Világbajnoki negyeddöntőt vív 11.00 órás kezdettel a magyar férfi vízilabda-válogatott az USA csapatával Fukuokában. Jansik Szilárd csapatkapitány a vlv-nek a sorsdöntő mérkőzés előtt:
VLV-VIDEÓ:
A videónyilatkozat leírt változata:
– Szervusz, Szili!
– Szervusz!
– Elérkezett az a nap, az a meccs, ami a legfontosabb azóta, hogy itt vagytok. A legjobb négy közé jutásért játszotok, az ellenfeletek nem akárki, az Egyesült Államok. Kérem, összegezd, hogy mire jutottatok, hol tartotok. Készen álltok? Mi várható?
– Így van. Lehet mondani: régóta ezt vártuk. A csoportmérkőzések is fontosak, de mindig itt dől el, hogy miként szerepel egy adott csapat a világbajnokságon.
Én azt gondolom, hogy jól fejlődtünk a csoportmeccsek során. Ugye, főleg a horvátok elleni mérkőzésre kellett csúcsformát időzítenünk, ez sikerült. Utólag az a győzelem még fel is felértékelődött, mert csoportmásodikként egy nagyon erős Montenegróval kerültünk volna szembe a nyolc közé jutásért, ami azért nem túl gyakori párosítás. A horvátok ki is estek, nem jutottak a nyolcba.
Megyünk előre, tudjuk most már másfél-két napja, hogy Amerika lesz az ellenfelünk, belőlük készülünk már jó ideje. Azt gondolom, kellően felkészültünk és készen állunk arra, hogy viszavágjunk nekik.
– Nyilván nemcsak a régi meccseket elemeztétek, hanem az amerikaiak itteni mérkőzéseit is. Láttál-e olyat, ami új volt a korábbiakhoz képest vagy abban erősített meg titeket a videózás, hogy igen, ez a játékuk.
– Tudjuk, hogy mi a játékuk, de azért elővesznek egy-egy új dolgot. Nagyon jó szerb szövetségi kapitányuk van, ez látszik a játékukon, nagyon jönnek fel. A görögök ellen is vezettek öt góllal, keményen megtolták az elejét, de az is látszott, hogy a második félidőre elfáradtak. Tudjuk a játékukat, felkészültünk belőlük, rengeteget videóztunk, bízom abban, hogy nem fognak tudni nekünk meglepetést mutatni, kellően ott leszünk és mindenre lesz válaszunk.
– Mekkora jelentőségük van a pszichés háttértényezőknek? A legutóbbi három meccsre gondolok. Itt akivel beszélgettem, mindenki azt mondta, hogy bosszúvágy van benne, és hogy most már nem fordulhat elő, hogy lebecsülik az Amerikai Egyesült Államok csapatát. Ennek a tényezőnek milyen szerepe lehet?
– Lebecsülésről szó sincs, szerintem eddig sem volt. De nincs bosszúvágy sem. Én azt gondolom, hogy olyan dolog történt velünk, ami eddig a pályafutásunk során nem. Nem baj, azt a részét el kell felejteni, hogy mennyire negatívan érintett minket, ki is kaptunk, arra viszont emlékezni kell, hogy azért ők nem fogadták el becsületesen az akkori vereséget, hanem addig-addig mentek, amíg végül ők nyertek. Végül nyertek, de már ennek sem tulajdonítok nagy jelentőséget…
– Ez feltüzel titeket?
– Ez tüzelni fog minket és az is, hogy azért a legutóbbi három mérkőzésen ők nyertek. Az sem túl gyakori, hogy Egyesült Államok-Magyarország vízilabda-mérkőzést háromszor egymásután Amerika nyerjen. Mindent megteszünk azért, hogy a negyedik mérkőzésen, ami azért a legfontosabb, mi nyerjünk. Szeretnénk bejutni a négy közé, ugye, ez minimális elvárás, nem is lehet más célunk, és nem állunk meg, remélem, hogy még tovább megyünk, de lépésről lépésre, először még csak Amerika következik.
– Köszönöm szépen, sok sikert!
