A kemény program során két és fél nap alatt négy edzőmeccset játszottak. A jelek szerint a zöld-fehérek jól felhozták a katalánokat, akik az utolsó kétkaput meg is nyerték! A Barceloneta a hétvégi spanyol Szuperkupa-döntőre, az FTC a jövő szerdai, Pro Recco elleni európai Szuperkupa-döntőre készül. Helyszíni vlv-riport Nyéki Balázs, Jansik Szilárd, Vigvári Vince és Burián Gergely nyilatkozatával:
VLV-VIDEÓK:
Nyéki Balázs a vlv-nek
– Nyéki Balázst köszöntöm, a Fradi vezetőedzőjét. Itt most volt egy részben sajtónyilvános edzőmérkőzés a Barcelonata és a Fradi között. Majd utána megrohantak téged. Tényleg érdekel, hogy hány nyilatkozatot adtál most, ez után a meccs után.
– Szia Sándor, üdvözlöm a nézőket. Nem tudom, talán ez az ötödik vagy hatodik, de én azt gondolom, hogy ez normális. El szoktam mondani, és fontosnak is gondolom, hogy megfeleljünk a média kérésének, ezért ha bármennyit szeretnél beszélni, akkor beszéljünk hosszan. Egyrészt megtiszteltetésnek gondolom, ha kérdeztek minket, másrészt pedig hálásak vagyunk, hogy foglalkoztok velünk, úgyhogy ennek örülök.
– Na, hát légy szíves, foglald össze a történéseket. Hogy volt ez az egzőtáborozás, mi volt a célja, és mit sikerült teljesíteni?
– Nagyon picit visszamegyek az időben. Úgy építettük fel ezt a Szuperkupáig zajló felkészülést, hogy menjünk ki New Yorkba, ez megtörtént, a világ egyik legjobb csapatával játszottunk, nagyon hasznos kétkapuk voltak. A köztes napokban, amikor volt egy kis szabadidő, nyilván új impulzsokat kaptak a játékosok, ez jól sikerült.
Utána volt egy közös felkészülésünk a Jadran Splittel, az kifejezetten a Magyar Kupa-felkészülés jegyében telt, és úgy gondoltam, hogy hasznos lesz, mert nagyon jó csapat ellen, harcos csapat ellen tudunk játszani, és végül is az eredmény bizonyít, hiszen aMagyar Kupát megnyertük. Maga a kupa szintén a része volt a felkészülésnek, hisz titkán lehet olyan mentális állapotot, stresszhelyzetet lehet előidézni a hétköznapokban, bár próbáljuk ezeket generálni, imitálni, de nagyon nehéz. Ezért nagyon hasznos része volt szintén a felkészülésünknek.
Az utolsó fázist pedig a Barceloneta elleni kétkapuk jelentették, a mostani ellenfelünk mind sebességben, mind vízilabda szakmában, tudásban nagyon közel van a Reccóhoz, szinte azonos szintű. Stílusjegyekre, karakterre is nagyon hasonló és harcosságra is. Úgyhogy nagyon hasznos volt, nagyon jól teltek ezek a kétkapuk.
Teli vagyok pozitív benyomással, érzéssel. A mai nap nem sikerült olyan jól, de ehhez meg két dolog tartozik. Az egyik része az, hogy a játékosoktól azt kértem az utolsó negyedre, hogy játsszunk csapatként, mert ma nem sikerült annyira jól, csapatként játszani a mérkőzés elején.
Amin kértem, hogy változtassunk, és igazán az utolsó negyed érdekelt ebből a szempontból. Ezen változtattunk, úgyhogy végül jól jöhettünk ki a mai gyengébb kétkapuból. A másik része pedig az, hogy végül is nem is baj, hogy a Barceloneta itt edzőmeccsen fölénk kerekedett, hisz ez adhat egy éhséget, sikeréhséget a csapatnak, hogy így jönnek majd le a Recco elleni meccsre.
Természetesen addig vasárnaptól dolgozunk tovább, lesznek közös edzéseik, s közben lesz bennük annyi hiányérzet, hogy tényleg nem sikerült jól az utolsó kétkapu. Úgyhogy én ezeket mindig pozitív jelnek, gondolom, és egy kicsit megpróbálom úgy átfordítani a fejemben, hogy építkezzünk belőle.
