Zalesznek a nem túl jól sikerült 2024-es év után szüksége van egy kis pihenésre, feltöltődésre, családdal való együttlétre. Interjúnkból kiderül, hogy milyen gondjai voltak Athénba szerződése után, mivel tölti majd a válogatottól távol a nyári időszakot és a játékos részletesen beszél a Varga Déneshez fűződő kapcsolatáról, konfliktusuk okáról is.
– Kezdjük azzal, hogy legutóbb a Görögországba szerződésedkor beszéltünk hosszabban. Mi történt veled azóta? Hogy fogadtak az Olympiakosznál? Milyen volt a beilleszkedés? Milyen a helyed a csapatban?
– Pozitív élményekről számolhatok be. Ugye, annak idején, közvetlenül az olimpia előtt elég kétségbeejtő helyzetbe kerültem, teljesen bizonytalanná vált a pályafutásom további alakulása. A Reccóval elveszítettük az Olasz Kupát, a BL-győztes címet sem sikerült megvédeni, aztán jött az olimpia, nem kell mondani, hogy mekkora csalódást hozott. Gyakorlatilag újra fel kellett építeni magamat.
Szerencsére Athénban kellemes csalódás ért, nagyon jól érezzük itt magunkat. A környezet más, mint Reccóban volt, a csapattársaim pedig kezdettől kedvesek, befogadóak voltak, közös programjaink vannak és a játékba való beilleszkedés sem okozott gondot, bár az elején voltak azért nehézségeim, kicsit nyögvenyelősen mentek a dolgok.
– ?
– Először is egy kétmeccses nemzetközi eltiltást hoztam magammal még a legutóbbi BL-döntőn történt kiállításom miatt, így az új BL-szezon első két meccsén nem játszhattam. Amikor ez letelt, eltört a lábujjam. Maga a játék is más persze, mint az olasz vagy a magyar, de az elején igazából velem volt gond.
Remélem, hogy a szezon most következő része felfelé ívelő szakasz lesz. Ugye, most behúztuk a Görög Kupát és nehéz csoportban bár, de igyekszünk biztosítani a helyünket a BL legjobb négy csapata között. Ha ez sikerül, akkor a máltai négyes döntőben, egy-egy meccsen már bármi megtörténhet. A keddi vereség nem tükrözi a valódi képességeinket, a Novi Belgrád ugyan jobb volt, de fizikailag nem bírtuk a Görög Kupa utáni terhelést komolyabb pihenés, regeneráció és újabb edzésmunka nélkül.
Egyébként, ami a hétköznapokat illeti, az az erős fizikai munka itt nincs, amit a Reccóban megszoktam, két horvát edzőnk van ők más stílust képviselnek. De azt kell, hogy mondjam, nagyon jó csapatunk van, én magam is kíváncsi vagyok, hogy mire leszünk képesek a BL-ben.
– Meglepő volt, hogy a Pro Recco sorsa végül hogyan alakult. Ott maradt az összes olasz válogatott, s bár a BL-ben nem indultak el, most ők az Eurokupa-sorozat megnyerésének legnagyobb esélyesei. Nem fordult meg a fejedben utólag, hogy talán maradni kellett volna?
– Nem sokkal az olimpia előtt kezdődtek a reccói gondok. Először azt lehetett hallani – és ez hetekig tartotta magát -, hogy sikerül túljutni a válságon, de aztán elindult a lavina. Vártam, ameddig lehetett, de végül Felugo is azt mondta mindenkinek, hogy ha ajánlat érkezik, fogadjuk el. Az Olympiakosz is keresett és egy idő után döntenem kellet, mert azt mondták, hogy ha nem megyek, keresnek valaki mást.
Engem is meglepett egyébként, hogy az olasz válogatottak végül maradtak. Úgy tudom, leültek és egymás között megbeszélték a lehetőségeiket. Felvetődött, hogy együtt igazolnak máshova, de végül a maradás mellett döntöttek, az összefogást választották, azt, hogy valahogy túlélik azt az időszakot. Közben lett új szponzoruk, amely nagyon komolyan gondolja a csapat támogatását, biztos vagyok abban, hogy jövőre újra komoly, BL-győzelemre is esélyes gárdájuk lesz. Ha jól hallottam, akkor egy új reccói uszoda felépítése is tervben van, az uszodahiány ott folyamatosan, hosszabb ideje gondot jelent. Ami engem illet, kétéves szerződést kötöttem az Olympiakosszal, de talán elmondhatom: tőlem is érdeklődtek az olaszok, hogy miként tudnék esetleg visszamenni.
