Varga Dénes a rövid évvégi szünidőben San Franciscóban próbálta elsajátíttatni fiatal amerikai vízilabdázó-palántákkal az ütemtelen lövés technikáját. Az utolsó óráit – magyar idő szerint – péntekre virradóra tartotta meg, telefonon érdeklődtünk a tapasztalatairól és arról, hogy esetleg már az edzői karrier felé vezető első lépéseket próbálgatta-e…?
Különleges vízilabda-táborba hívták Varga Dénest Amerikába – fiataloknak kurzust tartani. A San Francisco-i Waterpolo Experience különböző korcsoportba tartozó fiataloknak (12-től 18 éves korúaknak) szervezett téli tábort.
Előbb a spanyol klasszis, Albert Espanol adott “vizes órákat” a védekezés alapjairól, taktikai variációiról. Ezt követően, az év utolsó hetében Varga Dénes okította a fiatalokat a lövés tudományára, egyúttal megpróbált átadni valamit a játékfilozófiájából. Dumi nemcsak a partról oktatott, hanem a medencébe is beszállt, a gyakorlatban is megmutatta, hogy gondolja a feladatok végrehajtását.
A kurzuson két csoport vett részt, mindkettőben 30 fiatal játékos és hat kapus szerepelt. Naponta 3-3 órát vett igénybe az oktatás. (A Dumi által irányított foglalkozások részvevői fejenként 750 dollárt fizettek a részvételért.)
VARGA DÉNES (FTC-Telekom Waterpolo) a vlv-nek:
– Hogy jött ez a lehetőség?
– A szervező Waterpolo Experience-t egy spanyol fiú viszi, aki fél éve hagyta abba a játékot, sok helyen légióskodott és most ilyen táborok szervezésével foglalkozik, amihez jó kapcsolatrendszerét tudja felhasználni. Engem egykori játékostársamon, Xavier Garcián keresztül talált meg.
– Miért vállaltad?
– Mert érdekes kihívás volt. A fejlődés kulcsa mindig az, hogy kilépünk a komfortzónánkból. Én most itt eléggé kiléptem.
Egyébként két évvel ezelőtt már volt ilyen törekvésem, szó volt arról, hogy elmegyek New Yorkba, a Gór-Nagy Miki által szervezett táborba hasonló céllal, az akkor a Covid miatt nem jött össze.
– Nem is csináltál még ilyet?
– Nem. És nem is tudtam, hogy mire számíthatok. Elég érdekes tapasztalatokat szereztem, amelyek nem feltétlenül a vízilabdán belül hasznosíthatók, hanem inkább arról szólnak, hogy miként prezentáljak valamit, – jelen esetben fiataloknak, gyerekeknek, – olyan dolgot, ami számomra természetes és talán ők is úgy gondolják, hogy néhány foglalkozás alatt el tudják sajátítani, ami persze nem így van… Ütemtelenül lőni, egy az egyben elszakadni az ellenfelünktől vagy megcsinálni a kifelé forgatást, a biciklicselt, amit sokszor láthattak tőlem, mindezeket rengetegszer gyakoroltam, tényleg “belőlem jön”. Nagyon komoly kihívásnak éreztem, hogy ezt miként lehet valamilyen formában prezentálni, átadni, hogy annak alapján megpróbálják ők is megvalósítani. Eddig soha nem gondolkodtam ilyesmin, ezt itt most élesben kellett kidolgoznom és megvalósítanom – ez volt számomra az egészben az érdekes.
– Hogy ment? Beletanultál az oktatásba? Fejlődtél ebben az új munkában a visszajelzések alapján?
– Szerintem jól ment. Biztosan fogok tudni még érdekesebben beszélni ezekről a dolgokról nekik, de annak nagyon örülök, hogy semmi problémám nem adódott azzal, hogy idegen nyelven elmagyarázzam, megértessem a fiúkkal azt, amit el akarok mondani. Kaptam olyan visszajelzést, hogy meglepően jól beszélek, kérdezték, hogy hol tanultam – ez nyilván jólesett. Szóval a lényeg az, hogy “át tudtam vinni” azt az üzenetet, amit akartam, kérdés, hogy tudok-e ezen még majd tovább finomítani, máshogy elmagyarázni egy-egy mozdulat végrehajtását.
– A visszajelzések milyenek voltak? Bólogattak, hogy értik vagy láttad, hogy ügyesen meg is csinálják, amit mondtál?
– Meg tudták csinálni, igyekeztek, de eleve mondtam nekik, hogy ezek nem olyan dolgok, amiket egyik napról a másikra el tud sajátítani az ember. Ők egyébként kifejezetten arra a lövésemre voltak “rápörögve”, amivel az egész tábort promotálták a szervezők, ezt egy alkalommal, a 2014-es Európa-bajnokságon a spanyoloknak lőttem és aztán egy nagyon hasonlót a franciáknak a 2017-es vb-n. Egy nagyon ütemtelen lövésről van szó, kis mozdulattal elindított, elég pontos és erős lövésről. Aki erre nincs felkészülve, annak számára teljesen meglepetésszerű. Elmondtam a srácoknak: attól kezdve, hogy ennek a mozdulatsornak az ötlete megszületett a fejemben, két évembe tellett, hogy élesben meg tudjam valósítani egy meccsen. Nagyon sokat foglalkoztam ezzel annak idején Rijekában, még ha úgy is néz ki látszatra, hogy egy könnyen kivitelezhető megoldásról van szó.
– Adott neked örömöt a gyerekekkel való foglalkozás? Volt sikerélményed, ha jól megoldottak valamit?
– Igen, ez egy érdekes része a dolognak. Már egy-két éve tudom, hogy ahogy megyek kifelé, hiszen a profi sportpályafutásom vége felé járok, egyre inkább érzem, hogy ezt kell, csináljam: ha van megfelelő közeg, ahol erre igény van, akkor át kell adjam, amit tudok, ez a dolgok rendje. Ide azért hívtak, hogy átadjam, amit tudok.
Igen, úgy érzem, hogy jól elvégeztem azt, amire felkértek.
– Ez már esetleg az edzői munka felé való irányvétel…?
– Nem és nem is vonz egy ilyen állandó munka, hogy ezt folyamatosan minden nap képes legyek megcsinálni, úgy gondolom, hogy egyszer-egyszer belefér, de azért itt már számoltam vissza az órákat, hogy mennyit kell még vízben töltenem. Valljuk be, nem minden gyerek alkalmas közülük, már csak testileg sem, nem elég laza a válluk, labdaérzékük sincs annyira, hogy ezeket jól meg tudják csinálni, mégis, valahogy azt kell, hogy érezzék, többek lettek azzal, hogy ide eljöttek. Néha egyensúlyoznom kell, akkor is megdicsértem valakit, ha láttam, hogy ebből tulajdonképpen soha nem lesz az, amit nyilván ő is szeretne…
– Tudták, hogy ki vagy, hogy a sportág mekkora egyéniségétől vesznek órát?
– Igen, ezt itt Amerikában elég jól megoldják, hogy a dolgok “fel legyenek hájpolva”. A leggazdagabbaknak otthont adó környékről van szó és azt tapasztaltam, hogy ezek a gyerekek nagyon tisztelettudóak, jó gondolkodásúak. Gyorsan vág az agyuk, ez látszik azon is, ahogy a viccre reagálnak, ez otthon ritka, sokszor a nagyobbik fiammal szoktam így érezni magam.
– Tehetséget láttál? Milyenek voltak szakmai szempontból a táborozók?
– Vegyes a kép. Akarnak, van bennük hajlandóság fejlődni, de akiről azt gondoltam, hogy van benne egy kis X faktor, mert ügyes és jó keze van, arról kiderült, hogy már 16-18 éves. És ha arra gondolok, hogy behelyezném őt mondjuk a Fradi ificsapatába, akkor ott valószínűleg “elhajlítanák” szegényt és soha az életben nem lőne egy gólt sem, nem érvényesülne. Ezek között a gyerekek között ügyesnek, tehetségesnek számított. Persze nem láttam mindenkit, ez csak egy kis merítés, a képem azokról alakult ki, akik bejelentkeztek erre a táborra.
Az látszik, hogy itt rengeteg a gyerek, biztosan lehetne “aranyat találni”, csak ami nagyon különbözik az otthoni közeghez képest, az az, hogy hiányzik az egésznek a kultúrája, nincs benne a gyerekek vérében a sportág, nem azon nőnek fel, hogy a hőseiket nézik, legendaként tekintve a korábbi generáció képviselőire, ahogy mi tettük, tesszük. Elvannak, hallgatnak az edzőikre és a YouTube-on megnéznek egy-egy videót, ami néha rólam szól, néha meg másról.
– Elégedett vagy? Jól sikerült? Milyen érzésekkel jössz haza?
– Igen. Így. Szép volt, jó volt, elég volt. 🙂
– Vágysz már arra, hogy meccset játssz?
– Ez becsapós kérdés, nincs egyértelmű válaszom. 🙂 Vannak olyan helyzetek, szituációk, meccsek, amiket várok, de hát, nekem már az okoz nehézséget, hogy nem mindegyik ilyen. Ugyanakkor nagyon örültem annak, ahogy zártuk az őszi szezonunkat, a kupagyőzelemnek, meg a két BL-győzelemnek. Utóbbiak közül a másodikat ráadásul úgy érte el a csapat, hogy én is betegeskedtem, Soma és Vendi (Vigvári Vendel – a szerk.) sem tudott játszani, mégis meg tudtuk szerezni a három pontot, ami nagyon jó előjel a következő hónapokra nézve.
– Nem leszel túl fáradt emiatt a kiruccanás miatt?
– Lehetséges, de én soha nem pihenek teljesen, amikor szabadidőm van. Ha most otthon lettem volna, legalább ötször-hatszor lementem volna a konditerembe. Bizonyos értelemben lehet, hogy pihentebb leszek, mintha otthon maradtam volna. Az utazás hatását pedig majd meglátjuk, a jetlag néhány nap alatt elmúlik…
– Köszönöm a beszélgetést és jó utat kívánok haza!
A bejegyzés megtekintése az Instagramon