Hétfőn megtartotta első foglalkozásait az új szövetségi kapitány. Érzékeltetésül talán elég annyit mondani, hogy az első vizes edzésen nem került labda a medencébe… Ismertté vált az új stáb összetétele is.
Stuber Sándor
Ma vezényel először edzést a magyar férfi vízilabda-válogatottnak Varga Zsolt. Az új szövetségi kapitány irányításával megkezdődik a felkészülés a spliti Európa-bajnokságra. Az 50 éves szakembert kevéssé ismert oldaláról mutatja be ez a cikk, amely az azóta megszűnt Hajónapló oldalon jelent meg, csaknem két esztendeje. Köszönjük a másodközlés engedélyét a szerzőnek, Kovács Zsófiának.
Olaszország nyerte a tornát – az USA szerzett kvalifikációt Fukuokára. Itt közöltük folyamatosan a strasbourgi Világliga-szuperdöntő eredményeit:
Szezonkezdő sajtótájékoztatójukon pénteken bejelentették az egriek, hogy az OB1-es csapatot a következő szezonban Tóth Kálmán irányítja.
Pufi a vlv-nek azt mondta: 12-es a szerencseszáma és a sapkaszáma, úgyhogy lehet, még nincs megállás. Isten hozta Hárai Natalit ezen a világon!
Varga Zsolt szövetségi kapitány kihirdette első keretét, amely hétfőn megkezdi a felkészülést a spliti Európa-bajnokságra.
A budapesti vb-n elért 7. hely azt (is) jelentette, hogy válogatottunknak egyelőre nincs helye a jövő évi fukuokai világbajnokságon, amely már a párizsi olimpiára is kvalifikál. Mutatjuk a szerencsére azért nem túl veszélyes helyzetet és azt, hogy miért kell drukkolnunk a Világliga ma kezdődő strasbourgi nyolcas szuperdöntőjében Szerbiának és Montenegrónak:
A szerdai szövetségi sajtótájékoztató hivatalos részét követően Varga Zsolt új szövetségi kapitányt a jelenlévő stábok, újságírók külön is kérdezhették. Zsolt újságírók kisebb csoportja előtt válaszolt kérdésekre, most az így kapott információkat foglaljuk össze.
Az elnökség úgy érezte hogy “elfáradt” a kapcsolat a szövetségi kapitány és csapata között – indokolta Vári Attila MVLSZ-elnök Märcz Tamás szerződésének – közös megegyezéssel történt – felbontását. Mint mondta, a stratégiai tervbe foglalt fiatalítást gyorsítani kell. Fontos, hogy a magyar válogatott kvalifikációt szerezzen a párizsi olimpiára és hogy újra a magyar hagyományoknak megfelelő eredmények szülessenek. Varga Zsolt a szövetségi kapitány.