Második szezonját kezdi a Pro Reccóban Zalánki Gergő – az első elég jól sikerült, BL-aranyérem, Olasz Kupa- és olasz bajnoki győzelem. A magyar válogatott balkezes játékosával a reccói helyzetről, a csapatban bekövetkezett változásokról, s persze a budapesti vb és a spliti Eb közötti “kontrasztról” is beszélgettünk.
ZALÁNKI GERGŐ (Pro Recco) a vlv-nek:
– Mennyi időd volt az Európa-bajnokság után a pihenésre?
– Egyből jöttünk ki Reccóba, de elég sok pihenőt kaptunk, mintegy három hetet. Pár napot utazgattunk ide-oda, két és fél hetet töltöttünk Reccóban edzés nélkül, tengerpartoztunk, élveztük az időtöltést.
– Nagyon mélyről jutottatok nagyon magasra, a vb után. A spliti Eb-ezüst mennyire segítette visszaszerezni az önbizalmat, az önbecsülést?
– Szerintem nagyon kellett ez a jó eredmény, az ezüstérem, hogy lássuk, ez a fiatal csapat működőképes, tényleg övé lehet a jövő. Nagyon sok rossz dolog ért minket a budapesti vb után, folyamatosan kaptuk a különféle büntetéseket. Lehet azt mondani, hogy ezeket meg is érdemeltük, “volt kivetnivaló” a világbajnokság alatti teljesítményünkben, de mindig rosszul kommunikálták ezeket a szankciókat, bántóan és ráadásul az éppen esedékes feladatra való készülést megnehezítve.
– Hogy kell ezt érteni?
– Ugye, szövetségikapitány-váltás történt és Varga Zsolttal épphogy megkezdtük a munkát, amikor leültettek minket, tájékoztattak a különböző (anyagi jellegű) büntetésekről. Nem igazán értettük, hogy ezt miért az Eb-re készülő csapat tagjaival közlik. Nemcsak azért volt ez furcsa, mert éppen kudarc után készültünk egy új, közelgő világversenyre, hanem azért is, mert az ott ülő játékosok egy részének semmi köze nem volt a vb-szerepléshez, s többen nem voltak ott az vb-n szerepelt válogatottból, hiszen ők nem kaptak behívót az új kapitánytól. Mi közösen egy új történetbe fogtunk, tök jó volt a hangulat, fiatalos lendülettel készültünk, az újoncok különösen és erre az első héten azzal szembesültek, hogy a juttatásokat csökkentik és terhet helyeznek mindenkire: ezek szerint, ha nem jól sikerül az Eb, akkor büntetésekre lehet számítani. Bennünk pedig, akik részesei voltunk a budapesti vb-nek, újra előhozta a rossz érzéseket. Mert higgye el mindenki: nekünk volt a legrosszabb átélni azt a szörnyűséget, ami a bennünk bízó hazai közönség előtt történt velünk. Ahelyett, hogy elfelejtettük volna a rossz élményt, továbbléptünk volna, visszanyomtak minket abba a hangulatba…
A második héten bejelentették, hogy a szponzortól kapott kocsikat le kell adnunk (a Benu Kupa egyik játéknapján, egy héttel a Splitbe indulás előtt…), a harmadik héten már öltözőhasználati gondjaink is voltak. Elvették a kedvünket rendesen, mindenki egyre idegesebb lett, eleinte sokat bosszankodtunk, aztán megpróbáltuk “poénra venni” a különböző hátráltató intézkedéseket és innen már csak egy lépés volt, hogy fordítsunk egyet a helyzeten és erőt merítsünk a történtekből. Dühvel mentünk ki az Európa-bajnokságra, úgy, hogy most már csak azért is megmutatjuk, harciasak, kemények leszünk. Ez az energia végig kitartott, a fiatalok pedig nagyon jól játszottak, mindenki be tudott illeszkedni a társaságba. Ez a válogatott tényleg csapatként működött és szerintem ez volt a kulcsa a sikernek.
– Anélkül, hogy az Eb összes eseményét érintenék, arra azért mindenképpen kíváncsi vagyok, hogy számodra mi volt a csúcspont. A szerbek elleni kiütéses győzelem? A spanyolok elleni elődöntő?
– Inkább az utóbbi. A szerbek elleni sikernek örültem, de már a meccs közben éreztem, hogy ez nem “az” a szerb válogatott és a torna végére be is bizonyosodott, hogy ott nagy problémák voltak. A nagy különbségű győzelmet nem elsősorban a mi tudásunk eredményezte, hanem az ellenfél szétesése. A spanyol meccs viszont abszolút a mi erősségeinken múlt. Mindenki küzdött a másikért is, odafigyeltünk a védekezésre, elöl a támadás nagyon jól működött, még a szokatlan, center nélküli taktikával is. Az a győzelem óriási teljesítmény volt és nagyon szép emlék marad.
A horvát meccset sajnáltam nagyon, mert a negyedik negyedet elrontottuk. A második helyről így is azt mondom, hogy szinte csoda, különösen azután, amit átéltünk a világbajnokságon és utána. Nagyon-nagyon jó érzés volt így “visszajönni”. És különösen kellett a fiataloknak, akik óriási önbizalmat szereztek és bebizonyították, hogy a jövőben is működhet egy fiatal csapat.
– Térjünk akkor vissza a Reccóhoz. Tudtál rendesen regenerálódni?
