Nyéki Balázs vezetőedzőként még mindig “újonc”, de a világ talán legjobb csapatát irányítja, s e minőségében egyelőre minden olyan trófeát megszerzett, amit meg lehetett szerezni. A Kispadpoló szerkesztősége hosszú, mintegy 100 perces podcastműsort készített vele. Mi pedig (természetesen szerkesztett változatot elkészítve) olvasható formában adjuk közre a rengeteg fontos és érdekes információt tartalmazó beszélgetést. A második részben a Fradi, a válogatott és a sportág népszerűsége (népszerűtlensége) a téma:
– Ferencváros – ez a következő nagyobb témánk. Zsolt mellett voltál másodedző. Milyen volt akkor mögötte ülni a kispadon? A váltás előtt már te tárgyaltál a következő évre tervezett igazolásokról?
– Az egész úgy történt, hogy volt egy budapesti világbajnokság, ami nem sikerült annyira jól, és utána jött a kapitányváltás, Zsolt került pozícióba.
– Bocsánat, a te neved ott nem is vetődött fel?
– A kapitányváltásnál? Hát azért Ferencváros másodedzőjeként, utánpótlásedzőként nem gondolom, hogy az én nevem felvetődhetett. Amit én hallottam a zuhanyiradóban, az Zsolt neve volt, Cseh Sanyi neve, és esetleg Varga Dani neve.
Zsolt lett a szövetségi kapitány, már akkor szóba került, hogy azonnal átveszem a csapatot, de aztán az lett a megállapodást, hogy a szezon végéig Zolt irányítja a Fradit is. Ezt akkor részben azzal indokolták, hogy a szerződtetett játékosok Zsolt miatt jöttek a Fradiba. Ez igaz is volt, Zsolt munkamániája “elhíresült”, ez a mai napig tart, és a játékosok tényleg örömmel jöttek hozzá dolgozni, hogy jobbak legyenek.
Ebben az átmeneti időszakban sokszor kértem Zsolt tanácsát azzal kapcsolatban, hogy hogyan kellene felépíteni egy csapatot, mi lenne az ideális, de azért azt is elmondtam, hogy én hogy csinálnám, kértem, hogy inkább azt próbálja meg kommentálni és hozzáfűzni, ami szerinte jó, ami szerinte nem jó. Akkor még Madaras Norbi volt a szakosztályvezető, vele kezdtünk el beszélni, aztán a Nyíri Zolival, és szép folyamatosan állítottuk össze a következő évi csapatot, amely úgy nagyjából január-februárra meg is volt.
– És aztán rád mosolygott a szerencse…
– Amikor kiderült, hogy mi a helyzet Dusan Mandiccsal, még aznap, illetve másnap ráírtam.
– Hogy történt ez, ismerted a telefonszámát?
– Nem, Instagramon üzentem neki. Bemutatkoztam, megmondtam, hogy én leszek a Ferencvárosban jövőre a vezetőedző. Megírtam, hogy terveznék vele, kíváncsi voltam, mi a helyzet. Egyébként az edzőjének, Zsivko Gocicsnak is írtam, szerettem volna tartani a korrektséget, pláne úgy, hogy Zsilével jó viszonyom is volt, vagy van. Gocics pár hét múlva visszaírt, hogy vihetitek, ha szeretnétek, és mi nagyon szerettük volna vinni… Egy kicsit átalakította a terveket, kicsit, ha lehet azt mondani, sokszor beszélnek a Ferencvárosról úgy, hogy nem túl szimpatikus az építkezése, de ezt több okból meg tudnám cáfolni.
Ugye, úgy terveztük, hogy a következő évtől négy külföldivel megyünk, meg is voltak a szerződéseink. Ekkor jött Manda, de próbáltunk minden játékoshoz úgy állni, hogy nem mondunk fel szerződést, a vállalt kötelezettségeket teljesítjük. Ez így is történt.
