Tizenkét éve hagyta abba a vízilabdázást, s azóta is legendaként tiszteli mindenki ebben a sportágban. Dohában találkoztunk, s ültünk el egy kicsit beszélgetni a női válogatott szerdai elődöntője előtt. Videóinterjú és a beszélgetés leírt változata:
VLV-INTERJÚ:
A videóinterjú leírt változata:
– Kásás Tamást köszöntöm! Dohában vagyunk, mit keresel itt?
– Sziasztok! Eltévedtem.
– Eltévedtél…
– Elindultam nyaralni, és betévedtem ebbe a nagyon szép uszodába.
– Na tényleg, hogy kerültél ide? Hogy jöttél?
– Spontán ötlet volt, hogy a nyaralást összekötöm a vb-vel. Beszéltem Madaras Norbival, és mondta, hogy szerez nekem egy szép akkreditációs kártyát, hogy be tudjak jönni a meccsekre, és gondoltam, hogy ez egy jó program lesz, úgyhogy összekötöttem a jó időt meg a vízilabdát.
– Mi van veled úgy általánosságban?
– Jól vagyok köszönöm, minden rendben van.
– Utazgatsz…
– Utazgatok, persze, nem egész évben nyilván, főleg ilyenkor próbálok kicsit kiszakadni az otthoni télből, most pedig mondom, jöttem drukkolni a csapatoknak. Sajnos tegnap nem sikerült a fiúknak, de a lányoknak nagyon örülök, az egy nagyon izgalmas meccs volt, igazi tétmeccs volt, úgyhogy örülök, hogy azon személyesen is itt lehettem. A tegnapi az sajnos…, elképesztő volt, hogy nem tudtuk behúzni. Sajnálom a fiúkat. De hát ilyen a sport. Erre szokták mondani…?
– Hát igen. Tomi, tizenkét éve vonultál vissza, de most itt megtettünk ötven métert, többen megállítottak. Mennyire érzed még most is, hogy legenda vagy? Hogy benne vagy még most is ebben a közegben?
– Minden nap arra gondolok, hogy mekkora legenda vagyok. 🙂
– Nem magadtól, hanem emlékeztetnek erre…
– Jólesik, hogy az emberek még megismernek, szeretnek. Nagyon sok ismerőssel futok össze itt most, akikkel hosszú évek óta nem találkoztam, ugye, a vízilabdás berkekből. Sokan meg is lepődnek, hogy mit keresek itt, hogyhogy vízilabda-meccset jöttem nézni. Jó velük beszélgetni, úgyhogy örülök, hogy most itt lehetek, és valóban én is kapkodom a fejemet, hogy mennyi ember van, akivel vagy egy csapatban játszottunk vagy egymás ellen, edzők… Pici nosztalgia, de ez a két hét pont elég lesz.
– Jó, de hát azért a vízilabdát figyeled. Most tulajdonképpen ennek a magyar csapatnak sok idei meccsén ott voltál, tehát ami otthon volt azon is kint voltál, a franciák ellen és itt most. Jelent ez valamit? Foglalkozol a vízilabdával? Akár “elméleti szinten”?
– Az égvilágon semmit nem jelent. Otthon is, Norbival beszéltem, többször hívott már ki meccsekre, és akkor valahogy, nem tudom, hogy miért, pont a franciát választottam, utólag így érdekes, hogy éppen tőlük kaptunk ki most. Az itteni tornát illetően pedig: ha ez máshol lett volna, akkor valószínűleg nem jövök ki. Így gondoltam, hogy a nyárban kellemes lesz.
– A meccseket azért, nem most hanem általában a nagyobb meccseket, nagyobb tornákat azért nézted?
– Tévében néztem igen. A vb-ket, Eb-ket, olimpiát mindenképpen néztem.
– Mennyit változott a vízilabda azóta, hogy Londonban kiszálltál a medencéből?
– Borzasztóan sokat, de már addigra is nagyon sokat változott. Egyszer néztük a sidney-i meccset néztük, akkor jöttem rá, hogy ez egy másik sport. Tehát hogy az mintha egy lassított felvétel lett volna. Máshogy állnak a blokkok, máshogy állnak a kezek. Nyilván a szabályok is változtak azóta. Ha lehet, akkor még fizikálisabb lett szerintem a vízilabda, de mondom, nem néztem túl sok meccset. Meg ez a videó-visszajátszás, ez is egy újdonság, az “én időmben” úgymond még nem volt.
– Ez a mostani stílus feküdne neked? Vagy feküdt volna? Vagy te inkább a lassabb játékot és a sok jó technikai megoldást preferáltad?
– Itt a bírói felfogáson múlik nagyon sok minden, azon, hogy mennyire hagyják a kemény fizikai játékot. És hogyha hagyják és még egy faultért is meg kell küzdeni, akkor szerintem azért az igazán jó játékosok nehezen tudnak úgymond csillogni-villogni. Kicsit úgy mindenki beleszürkül a mezőnybe, mert ugye, azt látni kell, hogy mindenki megtanult úszni, mindenki erős, mindenki tud lőni, és talán a különbséget az adja, hogy ki mennyire lát jól a pályán, kinek van esetleg egy jobb játékintelligenciája. Ez adja a különbséget játékos és játékos között, mert mindenki megtanult már vízilabdázni, az alapokat már mindenki nagyon jól tudja.