– Igen. Emlékszem, az első edzés szerdára esett, majd azon a héten végig csak átmosó úszás, konditermi átmozgatás volt, még a második héten is rávezetés zajlott, a válogatott játékosok más munkát végeztek, mint a többiek, nem játszottunk az Olasz Kupa-meccseken sem. A harmadik héten csatlakoztunk a többiekhez, azóta végezzük együtt a munkát. Jól fel volt építve az egész, nem erőltették, hogy egyből belecsapjunk a közepébe. Most azt érzem, hogy teljesen jó állapotban vagyok, készen állok erre az új szezonra és várom a komolyabb megmérettetéseket.
– Láttam a sajtóban, hogy megvolt a legutóbbi bajnokság megnyerésének tiszteletére végrehajtott öbölátúszásotok Camogliba…
– Igen, ez hagyomány. Azt mesélik, hogy régen komoly ellentét volt a Reccóban és Camogliban élők, a két szurkolótábor között. Szimbolikus értékű, hogy a bajnokság megnyerése után “átmegy” a csapat és lerohanja Camoglit. A szomszédvár vízilabdacsapata most már nem rivális, ha jól tudom, a másodosztályban játszanak, de ez a hagyomány megmaradt. Másfél kilométer oda és másfél vissza, most kifogtunk egy elég szeles napot, nagy hullámok jöttek, kalandos volt. Aztán megérkeztünk a szomszédos városba, ittunk egy kávét, egy vizet, vettünk focacciát, szóval tartottunk egy félórás pihenőt. Elég vicces volt, furcsán néztek ránk, arra, hogy 20 férfi fürdőnadrágban rohangál a város közepén… Sok turista is volt még, ők aztán egész biztosan nem értették, hogy mi történik.
Fotók: prorecco.it és vlv
– Milyen változások vannak a csapatban? Őszintén szólva a Catania elleni három gólodat látva vált egyértelművé számomra, hogy ebben a szezonban sem csak a BL-ben játszol, hanem az olasz bajnokságban is…
– Mindenekelőtt: Ivovics már nem játszik. A négy külföldi ebben az évben Hallock, Younger, Loncsar és én. Bertolinak szívproblémái voltak, ő távozott, ha jól tudom, a Salernóban folytatja. Két új igazolásunk van, Matteo Iocchi Gratta és Andrea Fondelli, mindketten válogatottak, a Savonából érkeztek. Előbbi bekk, Fondelli pedig bekk és rosszkéz oldalon is játszik.
Érdekes egyébként, hogy a múlt héten játszottunk egymás ellen, tehát reccósok egy edzőmeccset, ami előtt mindenkinek be kellett fizetnie 50 eurót és a kasszát a győztes vitte el. Na, ezek a meccsek a legkeményebbek, hihetetlen, milyen vehemenciával tette oda magát mindenki…
– Volt valamilyen hivatalos szezonkezdésetek, elmondta a vezetés, hogy mi az elvárás?
– Nem vázoltak fel különösebb terveket, de nem azért, mintha nem lenne cél, mindenki tudja, hogy itt minden meccset meg kell nyerni. Maurizio Felugo, az elnök tartott egy beszédet, ő szólt arról, hogy jól sikerült a tavalyi év, de ezzel ne elégedjünk meg, mi vagyunk a Pro Recco, nekünk ezt újra meg kell csinálnunk.
– Mit szóltál a BL-főtábla kialakított két csoportjához? Szerintem egész különlegesen nagy különbség van a ti nyolcasotok és a másik, sokkal nehezebb csoport között, ahol a Fradi lesz és a két további magyar csapat, ha sikerrel veszi az utolsó kvalifikációs akadályt…
– Ez a különbség azt hozza magával, hogy bár év közben talán kicsit könnyebb lesz a dolgunk, viszont a final eightben már az első meccsen nehéz ellenfelet kapunk, akkor is, ha megnyerjük a csoportunkat, mert a “túloldalról” a negyedik helyezett is komoly játékerőt képvisel majd. Ugyanez volt idén tavasszal, a Barcelonetán nagyon nehezen jutottunk túl a negyeddöntőben. De tulajdonképpen elégedett vagyok, mindegy, úgyis azt várják el, hogy nyerjünk és mi játékosok is úgy gondolkodunk, hogy mindegy, ki jön szembe, le kell győzni.
– Nem okoz ez feszültséget, nyomást, nincs bennetek semmilyen félelemérzet?
– Tavaly azt vettem észre, hogy év közben nem volt semmi ilyesmi, tök lazán mentek a dolgok, jól is játszottunk, nem voltak zökkenők, talán egyetlen hét az Olasz Kupa előtt. A végén, a bajnokság döntőjében és a final eightnél éreztem, hogy ott már azért elég feszült a csapat. Én ezt nem vettem át, próbáltam higgadtabb, lazább maradni. Szerintem ebben a szezonban is így lesz, haladunk majd gond nélkül és a vége felé egy-két ember jobban “ráizgul”, amibe esetleg magával húzza a csapatot. De ez sem biztos, hogy baj, Ivovics például rendkívül feszült lett az elmúlt szezon végére, szinte extázisban volt a final eight alatt, valósággal remegett. Érdekes, egyben jó volt látni, hogy egy ennyire tapasztalt játékosra is ilyen hatással van egy-egy komoly tétmeccs. És az külön hasznos tapasztalat volt, hogy a feszültséget Ivovics nem fogta vissza, “bevitte”, hasznosította a teljesítményében.
– Köszönöm szépen a beszélgetést, sikeres szezont kívánok!