– Mi a jelentősége a szuperkupa döntőnek? Jó, hát nem vagyok naiv, tudom, hogy mi a jelentősége, de mégis kiemelkedik ez valamennyire, beosztja úgy presztizsben a világ két legjobb csapatát? Tehát fejben erre hogy készültök?
– Szerintem a klubvízilabda, meg a klubélet csúcsa a Bajnokok Ligája. Azt megnyerni mindig a legnagyobb dolog. Én a Szuperkupát nem helyezném elé, viszont a nevében benne van, “szuperkupa”, ami különlegességet ad az egésznek.
Különleges lesz a körítés, és szerintem különleges amiatt is, mert a Ferencváros és a Recco, papíron a világ két legjobb csapata találkozik. Úgyhogy mindenképp érdekes lesz, a világ legjobb játékosai jönnek, amiatt is érdekes lesz, mert már nincsen jegy. Aki ide tud jönni most, az azt gondolom, hogy nagyon szerencsés lesz, mert olyan játékosokat láthat vízilabdázni, akiknél nincsen jobb a világon jelen pillanatban, és olyan színvonalú meccseket láthat, amire nyilván éhesek a nézők. Úgyhogy az eredményt semmiképp sem mondanám mellékesnek, minden trófeát szeretnénk megnyerni, elmondjuk, hogy fontos lesz a Szuperkupa, talán azt is mondhatom, hogy most ennek a fél évnek ez a legfontosabb mérkőzése.
– Köszönöm szépen, Süni, további jó felkészülést is találkozunk jövő szerdán.
– Köszönjük szépen.
Jansik Szilárd a vlv-nek
– Jansik Szilárdot köszöntöm, akivel nem tudtunk beszélni a kupadöntő után. Az első kérdésem ezért az, hogy milyen érzés volt csapatkapitányként egy ilyen trófeát átvenni, megnyerni a meccset és átvenni.
– Szervusz, Geyza, köszönjük szépen. Óriási megtiszteltetés volt, mert pont a kilencediket vehettem át úgymond csapatkapitányként, és ugye, ez a kilencedik azt jelentette, hogy jelen pillanatban én vagyok a legtöbbször Magyar Kupát nyert játékos Magyarországon! Ez, azt gondolom, hogy nagy dolog, és különösen úgy, hogy Soma sérülése miatt én lehettem a csapatkapitány, ez nekem nagy megtiszteltetés volt.
– Gyorsan túl kell lépnetek a történteken, mert jön egy fontos nemzetközi mérkőzés, egy döntő, egy Szuperkupa-döntő a Pro Reccóval. Erre hogy zajlik a felkészülés, Nyilván ebbe illeszkedett ez a mostani edzőtáborozás a Barcelonatával.
– Így van. A Magyar Kupa-döntő vasárnap este volt, elég későn. Nagyon elfáradtunk ezen a hétvégén, szóval nagy ünneplés nem volt. Megvacsoráztunk, és mentünk haza. Azt kitűztük célként, hogy legyen meg a Magyar Kupa, de igazából már az október 8-ai Szuperkupa-döntőrefókuszálunk.
A hétfőt megkaptuk szünetnek, ez úgy kellett, mint egy falat kenyér, és azóta pedig itt van nálunk a Barcelonata. Nagyon jó felkészülési mérkőzéseket játszottunk, igazából kedden délelőtt még egy lazább kiúszás volt, de kedd este óta, azt hiszem, hogy négy edzőmérkőzést játszottunk. Van, amelyik jobban sikerült, talán az első pár, utána pedig a Barcelona sokkal jobban felpörgött.
Ma személy szerint én, – de azt hiszem a társaim nevében is beszélhetek – sajnos egyfajta fáradtsági holtpontra kerültem, ugye most még van négy-öt napunk a mérkőzésig, ezért azt gondolom, hogy ez rendjén is van, mert nem lehetünk folyamatosan csúcson. Tehát a mai edzőmérkőzés nem sikerült úgy, ahogy szerettük volna, de ez nem is feltétlenül baj, mert ez nekünk arra jó, hogy felhívja a figyelmünket arra, mire kell jobban odafigyelni. Ma például egyáltalán nem volt szinte blokkunk, nem is emlékszem rá, nem volt jó a védekezésünk, nem működött az egymás segítése, voltak egyénieskedések, nem csapatként működtünk.