A legutóbbi három meccsünk az USA-val:
Világkupa-szuperdöntő, Los Angeles
2023. július 2., vasárnap, bronzmérkőzés
Magyarország-USA 13:14 (5:6, 3:3, 4:1, 1:4) – ÓVÁS UTÁN!
Los Angeles, Uytengsu Aquatics Center, v.: Buch (spanyol), Severo (olasz)
FINA-ellenőr: Kozompoli (görög), Shaw (kanadai)
Magyarország: Vogel Soma, Angyal, Manhercz K., Molnár E., Vámos 1, Vigvári Vince 2, Zalánki 2, Fekete G. 2, Német T. 1, Varga Dénes 3, Jansik Sz. 2, Vigvári Vendel. Szövetségi kapitány: Varga Zsolt
USA: Weinberg, Hooper 2, Vavics, Q. Woodhead 1, Daube 3, Cupido 2, Hallock 1, D. Woodhead, Bowen 1, C. Dodd, R. Dodd, Irving 4. Szövetségi kapitány: Dejan Udovicsics
Gól – emberelőnyből: 5/14, ill. 6/16
Gól – ötméteresből: 1/2 -, ill. 2/2
Kipontozódott: Manhercz K. (a harmadik negyedben), Molnár E., Varga Dénes (a negyedik negyedben), ill. D. Woodhead (a harmadik negyedben), Daube (a negyedik negyedben)
Piros lap: Eszlári Gergely (az eredeti mérkőzés utolsó negyedben, abban az időszakban, amit később újra kellett játszani)
A kiírt játékidőben lezajlott mérkőzést ötméterespárbajban megnyertük, de az amerikaiak a rendes játékidőben történt hiba miatt óvtak, így az utolsó 4,24 percet újra kellett játszani 13:12-es magyar vezetésről indulva. A végeredmény 13:14 lett – oda.
Világkupa, Divízió 1., selejtezőtorna
Zágráb, Mladost-uszoda
6. játéknap, 2023. március 13., hétfő
USA-Magyarország 15:9 (4:2, 5:1, 4:2, 2:4)
Zágráb. Mladost-uszoda, v.: Sztavridisz (görög), Bartels (ausztrál)
USA: Weinberg, Hooper, R. Dodd 1, Avakian, Cupido 3, C. Dodd, Irving 5. Cs.: Daube 2, Hallock 1, Abramson 1, Woodhead, Vavics 2. Szövetségi kapitány:Dejan Udovicsics
Magyarország: Szakonyi, Manhercz K., Vigvári Vendel, Nagy Ádám, Német T., Pohl 1, Vámos 1. Cs.: Fekete G. 1, Molnár E., Zalánki 4, Angyal 2, Burián. Szövetségi kapitány:Varga Zsolt
Gól – emberelőnyből: 3/12, ill. 4/8
Gól – ötméteresből: 2/3, ill. 2/3
Kipontozódott: Molnár E. (a negyedik negyedben), Woodhead (a negyedik negyedben)
Budapesti világbajnokság
Helyosztó az 5-8. helyért, 2022. július 1., péntek
Magyarország-USA 15:16 (4:3, 2:2, 2:2, 3:4 – 4:5) – ötméteresekkel – a hivatalos jegyzőkönyv / ez történt a meccsen
Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda, v.: Szavinovics (horvát), Colombo (olasz)
Magyarország: Vogel Soma, Manhercz K. 4, Varga Dénes 3, Angyal, Hárai, Vámos, Zalánki 3, Cs.: Lévai (kapus), Pohl, Jansik Sz., Burián 1, Nagy Ádám 4, Mezei. Szövetségi kapitány: Märcz Tamás
USA: Weinberg, Daube 4, Dodd 1, Irving 2, Hallock 1, Gruwell, Bowen 3. Cs.: Vavics, Ehrhardt 1, Woodhead 1, Stevenson 3, Farmer. Szövetségi kapitány: Dejan Udovicsics
Gól – emberelőnyből: 4/11, ill. 5/11
Gól – ötméteresből: -, ill. 2/2–
Kipontozódott: Hárai (a harmadik negyedben), Pohl (a negyedik negyedben)