döntőben már néha kezdő is voltam, sokat játszottam, majdnem három negyedeket, tényleg megkaptam a bizalmat, teljes értékű játékosként számítottak rám.
– Milyen helyed volt a közösségben?
– Mindenkivel nagyon jóban voltam, ugye, Jack Larsonnal, az amerikaival éltünk egy lakásban a második félévben. Voltak közös programok a csapattal, vacsorák, ebédek, partik, jól éreztem magam a többiekkel, és jó kapcsolatom volt amúgy mindenkivel.
– Aki távolról figyelte a Reccót, azt láthatta, hogy a teljes csőd veszélyétől egészen magas szintre jutott a csapat. Először is: csak idegenlégiósok távoztak, amikor baj volt, pedig Felugo – ha jól emlékszem – mindenkinek felajánlotta a szabad átigazolás lehetőségét…
– Eleinte volt bizonytalanság, de az olaszok összeültek, megbeszélték, hogy ezt az évet mindenképpen végigcsinálják a Reccóban, közben pedig majd kiderül, hogy változik-e a klub anyagi helyzete. Nyilván ilyesmiről nem beszélget az ember a társaival, de az nyilvánvaló, hogy az érintettek áldozatot vállaltak, hiszen a korábban megszokottnál jóval kevesebb pénzért vágtak neki a szezonnak. Sok fiatal edzett velünk, aztán érkezett Gyurik, majd Larsen, és mire lezártuk a szezon első felét, azt lehetett megállapítani, hogy nem is olyan rossz ez a csapat…
Aztán bejelentettek új szponzorokat, mindenki igyekezett még jobban fókuszálni, s közben javult mindannyiunk biztonságérzete. A folyamat tehát jól alakult és szerintem a játékosok többsége maradni is fog.
– Na, most megint kezdődik egy új időszak. Mire számítasz? Mit mondtak neked a Fradinál?
– Egyelőre azt, hogy szeretnék, ha visszajönnék, várhatóan több játéklehetőséghez is jutok majd. További részleteket még én sem tudok, de majd ki fog derülni szép lassan, hogy mik a pontos tervek.
– Azért a te posztodon, ha jól gondolom, olyan sok üresedés nem történt. Elég nagy a tülekedés, nem?
– Igen, igen. Annyiból szerencsém van, hogy én még utánpótlás-játékosnak számítok. Varga Vince “kiöregszik”, úgyhogy ez a poszt úgymond felszabadul, ezért akár minden meccsre beállíthatnak az utánpótláskvóta “terhére”.
A célom nyilván az, hogy jól teljesítsek ebben az éven, és utána már velem is számoljanak már felnőttként.
– Sok sikert itthon, köszönöm a beszélgetést!