Hozzáteszem, hogy nem szándékosan, hanem most jött egy olyan mentális és fizikai fáradtság, ami ilyenkor pont rendben van, ez így volt felépítve. Most tudunk pihenni körülbelül két napot, és vasárnap folytatjuk az edzéseket. Lesz még három kemény edzésünk, ami azzal fog telni, hogy felkészülünk az ellenfélre, illetve, hogy saját játékunkat a legjobb minőségűre fejlesztjük.
– Mennyire fontos ez a Szuperkupa-döntő? Arra gondolok egyrészt, hogy itthon van, tehát nyilván eleve borzasztóan fontos a közönség miatt, de ugye egyáltalán, a nemzetközi vízilabda-életben ez egy ilyen vízválasztó lesz, hogy most ki van akkor elöl?
– Azt mondom, hogy ilyen vízválasztó nem lesz. Ha esetleg nekünk nem úgy sikerül, – nem lesz ilyen, mert meg fogjuk nyerni, megnyerjük!, – azt azért tudni kell, te is tudod, mert elég régóta a szakmában vagy, hogy mindenki ránk vadászik, és nem egy hónapja, nem két hónapja, hanem évek óta. Én 12 éve vagyok itt és mindig is ránk vadásztak, mindig is ránk fognak vadászni. Ugye, ez azért van, mert nagyon sokat nyertünk mind nemzetközi szintéren, mind magyar szintéren, és emiatt mindenkinek kevesebb a vesztenivalója.
Tavaly a recco azért indult az Eurokupában, mert kicsit rossz helyzetbe került a klub, de hál’ Istennek, én nagyon örülök, hogy ebből kimásztak, és újra ott vannak az élen, mert azért lehet mondani, hogy a Pro Recco a világ egyik legnagyobb hírű, múltú csapata. Azért az, hogy milyen magyar játékosok játszottak ott, mindig megsüvegelendő, nem véletlenül játszottak ott, hanem azért, mert ez volt akkor a világ és Európa legjobb csapata. És most ők ide látogatnak. Azt gondolom, hogy nagyon megerősödtek, ott van ugye az olasz válogatott magja, van nagyon jó amerikai, horvát, ausztrál, lehet, hogy valakit kihagyok, meg hát ugye a legjobb spanyol játékos, Granados, szóval nagyon egyben vannak. Voltunk most velük edzőtáborozni, ott is felemásan sikerültek a kétkapuk, néha mi nyertünk, néha ők.
Én azt gondolom, hogy ez a Szuperkupa-döntő simán lehet egy “utolsó labdás” mérkőzés. Tehát, ezért is jó, hogy a kupadöntőnk sem volt sima, plusz ezek a barcelonetás kétkapuk is szorosak voltak. Előfordult, hogy a harmadik negyedben döntetlen volt, vagy épp vezettek, és mi kitűztük célul, hogy oké, egy negyedünk van, meg kell fordítani. Simán lehet, hogy az utolsó negyedben a Pro Recco is vezetni fog, s nekünk ezt is valamilyen szinten gyakorolni kell edzéskörülmények között. Itt sikerült megfordítanunk, tehát ez adhat nekünk önbizalmat.
Szóval én azt gondolom, hogy most eldől: jelenleg ki van jobb formában, de azért ez egy mérkőzés, nagyon hosszú a szezon. Én bízom abban, hogy ők is, és mi is odaérünk a BL Final 4-ra, és azért igazából ott dől el, egy teljes szezon végén, hogy ki a jobb. Hogy most október 8-án éppen ki lesz jobb formában? Én nagyon bízom abban, hogy mi leszünk, mindent megteszünk ezért, és hát itthon leszünk, rengeteg szurkoló nekünk fog szurkolni, itt lesznek a szeretteink, a családtagjaink, a barátaink. Bízom abban, hogy október 8-án megnyerjük a Szuperkupát, és utána nyugodtabban készülhetünk a hátralévő idényre. Úgy értem ezt a “nyugodtabbant”, hogy nyilván mindenki picit még azért idegeskedik, mert azért ez tényleg nagyon fontos mérkőzés.
Lehet, hogy már kicsit túl is beszéltem, de én azt gondolom, hogy megválaszoltam a kérdést.
– Ez fontosan, így van. Szili, köszönöm szépen, jó munkát, kívánok, találkozunk!
– Köszönöm, köszönöm!
