Ötödik alkalommal rendezik meg a Benedek Tibor Emléktornát Budapesten. Részletek, a verseny programja:
Stuber Sándor
Sportágunk egyik legnagyobb tehetsége, a CNA Barcelonetában idegenlégióskodó 21 éves világbajnok, Vigvári Vince már a válogatott év végi zágrábi edzőtáborozásán külön edzett, könnyített munkát végzett. Vállsérülése miatt nem is utazhatott el a januári bukaresti Világkupa-selejtezőtornára, amelyen válogatottunk második lett. Miután a szerdai Vince napon meggratuláltuk, egészségi állapota felől érdeklődtünk és persze arról, hogy szerepel-e majd február 5-én a Komjádiban az FTC-CNA Barceloneta BL-szuperrangadón.
A téli szünet után szerdán ismét bajnoki pontokért pólóznak az első osztályú klubcsapatok. Ismertetjük a 14. forduló programját és mutatjuk a klubok internetes felületein fellelt előzetes információkat:
Sportágunk európai szövetsége minden évben rangsorolja, kategóriákba helyezi el a nemzetközi játékvezetőket. A legrangosabb eseményekre – értelemszerűen – ebből, az aktuális legjobbakat felsoroló keretből választanak szereplőket. A magyar bírók minden szinten jelen vannak a legjobbak között, továbbra is. Ismertetjük a European Aquatics aktuális, 2025-ös rangsorát:
Folytatódik a két legjobb olasz klub bajnoki versenyfutása, első összecsapásuk szombaton döntetlennel végződött. Ezzel félidejéhez érkezett az itáliai pontvadászat. Eredmények, négy magyar gól a fordulóból:
Nincs meglepetés: a European Aquatics-nál is Dusan Mandics lett az év legjobbja 2024-ben. A szerb válogatott és a Fradi világsztárja Alvaro Granadost és Vogel Somát előzte meg. Részletek:
A rövid téli szünet után rangadóval folytatódott az olasz bajnokság alapszakasza. A Brescia hazai pályán egyetlen góllal győzte le a Savonát. A fordulóban négy magyar gól esett, hármat tudunk megmutatni.
Az MVLSZ októberi tisztújító közgyűlését követően megújultak a napi operatív munkát végző testületek is. Pillanatképet rögzítünk, amikor közöljük azok névsorát, akik jelenleg a magyar vízilabdasport irányításában, illetőleg a napi működés feltételeinek biztosításáért dolgoznak.
Új névadó szponzor érkezését jelentették be szerdán Szegeden. A klub közleményét ismertetjük: