Lehetne ez “Mi újság, Decker Ádám?” című vlv-opusz, de egy ilyen pályafutás többet érdemel. Az interjút már áprilisi visszavonulásakor megbeszéltük, azóta jó sok idő eltelt, most végre leültünk. Órákon át beszélgettünk, s amikor befejeztük, Ádi még elmondott valamit. Ezzel kezdjük, utána jön majd maga az interjú…
DECKER ÁDÁM a vlv-nek:
– Gondolkodtam a találkozásunk előtt, hogy miről fogok neked beszélni. Ezer sztori van, de talán az lehet a legérdekesebb, hogy vajon mit viszek magammal a vízilabdázásból.
Töprengtem, mit mondjak neked, Geyza, valami okosat, hogy mi a nagy eredménye a sportpályafutásomnak. Eleve végig kellett gondolni, milyen eredményeim is voltak? Nem azért, mert akkora sztár vagyok, hanem inkább amiatt, hogy homályosulnak az emlékek.
És nem a világbajnoki arany, nem az olimpiai szereplés ugrott be elsőnek, hanem egy régi történet.
Egerben játszottam, együtt Kis Gabival és egyszer valamiért hazudtam neki egy bizonyos ügyben. Nyilván nem komoly dologról, nem emberéletről volt szó, hanem valami hülyeségről, hogy egy buliban valakivel miről beszélgettem.
Kis Gabi félrehívott a zuhanyozóban és a következőt mondta: Ide figyelj! Ha még egyszer hazudsz nekem, soha többet nem barátkozom veled és nem is akarlak látni!
Ez a jelenet hihetetlenül pontosan megmaradt bennem. Akkor döbbentem rá, hogy hol vagyok, milyen világban. És most azt mondom, igen, ez a legnagyobb dolog, amit magammal hoztam a vízilabda utáni életbe. Rengeteg ilyen konkrét történetem van, ezek löktek tovább mindig a jó irányba, megtanítottak korrektnek, egyenesnek lenni, megtanítottak küzdeni, a másikért harcolni, győzni akarással elérni a céljaimat. Én ezt kaptam a vízilabdától.
És ehhez emberek kellettek, kellett Gyuri (Gerendás György – a szerk.), aki egy hülyegyerekből felnőtt játékost csinált, kellett az összes edző, most nem fogom valamennyiüket végigsorolni, de mindegyiktől kaptam egy-egy kis szeletet.
Ha engem le kellene rajzolni “tortagrafikonként”, hogy nézzük, Decker Ádám miből is áll, akkor két hatalmas szelet lenne a grafikonban. Az egyik a családom, a másik a vízilabda, de utóbbit fel lehetne bontani további sok-sok kis szeletre, kisgáborokra, mátéfalvycsabákra és még rengeteg emberre, például Gergely Pistára is, aki nélkül eszembe se jutott volna, hogy 28 évesen elvégezzem az egyetemet.
A vízilabdából nem az érmeket hoztam magammal, hanem mindazt, amit az emberektől kaptam. Ebben a közegben játékosnak lenni a legjobb dolog volt, ami történhetett velem az életben.
(Interjúnk első részéből az olvasó megtudhatja, miért adta a Dreher becenevet Tóth Sanyi bácsi Decker Ádámnak a BVSC serdülő csapatánál, hogy zajlott Ádi pólós pályafutása, mi volt a klubváltások oka, története.)