Bármennyire is nem hangzik jól, én több külföldit hoznék a magyar bajnokságba. Persze a minőség fontos. Az OSC évekig hirdette, hogy csak magyarral dolgozik, most a BVC-ben ugyanez az irányvonal. Aztán rájött az OSC is arra, hogy kellenek a külföldiek, a BVSC is rá fog jönni vagy jövőre vagy a következő évben, nagy valószínűséggel igazol majd külföldieket, hogyha előre akar lépni.
Igen, azt gondolom, hogy nézni kell az idegenlégiósok pozitív hozadékát. Szerintem nagyon sokat adnak a magyar vizilabdának. Nyilván van, aki azt mondja, hogy igen, de mi építjük föl őket az olimpiára. A Vigvári Vincét meg a spanyolok építik…
– Hogy látod a Fradi dominanciáját?
– Kezdjük a számokkal. Az Olympiakosz az elmúlt 33 évben 28-szor nyert bajnokságot, a Barcelonata 24-ből 21-szer, a Recco 18-ból 17-szer, az az ominózus Brescia elleni döntő volt az, amit elvesztettek. Ehhez képest hol vagyunk mi?
Az Olimpiakosz 22:9-re nyerte a Görög Kupát. Ehhez képest szerintem egész jó volt a magyar kupadöntő. A spanyol kupadöntőben a Sabadell szerepelt, amely egy kimagaslóan jó csapat nemzetközi szinten és 14:5-re kapott ki a Barcelonetától. Nem állunk szerintem rosszul, ha így nézzük. És vannak jó mérkőzések Magyarországon.
Mit jelent a dominancia? Ez egy érdekes kérdés. Nagyon sok függ a pénztől, ez nyilvánvaló. Itthon nekünk van a legmagasabb költségvetésünk, de ha csak ezt néznénk, akkor a Ferencváros nincs az első háromban nemzeközi szinten. Tavaly az ellen a Recco ellen játszottuk a BL-döntőt, amely a Fradi költségvetésének 2,8-szorosával gazdálkodhatott!
– Ki az első három?
– Össze lehet rakni. A Recóban még mindig a legmagasabbak a játékos- és az edzői fizetések. Az Olimpiakosz nem 20 ezer euróért vette meg Zalánkit és Kakariszt az utolsó pillanatban, a már addig is meglévő magas büdzséjüket kiegészítve. És akkor itt van még mondjuk a Novi Belgrád, amelyet talán utolértünk az idei évben. Nem tudtunk velük versenyezni az elmúlt öt évben, amikor szerződésajánlatokat tettünk, a közelében sem voltunk az ő lehetőségeiknek. A Radnicski ugyanebben a cipőben van most. A szerb klub másfélszer többet kínált Mandának, amikor le akarta igazolni, és Manda nálunk kötött ki. (Egyébként abszolút nyomott áron tudtuk elhozni a Novitól is az akkori helyzet miatt.) Azért maradt itt, mert jó helyre jött, sokat kapott a Ferencvárostól, jól érzi magát ő is és a családja is, és ezt tartották a legfontosabbnak.
Ha csak a költségvetés néznénk, a Reccónak az elmúlt húsz évben hányszor kellett volna megnyernie a Bajnokok Ligáját? A 2006-2007-es szezonban tudta csak megvédeni a címét, utána egészen 2021-ig kellett várni, hogy ezt elérje, a Covidot követő időszakban egymás után háromszor nyert BL-t. Minden évben a legmagasabb költségvetéssel rendelkeztek, óriási volt a dominanciájuk, sőt, most, amikor kint voltunk Reccóban, láttunk egy képet, 25-ös volt a keretük, 25-ös csak világsztárral, tizenvalahány külföldivel! Úgyhogy ezektől hol vagyunk mi? – megkérdezem.
Szeretnénk, szeretnénk dominálni… és akkor még nem is beszéltünk arról, hogy volt olyan dominancia, amikor Magyarországon a Honvéd hatszor nyert egymás után bajnokságot, a Vasas ötször, mi még ennek sem vagyunk a közelében, most éppen háromszor nyertünk.