Vigvári Vince a vlv-nek
– Vigvári Vincét köszöntöm Budapesten, a Komjádi uszodában vagyunk. Rég találkoztunk. Mesélj egy kicsit, mi van veled, mit kerestek itt?
– Szia Geyza! Örülök, hogy tudunk interjút csinálni, mert ez azt jelenti, hogy itthon vagyok, vagy itthon vagyunk. Kaptunk egy lehetőséget, még nyáron egyeztetett a két klub és szerveztek egy edzőtábort. Pont jó idősávban, mert nekünk most hétvégén van a spanyol Szuperkupa-döntőnk, aztán kezdődik a BL. A Fradi meg ugye, nyilván jövő heti nagyon fontos meccsre, az európai Szuperkupa-döntőre készül.
Most eltöltöttünk itt elég sűrű két és fél napot. Hamarosan egy jót ebédelünk, aztán már megyünk is vissza Barcelonába.
– Na, milyenek vagytok ti, és majd külön kérdezem, hogy milyen a Fradi? Mert mi most itt Budapesten egy másik nagy meccsre készülünk, amit említettél is.
– Hát először beszélünk akkor róluk. Nyilván a regnáló BL-győztesről beszélünk, és ha jól emlékszem, nem is nagyon változott a csapatuk. Szóval ugyanazt az erőt képviselik, mint tavaly.
Szerintem ők a legerősebbek a mostani BL-mezőnyben. És hát, ezt láttuk is, mert jól játszottak, kemények, fizikálisan jól csinálták. De mi is abszolút felvesszük szerintem velük a versenyt. Jól játszunk, voltak hiányzóink, ahogy nekik is. Kicsit átalakult a csapatunk, a stáb is, szóval újak az energiák, de nagyon élvezem. Nagyon jó érzés minden nap lemenni az úszodába, meg a meccseken is jó hangulatban, meg stílusban játszunk. Szóval azt gondolom, hogy minden nagyon jó, előremutató. És hogyha így haladunk tovább, keményen dolgozunk, akkor odaérhetünk egy pár hónap múlva, hogy akár ezt a Fradit is meg tudjuk verni, vagy jó csapatokkal abszolút háromesélyes meccseket tudunk játszani.
– Hogy vált be az új edző?
– Hát egy per egy – megnyertük a Katalán Kupát. Öt hete dolgozunk, eddig nagyon pozitívan tudok nyilatkozni róla is. Szerintem hozott egy új lendületet, energiát az egész csapatnak. Jó, nagyon szeretem, jól dolgozunk vele. Sok minden változott a tavalyi évhez képest, de azt majd nyilván az eredmények döntik el, hogy ez bejött-e vagy sem.
– Otthon nem nagyon van ellenfeletek, bár a Sabadell azért most megerősödött. A BL-csoportokat hogy értékeled?
– Sok hozzáfűzni valóm nincsen. Lehetett volna gyengébb, lehetett volna erősebb csoport is. Jó a sorsolásunk.
Örölök, hogy megyünk Marseille-be, mindig nagyon szeretem azt a túrát, illetve találkozunk majd Ádival. És ugye, bejutott hozzánk a Sabadell, ezt egy kicsit sajnálom, mert úgy néz ki, kilenc meccset fogunk velük játszani, ami azért kicsit uncsi. Jobban örültem volna, hogyha a Vasas kerül a csoportunkba, mert akkor jöhettem volna haza is. Van a Hannover, erős a csoport, de azt gondolom, hogy számunkra kötelező a továbbjutás, és szeretnénk ezt az első helyen elérni.
– Köszönöm szépen, sok sikert nektek a spanyol szuperkupára, és az egész bajnokságra.
– Köszönöm Geyza, örültem, hogy beszéltünk.
Burián Gergely a vlv-nek
– Burián Gergőt köszöntöm, aki valamiért ismét Budapesten van. Egy edzőmeccsen vagytok túl. Nem tudom, mi volt az edzőtábor programja. Ezt a meccset megnyertétek 15:10-re a Fradi ellen, ami azért elég nagy szó. Bár nem volt hivatalos mérkőzés, de bírók vezették, mégiscsak kemény volt. Arra kérlek, foglald össze, milyen volt ez a meccs, milyen volt az edzőtáborozás, hogy hol tartotok, milyen a csapatotok?
– Szia Geyza, köszöntöm a nézőket és az olvasókat. Akkor nyertünk, amikor kell, nyilvánvalóan egy edzőmeccsen. 🙂 Mi azért jöttünk, mert vasárnap Szuperkupa mérkőzésünk van a Sabadell ellen, és arra szerettünk volna felkészülni.
