Tizenhat gólt lőtt a hétvégi budvai BL-selejtezőtornán, három meccsen Leinweber Olivér. Új csapata, a Brescia csoportelsőként jutott tovább. A beilleszkedésről, hétvégi teljesítményéről, a BL-sorsolásról, a Brescia további esélyeiről faggattuk a húszéves magyar idegenlégióst.
LEINWEBER OLIVÉR (AN Brescia) a vlv-nek:
– Augusztus 24.-e óta vagyok a csapattal, rögtön elutaztunk Lignanóba edzőtáborozni és bemutató edzéseket tartani gyerekeknek. Már ott volt egy kétkapunk a Trieszttel, amit meg is nyertünk 14:13-ra, igaz, nem túl meggyőző játékkal. (Hat gólt sikerült szereznem bemutatkozásként.) Azóta megállás nélkül edzettünk, de még így sem volt sok időnk felkészülni a BL-selejtezőre.
A körülmények jók, két uszodában is tudunk edzeni. Szerencsére minden rendben ment és a csapattársaim is nagyon befogadóak voltak. A nagyvárosi lét kicsit szokatlan még, kell a kocsi, nem az a helyzet, mint ami Savonát jellemezte, ahol gyalogtávolságra minden elérhető volt.
Sok edzőmeccset játszottunk a felkészülés során, már ezeken látszott, hogy valóban vezérszerepet szánnak nekem (olyan is volt, hogy 11 gólt lőttem). Szerencsére ez aztán a BL-selejtező éles meccsein is folytatódott.
Az első mérkőzésen még azt tapasztaltam, hogy a körülöttem lévő játékosok jobban érzik egymást, nem az én kezemben volt a legtöbbet a labda, de aztán már leginkább én irányítottam a támadásainkat. Nyilván most még nem a taktika “váltotta meg a világot”, egyelőre gyakorlás folyik, de hát idő kell az összeszokáshoz.
Szerencsére az első két meccsen eldőlt a továbbjutásunk, az utolsó napon eltiltás miatt nem játszhatott a csapatkapitányunk, s talán ez is kicsit rányomta a bélyegét arra a meccsre. Így lett döntetlen a vége, és kaptunk ki ötméteresekkel a Budvától, de ennek már nem volt jelentősége. Sajnos nagyon sok gólt kaptunk mind a három meccsünkön (egyszer 15-öt, kétszer 17-et), úgyhogy azt gondolom, hogy elsősorban védekezésben kell még fejlődnünk. Igaz, az elsőszámú kapusunk még műtét után lábadozik.
Mindenesetre várom a további éles meccseket, hogy a csapattal együtt még jobb formába lendüljek és még eredményesebbek legyünk.
Október elején kezdődik a bajnokság, október hatodikán pedig már játsszuk az első BL-meccsünket a Pro Recco ellen, úgyhogy fel kell kötni a gatyát.
– A Pro Recco mellett a Radnicski Kragujevác és a Nagyvárad került a csoportotokba. Hogy vélekedsz?
– El tudtam volna képzelni szerencsésebb sorsolást, bár az is igaz, hogy minden csoport erős. Ez itt a Bajnokok Ligája! Itt szerettem volna játszani, ezt szerettem volna elérni és sikerült, itt vagyok! Nincs mese, aki szembe jön, azt le kell győzni, legalábbis meg kell próbálni és ehhez a legjobbunkat kell nyújtani. Nehéz lesz, az biztos, de én látok esélyt arra, hogy kiharcoljuk a továbbjutást jelentő első vagy második helyet.
A Radnicski tele van szerb olimpiai bajnokokkal, erős csapat, náluk főként a rutin dominál, hiszen az átlagéletkoruk biztosan 30 fölött van. Reménykedem abban, hogy meg tudjuk őket csípni. Természetesen mindenkit igyekszünk majd legyőzni, de azért valamivel több esélyt látok arra, hogy a Radnicskivel szemben nyerjünk, mint a Recco ellen.
– A bajnokságban mi a cél?
– Természetesen a döntőbe jutás és ott bármi megtörténhet. Decemberig lejátszunk 13 meccset, és akkor a kialakult sorrend alapján az első négy helyezett vívja a négyes döntőt az Olasz Kupában.
Sajnos a szezon eleje nem lesz egyszerű, eltiltásokkal kezdünk, a centerünk két meccsen nem játszhat, az egyik bekkünknek négymeccses eltiltása van, a vezetőedzőnk három meccsről fog hiányozni és nekem is ki kell maradnom két mérkőzés erejéig. Nem azt mondom, hogy ez a rajt így a túlélésről fog szólni, de a kármentésről mindenképp…
Szeretnénk megnyerni a bajnokságot – ehhez persze a Pro Reccót kell majd legyőzni. Nem ez a papírforma, de nincs verhetetlen csapat, ez már sokszor bebizonyosodott.
– Köszönöm a beszélgetést és sikeres szezont kívánok!