Egyébként megkérdezem, hogy ha máshol lenne ilyen lehetősége egy edzőnek, vagy egy klubvezetőnek, hogy ilyen dominanciát alakítson ki, azt mondaná, hogy nem alakítja ki? Ez egy baromság. Hát egyértelmű, hogy minden vezető és minden edző azt mondaná, igen, szeretném, ha ide jönne hozzánk Dusan Mandics, szeretném, ha visszajönne Vámos Marci Pireuszból és szeretnék olyan csapatot csinálni, amely Bajnokok Ligáját akar nyerni.
Az már egy más kérdés, hogy miért nem alakulnak ki ilyen csapatok. Egyébként alakultak ki, mert azért abban a “magyaros” OSC-ben hét válogatott játékos volt, négy világbajnok. Az, hogy nem nagyon tudott a Fradi közelébe kerülni, nem a Fradi hibája, inkább legyen a Fradi dicsősége. Voltak jó meccsek, de azért olyan bajnoki döntő is, amit két mérkőzés után összesítésben 17-tel nyert a Fradi, az egyiken 9-cel, a másikon 8-cal győztünk.
– Mennyire nehéz a Fradiban ezeket a világsztárokat egyfelé hajtani? Mennyire mész bele a részletekbe, hogy Mandi ne feküdj el a vízen, ne úgy pattintsd meg, nem tudom, Marci, ne pörgetess!
– Hát ilyen finomhangolásokat, ilyen pici csiszolásokat szerintem nem kell rajtuk végezni, inkább védekezésben van egy-egy dolog, amikor rossz kézzel blokkolnak, lemaradnak, valami elméleti hibát csinálnak, ezeket el szoktam nekik mondani.
– Nem mondják, hogy Süni, ne haragudj…, olimpiai bajnok vagyok?
– Nem mondják. Egyik se mondja. Tudják, hogy mi a szerepük, ők játékosok, nyerni akarnak, és vezető nélkül nem egy irányba menne a csapat, ez egyértelmű.
Szoktam azért velük kemény is lenni, amikor keménynek kell lenni, tudják ezt pontosan a játékosok. Van, amikor többet engedek nekik, és ezzel egyáltalán nem szoktak visszaélni. Viszont vannak természetesen olyan mérkőzések, edzések, amelyek után kell egy kis fejmosást tartani. Kint voltunk Reccóban közös edzőtáborozáson, az első mérkőzésen 7 vagy 8 góllal vertük a Reccót, nagyon jól játszottunk, a másodikon meg rommá vertek minket az olaszok. Ott akkor helyre kellett tenni azt, hogy miért alakulhatott ki ez a különbség. Nyilván leültünk, megbeszéltünk, elmondtam nekik, hogy nem játszottunk csapatként, elkezdtünk egyénieskedni, elkezdtünk olyan dolgokat csinálni, amik nem egy irányba viszik a hajót. Ezt egy kicsit agresszívabban tettem meg, azonnal reagáltak rá a játékosok, és utána játszottunk két jó mérkőzést a Reccóval. Ennek lett a következménye az is, hogy visszatérve, a Barceloneta ellen úgy tudtak játszani, ahogy játszottak.
– Úgy érzed, hogy kiléptél már Zsolt árnyékából, és ha igen, akkor mikor történt ez meg érzésed szerint?
– Hát, számokban nézve talán majd akkor lesz ilyen, ha elérem a Zsolt által megnyert trófeák számát…, ha jól tudom, 15 trófeáról van szó. Ha majd eljutunk ugyaneddig az én vezetésem alatt.
Kaptam egy lehetőséget, azzal élni kell. Az első kupa volt nekem sorsfordító, ráadásul elég magabiztosan nyertük meg. Szeretnék sikeres lenni, szeretnék a legjobb edző lenni. Mindig így gondolkodtam. Aztán majd persze az eredmények magukért beszélnek.
– A válogatottról.