A Fradi pedig egy komoly mérkőzés vár a jövő héten a Recco ellen. Így volt megírva már nyáran a programban, így beszéltük meg, hogy közösen egy, rövid két és fél napos kis miniedzőtábor tartunk itt Budapesten.
Kedden érkeztünk délelőtt, egyből egy jó magyaros ebéddel kezdtünk, hiányzott már. Utána pihentünk és este játszottunk. Kedden este két negyedet és aztán emberelőny-emberhátrányt játszottunk. Még nem voltunk annyira élesek, elég csúnyán kikaptunk tőlük. Nem voltunk ott, nem azt mondom, hogy fejben, de azért fizikálisabb és kicsit megterhelő volt nekünk az a nap.Persze, nyilván nem foghatjuk erre, szétfordultak minket és esélyünk se volt.
Aztán szerdán délelőtt játszottunk négy negyedet. Ott 15:12 lett a vége a Fradi-nak, de másfél perccel a vége előtt még 12:11 volt. Tehát ez már egy sokkal jobban kinéző kétkapu volt a mi részünkről. Sokkal kevesebb hibával és sokkal jobb játékkal. És úgy gondolom, a Fradi ellen szoros meccset játszani mindig nagy dolog. Főleg úgy, hogy azért nálunk is voltak problémák. Ugye, Tahul időközben lebetegedett, Munarriz el sem jött, mert születik a kisfia a héten. Úgyhogy azért meg vagyunk fogyatkozva, fontos játékosok hiányoztak. De nyilván azért a Ferencváros is rotált, ők is nagyon vegyes csapattal játszottak.
Aztán tegnap este megint volt két negyed és emberelőny-emberhátrán. A két negyedet már megnyertük, aminek már örültem. És a védekezés is tök jó ment.
Ma meg, az utolsó napon azért éreztük, hogy a Fradi is meg mi is el vagyunk fáradva. Úgyhogy messzemenő következtetést nem lehet abból levonni, hogy 15:10-en nyertünk. De nagyon jó felkészülés volt mind nekünk, mind a Ferencvárosnak, ebben biztos vagyok. És nagyon jól szolgálta ez a két és fél nap azt, hogy mi is élesek legyünk vasárnap, meg ők is szerdán.
– Le tudod mérni ennek az elég zsúfolt programnak az alapján, hogy az erőviszonyok milyenek. Tehát érzed úgy, hogy adott esetben, ha esetleg a BL döntőben találkoztok…
– Azért oda még el kell jutni. Idén szerintem sokkal erősebb lesz a mezőny, mint tavaly. A Reccót nézve esélyes arra, hogy bejusson a Final Four-ba, az Olympiakosz is erősött Angyal Danival. Meg ők egy jó csapat, edzőváltás is történt ott, úgyhogy mindig számolni kell velük. A Karagujevác is sokat erősödött, a Marseille is ide sorolható. Van szerintem négy-öt-hat csapat, amely kiemelkedik. Nyilván a Fadi meg a Recco kicsit jobban.
De úgy gondolom, hogy ha van egy kis szerencsénk és hozzuk azt a játékot, amit tudunk, akkor szerintem be tudunk kerülni a Final Four-ba. És igazából ez a legfőbb célunk a szezonban. És aztán meg két meccs. Tavaly nem sikerült, az elődöntőben nem tudtunk ellen felpörögni, sajnos. Remélem, hogy az idén máshogy lesz.
És azért örülök, hogy erősebb a mezőny, mert több éles meccset tudunk játszani. Azért tavaly a BL-ben is voltak olyan meccsek, amikor viszonylag simábban nyertünk. És nekünk problémát okozott a szezon végén, hogy nem találkoztunk a szezon során erős csapatokkal.
Bízom abban is, hogy idén a Sabadell is nagyobb erőt képvisel majd Spanyolországban és jó meccseket fogunk velük játszani. Idén kilencszer kerülünk szembe velük, ugye, a BL-lel együtt… Amúgy kemény ellenfelek, mindig kemények ellenünk. De remélem, hogy a szezon végén ott tudunk lenni, ahogy mondtad.
– Köszönöm szépen, Geri, jó munkát kívánok!
– Köszönjük szépen!
Várható: vlv-képek.