– Az egyéniség szerepe megmarad szerinted? Vagy csökken?
– Nehéz, mondom nem láttam annyi meccset. Sokkal nehezebb az egyéniségeknek szerintem, mert könnyebben tudják semlegesíteni a kiemelkedő játékosokat, valószínűleg. Pont a bírói felfogás, és a nagyon fizikális játék miatt. Már annak idején mi is megtapasztaltuk a változást, 2004-ben volt egy nagy váltás, az amerikai meg a szerb csapat tagjai borzasztóan erősek voltak. Már akkor is olyan volt a bírói felfogás, hogy egy faultért nagyon meg kellett küzdeni, és aztán ez csak rosszabb lett.
– Hogy látod a sportág jövőjét? Sokat nem változott a helyzet a te idődhöz képest abból a szempontból, hogy nagyjából ugyanaz az élmezőny, nem sokan csatlakoztak a legjobbakhoz. Milyen a sportág jövője szerinted?
– Nem tudom, erre nem tudnék okosat válaszolni. Úgy látom, hogy eléggé kiegyenlített most is, azért megvan az a négy-öt-hat csapat, amelyek közül bármikor meg tudja verni egyik a másikat. De hát, látjuk, hogy például a franciák is hogy jönnek föl és mennyire jók. Úgy hallottam, bár nem láttam őket játszani, hogy az amerikaiak is nagyon ígéretesek, nagyon sok tehetséges fiatal van közöttük. Az olimpiára szerintem azért mindenki nagyon fel fog készülni, és nehéz torna lesz. A szerbek egy kicsit visszaestek mióta én nem játszom, de valószínű, hogy azért előbb-utóbb majd ők is feljönnek. Nem nagyon tudnék véleményt mondani Montenegróról, ahogy a csapat talán háromnegyedének a nevét sem ismerem.
– A mi csapatunkról hogy vélekedsz? És most felejtsük el a tegnapi meccset… A neveket ismered, a játékukat ismered. Hogy látod az esélyeket, mondjuk Párizsra?
– Nagyon jó csapatunk van, én úgy gondolom. Nagyon sok a jó játékos, vannak egyéniségek is, de hát, a tegnapi meccs megmutatta, hogy bármi történhet. Mára tényleg mindenki megtanult vízilabdázni, és elég egy picit kihagyni, mint ahogy mi kihagytunk a második félidőben, és vérszemet kap a másik csapat, onnantól pedig nagyon nehéz visszajönni. Ettől függetlenül úgy gondolom, hogy ugyanúgy olimpiai győzelemre esélyes csapatunk van, mint ahogy esélyes másik három négy csapat, és nem hiszem, hogy csüggedni kell, hanem inkább tanulni. Sokan mondják, hogy ez a tegnapi lehet jókorjött pofon, még időben, hogy kicsit fölébredjenek a fiúk, és rájönnek hogy nem olyan könnyen osztogatják ezeket az aranyérmeket. Úgy gondolom, hogy egy nagyon jó csapat formálódott az elmúlt években, és nagyon remélem, hogy Párizsban is jól fognak szerepelni.
– Egy utolsó kérdés, egyszerűen nem tudom nem megkérdezni. Nemrégiben, néhány napja egy podcastban volt veled egy hosszabb beszélgetés, és ebben szó esett arról, hogy esetleg újra vállalnál a vízilabdában feladatot, talán válogatott mellett, valamiféle mentori, játékosokat segítő, a tapasztalataidat átadó feladatot. Látható volt, hogy amikor erről beszéltél, hogy ez téged tényleg érdekelne. Ez ügyben Norbival hogy állnak a “tárgyalások”?
– Nem is voltak tárgyalások. Norbival vagyunk annyira jóban, hogy ezek nem tárgyalások.
– Idézőjelben értettem…
– Beszélgetünk, ötletelünk, de ezt se úgy kell elképzelni, hogy most akkor valamit ki kell találni nekem. Ő kérdezget engem, hogy mihez lenne kedvem, egyáltalán lenne e kedvem, és ezek a “tárgyalások” most szünetelnek. Itt a jelenben próbáltuk lenni, és szurkoltunk a fiúknak lányoknak. Meglátjuk, de nincs előrelépés igazából.
– Megkérdezhetem, hogy ez tulajdonképpen hogy nézne ez ki? Ott vagy egy edzésen figyelsz valakit, és utána leülsz vele beszélgetni?
– Ilyet nem is mondhatok, mert ugye Zsoltnak megvan a stábja, Zsolttal nem is beszéltem erről.
– De a saját elképzelésed szerint…
– Ez tényleg csak elképzelés volt, hogyha már valamit tennék, akkor mi az, ami jól állna nekem. Valószínűleg egy ilyen feladat ott a csapat mellett, valamit segíteni.
– Hosi (Hosnyánszky Norbert – a szerk.) csinálja ezt a Honvédban egyébként, és úgy látom, hogy elég jól megy neki és élvezi is.
– Akkor majd leülök a Hosival is beszélgetni. :).
– Ez nagyszerű ötlet! Tomi, érezd jól magad. Mikor mész haza?
– A végéig itt leszek.
– Akkor valószínűleg még találkozunk. Drukkold ki a lányoknak az aranyérmet légy szíves!
– Drukkolni fogok!
– A fiúknak pedig az ötödik helyet.
– Nehéz lesz, nyerni kell.
– Köszönöm szépen!
– Köszönöm.