– Hogy mennyire várja mindenki, hogy legyen újra magyar olimpiai bajnok csapat, az egyértelmű. Szerintem jó generációk jönnek a magyar válogatotton belül, és azt gondolom, hogy újra elindulhat fölfelé a magyar vízilabda az érmek szempontjából is. A riválisok közül a horvátok megmaradtak jónak, a szerbek a legfontosabb eseményekre össze fogják magukat kapni, és ami meghatározó, az most a spanyol csapat. Eddig is nagyon jók voltak, de most, azt gondolom, hogy ők a legkiemelkedőbbek – és az olaszokról meg nem is beszéltünk.
– Az olimpiai szereplésről.
– Tényleg nagyon sok energiát tett bele mind Zsolt, mind a csapat, én ezt a játékosokon is láttam.
Fájó pont volt nekem, mert úgy éreztem, nagy a lehetőség azáltal, hogy bejutottunk az olasz meccs végén az elődöntőbe, s kiestek nagyon jó csapatok. Ott maradt, ugye a horvát csapat, a szerb csapat és az USA, amelyet verhetőnek gondoltunk – ezek után lettünk negyedikek. Úgyhogy ez csalódás volt nekem, ami benne van a döntésemben is, hogy miért nem leszek tovább a válogatott mellett. Már az olimpia előtt is gondolkodtam, hogy nem fogom folytatni, mert nagyon sok munkát jelent. Ha nyertünk volna, akkor az nyilván azt jelentette volna, hogy működik a recept. Így viszont, hogy valami nem működött, én ezért vállalom a felelősséget. Mindenképpen úgy éreztem, hogy háttérbe kell, vonuljak. Tudom, hogy Zsolt nagyon jó munkát végez, és tudom, hogy ő a lehető legjobb opció Magyarországon a szövetségi kapitányi pozícióra, és bízom abban, hogy ki fog tudni teljesedni a következő négy évben.
– Hogy tetszenek neked az új szabályok, merrefele megy a vízilabda, akár népszerűségben? Ezt te hogy látod?
– Nagyon jók a szabálymódosítások, nekem alapvetően tetszenek, az emberelőny részét leszámítva, mert szerintem az nem jó, de erre is van állítólag egy megoldás, mert ha minden igaz, akkor 17 másodperces lesz az emberelőny. Most ezt találták ki, mert összehozzák a férfi és a női vonalat.
Ugye most vagyunk ott, hogy 15 másodperc, és ehhez képest lesz jövőre 17 másodperc. Jók a szabálymódosítások, lehet kísérletezni és nagyon jó dolog, hogy Magyarországon folyamatosan zajlanak ilyen kísérletek a Komjádi Kupában, a Magyar Kupában, mi mindig a világ előtt járunk ezen a téren, hisz próbálkozunk. Talán az idei Komjádi Kupa szabályai tévútra visznek, ezek a szabályok szerintem egyáltalán nem szolgálják a vízilabdát, sőt, megváltoztatják, egy új sportágat hoznak létre. Ezek a szabályok nekem egyáltalán nem tetszenek, de a kisebb pálya, a kicsit rövidebb idő – ezek jó gondolatok, felgyorsítják a vízilabdát. Látványosabb lehet a játék, nőhet a gólok száma, de igazából nem ez a megoldás. Egyetlen nagy kérdés van: ki tesz ezért valamit?
Én elfogultan a Ferencváros-részét említhetem példaként. Szerintem a Ferencvároson kívül senki nem tesz azért, hogy nézőket csábítson ki a mérkőzésekre. Gondolom ezt úgy is, hogy miként reklámozzák, hirdetik meg a mérkőzéseket. Persze, nekünk van egy fantasztikusan jó csapatunk, de nem mindegy, hogy a klubnál mennyi energiát tesznek bele a csapat propagálásába. Ugye, Kovács Danival, a médiásunkkal megállás nélkül ezen agyalunk.
– Ennek meg is van az eredménye, szinte mindegyik hazai BL-meccsetek teltházas.
– És nem azért, mert osztogatjuk a tiszteletjegyeket, rengeteg ember marad kint.
