Nyolc góllal kezdte olaszországi idegenlégióskodását a Savona új játékosa, Leinweber Olivér, aki pár nappal ezelőtt töltötte be 20. életévét. Meccs utáni rövid nyilatkozatát az olasz bajnoki nyitóforduló eseményeinek tudósításában közöltük, most hosszabb beszélgetést adunk közre beilleszkedéséről, a Savonánál szerzett eddigi szakmai tapasztalatairól.
LEINWEBER OLIVÉR (RN Savona) a vlv-nek:
– Kérlek, mesélj a savonai beilleszkedésedről!
– Augusztus 23-án repültem ki, és két nappal később már kezdtük is az edzéseket. Az első egy hét különleges volt, új közeg, új emberek, akkor még hotelben laktam egy másik csapattársammal, azóta természetesen már lakást biztosított a klub.
Érdekesen alakult a felkészülés, hiszen már a kezdés után három nappal meccset játszottunk és egyébként azóta is minden héten legalább egyszer volt edzőmérkőzésünk. A gyakorlások pörgősebbek, intenzívebbek, mint otthon, nem nagyon van mód arra, hogy edzés közben fújjon az ember kicsit, esetleg “alibizzen”. Ha valakinek mégis eszébe jutna ilyesmi, azzal kell számolnia, hogy Alberto (Alberto Angelini vezetőedző – a szerk.) azonnal kiabálni kezd és erőteljes szavakkal munkára ösztönzi az adott játékost.
– Milyen a csapat karakterisztikája, illetve egész pontosan arra vagyok kíváncsi, hogy kellett-e magyaráznia neked bármit Albertónak vagy a beilleszkedésed automatikusan zajlott.
– Amikor megérkeztem ide Savonába, ő volt az első ember, akivel találkoztam, rögtön odajött a hotelhez. Beszélgettem vele közel két órát. Elmondta, hogy neki mi az elképzelése, mi a terve velem, hogy illesztene be a csapatba. Utalt arra, hogy ki szeretné hozni belőlem a száz százalékot, elérve, hogy a lehető legjobb játékossá váljak.
És még azt is hozzátette: neki nem az a célja, hogy mindenáron itt tartson Savonában. Ha nagyon jól játszom, kitűnök és felfigyelnek rám, szerinte egyenes lehet az utam a Pro Reccóba, a Fradiba vagy bármelyik hasonló, topszintű csapatba.
Egyébként Alberto figyelemmel kísérte az U20-as világbajnokságot, ahol elemezte a játékomat. A látottak alapján aztán elmondta, hogy kifejezetten jó támadójátékosnak tart, de aki a mai vízilabdában a legjobb szeretne lenni, annak mindent a legmagasabb szinten kell tudnia. Az olasz vízilabda pedig kimondottan a védekezésen alapul, rendkívül agresszív a játék, szeretné, ha főleg ebben fejlődnék. Megígérte, hogy megtanít engem mindarra, amit tud és ez, ugye, nem kevés, hiszen annak idején együtt játszott a legnagyobbakkal, Benedek Tiborral, Kásással, Vujasinoviccsal, Szapiccsal, látott már egy-két komoly szakmai fogást.
Amit azóta szakmai szempontból tapasztalok: meccs közben nincs olyan, hogy csak úgy “lebeg” az ember, szinte minden másodpercben kontaktban vagy az ellenféllel, sokkal kevesebbet zónáznak, mint Magyarországon, az ítélet is ritkább, úgyhogy meglehetősen úszós és fizikális ez a vízilabda.
– Hogy fogadtak a csapattársak?
– Nagyon normálisak, befogadóak voltak. Ez a társaság két nagy részre oszlik. Vannak a fiatalok, a 19-20 évesek, meg a 30 pluszosok. Mindenkivel elég jó a kapcsolatom és meglehetősen gyorsan beilleszkedtem. A fiatalokkal ez nyilván egyszerű volt, hiszen ez az én korosztályom, de úgy gondolom, hogy az idősebbek talán még jobban befogadtak. Próbálok mindinkább “felnőtt fejjel gondolkodni”, és tényleg nagyon profinak lenni, mert nem azért vagyok itt, hogy szórakozzak, bulizni járjak, hanem, hogy vízilabdázzak és a játékot ne csak élvezzem, hanem a Savona, sőt, akár az olasz bajnokság legjobbja legyek. Ezt a hozzáállást az idősebbek láthatóan becsülik.
Egyébként Figliolival jövök ki a legjobban, de De Lungo, Bruni, Damonte, Rizzo is nagyon normális, segítőkész, bármikor fordulhatok hozzájuk, ha valami gondom van. Alberto Angelini külön kérte is, hogy szóljak neki, ha bármiben segítségre van szükségem.
– Az olasz hogy megy?
– Az alapokat tudom. Megértem az összes feladatot, amit mond az edző. Néha még “össze kell raknom” a dolgokat, amiben szerencsére segít a vízilabda terén már megszerzett tudásom. Azért az sem hátrány, hogy Angelini jól beszél angolul.
– Mondtad, hogy sok az edzőmeccsetek. Már ezeken tudtál mutatni valamit a képességeidből? És ha igen, érzékelted-e a társaknál ennek elismerését? Vagy esetleg a mostani nyolc gól után…?
– A Florentia legyőzése után nagyon dicsértek a többiek. De valóban, már a korábbi edzőmeccseken jól ment. Játszottunk néhány kétkaput a Roma Vis Nova ellen és volt olyan, hogy egy ötnegyedes meccs játékidejének felében voltam vízben és sikerült 12 gólt lőnöm. Minden héten játszunk a Quinto csapata ellen és négy negyed alatt nekik is lőttem már 11 gólt. Szerencsére szinte mindig jól megy a játék, ha meg vannak hibáim, akkor azokat a meccs után megbeszélem Albertóval.
Próbálom mindig a legjobbamat nyújtani, és ha ez azzal jár, hogy sok gólt lövök, az oké, de tudom, ennél is fontosabb, hogy a csapat érdekét szolgáljam. Ehhez pedig hozzá tartozik a jó védekezés, az, hogy gólpasszokat adjak, szerezzek labdákat, legyen rólam kiállítás, ötméteres, blokkoljak hátul, besegítsek a másiknak.
Visszatérve a kérdésedre: a Florentia-meccs után mindenki nagyon kedves volt, interjút is kellett adnom, egyelőre még angolul. Rengetegen jöttek oda gratulálni, olyan emberek, akiket nem is ismerek. Itt volt a barátnőm a lelátón és mesélte, hogy a szurkolók skandálták a nevemet. 🙂
– Köszönöm a beszélgetést, kíváncsian várom a folytatást, amihez sok sikert kívánok!