– A klubok nincsenek motiválva, nem hoz számukra pluszt a több néző, hiszen például a nézői bevételnél eleve több a biztonsági szolgálat költsége. Legfeljebb annyi az eredmény, hogy többen szurkolnak a csapatnak. Vizsont ezért sok pénzt kell áldozni, meg időt, energiát.
– De akkor miért panaszkodunk? Akkor miért mondjuk azt, hogy nem változik a vízilabda helyzete?
Hát bele kell tenni pénzt, ez nem kérdés. De néha nem nagy összegekről beszélünk meg nem nagy gondolatokról. Most kérdezek egyet. Szerintetek nem lenne ideális, hogyha félidőben lenne egy nagyobb szünet? Akár minimum 5 perc? Vagy 10 perc? Hogy néz az ki, hogy 2-3 perces szünetek vannak?
Nincsenek showműsorok, nincsenek, nem tudom, szinkronúszók, semmi. Mi a meccs előtti időszakot is fontosnak tartjuk a Fradinál. Fényshow-t csinálunk, hangulatot teremtünk, ledkapun át mennek ki a játékosok a bemutatásra, lekapcsoljuk a lámpát, megvilágítjuk oldalról a medencét. Mindez tetszik az embereknek.
Aztán jó lenne ezen az úton is továbblépni. Kellene egy mérkőzés előtti show, kellene egy nagy szünet. Még szakmai szempontból is lenne jelentősége. Beszélünk a meccsek kinyílásáról, arról hogy kiscsapat a nagycsapat ellen legfeljebb egy-két negyedig bírja a lépést tartani. Egy hosszabb szünet után viszont szinte új meccs kezdődhetne a show-t követően, ez érdekesebb lenne a közönségnek is.
Egyébként javaslom a Magyar Vizilabda Szövetségen belül is ezt, hogy ha már mindenfélében újítunk, miért ne újíthatnánk ebben is? Jön a bajnoki döntő most már nyáron, jön majd utána, szintén nyáron a Magyar Kupa, amikor nyitott uszodában tökéletesen össze lehetne ezeket a dolgokat hangolni. Hiszen azért mennek ki az emberek, hogy lássanak valami show-t, jól szórakozzanak.
Számos jó külföldi példa van erre a sportban. Rengeteg pénzt tesznek bele és ezt nem kidobott pénznek gondolják. Megtalálnak gazdag embereket, cégeket (ahogy most a Recco is), akik, amelyek szeretnének valamit visszakapni a pénzükért, trófeákat, sikereket, sikerélményt és hírnevet.
A legapróbb részletektől kellene elindulni, akár például onnan, hogy kötelező legyen valamennyi mérkőzést streamelni. Hiszen minden ilyen közvetítés egyben reklámfelület. És egy stream költsége mindössze 50 ezer forint…
Tehát nem nagy pénzekről beszélünk. Tudom, hogy sok helyen nagyon alacsony a költségvetés, de be lehetne vonni a közös munkába a helyi tévét, felvehetnék a mérkőzéseket, készíthetnének összefoglalókat, ez mind növelné a sportág népszerűsítését az adott helyen.
Tudod, mi történik hétvégén a vízilabda OB1-ben? Senkinek fogalma nincs, aki nem nézi meg a waterpolo.hu-t vagy a vlv-t. Nem törődnek ezzel azok, akiknek kellene. Ha kötelezve lennének a klubok, hogy csinálják, vegyék fel, népszerűsítsék, mindenki foglalkozna vele.
A másik része pedig az, hogy mit kap a néző élményként. Ez is fontos dolog. Vidéken is érdekelné az embereket egy ilyen sportesemény, lehetne tombola a mérkőzés közepén, egy aláírt labdáért, bármiért. A helyi közeg is megmozdulna.
Egyébként nagy tervünk van, de ezt még nem mondom el, hogyan tervezzük népszerűsíteni a vízilabdát. Várhatóan szeptemberben indul majd el ez a projekt és nem csak mi vennénk benne részt.