– Válogatottság… Mi a helyzet ezzel kapcsolatban? Hiányzott a neved a párizsi olimpia óta megnevezett keretekből…
– Kicsit visszamennék az időben. 2023-ban játszottunk a Los Angeles-i Világkupa-szuperdöntőben (elég emlékezetes bronzmérkőzésünk volt…) Ezt a tornát a fukuokai világbajnokság előtt rendezték és már akkor felvetődött, hogy esetleg más csapat menjen Amerikába, mint amelyik utána a vb-re. Végül nem ez a döntés született. Számomra jobb lett volna, ha két különböző csapat játszik, nem sokkal korábban született meg a kisfiam, túl sok volt akkor az az egy hét, majd utána három hét távollét a családtól. Már akkor felvetődött bennem, hogy jó lenne, ha az olimpia utáni évben kaphatnék egy “jutalom nyarat”, amikor kiszakadhatok a megszokott közegből, a mókuskerékből és a családommal lehetek. Már ettől az akkor még csak magamban megfogalmazott esetleges lehetőségtől felszabadult érzésem lett, meggyőződésem, hogy ennek is szerepe volt abban, hogy a fukuokai világbajnokságon jó teljesítményre voltam képes (Zalánki Gergő lett az egész torna MVP-je – és nem mellesleg, 2023-ban a világ legjobb játékosa is).
A 2024-es év végére egy kicsit be is sokalltam, már számoltam a napokat, éljem valahogy túl. Tényleg úgy éreztem, hogy szükségem van egy kis pihenésre, mentális és fizikális regenerációra. Meg arra, hogy többet lehessek a családommal. Gyorsan telik az idő, a kisfiam nemsokára hároméves lesz, nagyon vágytam arra, hogy egy nyarat végre vele legyek kipihenten, nem hullafáradtan beesve. Végül ezt a tervet mindenki elfogadta.
A vízilabdát azért nem fogom teljesen elhanyagolni, igyekszem összekötni a kellemest a hasznossal, így a máltai bajnokság egyik csapatában játszva tartom majd karban magam. Ez jó lehetőség arra, hogy napi egy edzéssel, illetőleg meccsekkel megőrizzem a formámat, s közben egy gyönyörű helyen a családommal legyek.
Ami pedig a válogatottságot illeti, teljes motivációval, új lendülettel szeretnék majd visszatérni. Kicsit elfáradtam, sok volt az elmúlt néhány év, de azért a szemem előtt már nemcsak Los Angeles lebeg, jó lenne az 2032-es Brisbane-i olimpián is ott lenni és szép eredményt elérni (Gergő akkor 37 éves lesz – a szerk.). Tehát nem a visszavonulásomat fontolgatom, éppen ellenkezőleg, azért hagyok most ki egy kis időt, hogy ezzel meghosszabbítsam a játékoskarrieremet.
– Szeretnék még visszatérni egy kényes kérdésre. A Varga Dénessel készített Kispadpolo-podcastben viszonylag nagy részletességgel beszéltek Dumival való kapcsolatodról, azokról az ellentétekről, amelyek esetleg befolyásolhatták a válogatott szereplését az elmúlt időszakban. Varga Dénes e téma kapcsán először annyit mondott, hogy ok nélkül az ilyen pletykák nem kapnak szárnyra. Majd hozzátette, hogy ti ezt a dolgot felismertétek, azért mentetek el pszichológiai foglalkozásokra, hogy ezt a tényezőt félre lehessen tenni, emiatt a pályán ne alakulhasson ki köztetek disszonancia. Dumi szerint mindkettőtök lelkiismerete tiszta lehet, megtettetek mindent, amit lehetett. Mint fogalmazott, egy apróság, egy meccshelyzet lehetett a kiváltó ok, amit sokáig nem sikerült tisztázni, noha ő próbált “nyitni”.
“Megérteni egymás működését” – szerinte ez jelentette a megoldást. Majd kifejtette a köztetek lévő különbség lényegét, ahogy ő látja. Vagyis azt, hogy te szeretsz rendszerben játszani (valószínűleg ezért feküdt neked nagyon a Recco, ahol “grammra ki van mérve a taktika”), nála pedig a karrierjében csak 10 százalék a taktika, a többi alkalmazkodás a helyzethez, improvizáció, játék. Azt említette, hogy Zsolt kért valamit, ami “átment rajta”, ezt pedig te úgy értelmezted, hogy felülbírálta az edzőt… Aztán a beszélgetések során volt egy halleluja-pillanat, megértette a problémádat és ezután tovább lehetett lépni. “Most már tudom, hogy neked kell a taktika, én is jobban figyelek, megkérjük Zsoltot, hogy mondja el másként – ennyi.”
Te hogy élted ezt meg?
– Duminak teljesen igaza van. Nagyon távol álltunk attól, hogy “rosszban legyünk”, ha ez terjedt el, akkor az valóban egy rosszindulatú pletyka volt.
Emlékszem a konkrét szituációra, még arra is, hogy Los Angelesben történt, a már említett Világkupa-tornán. Zsolt azt akarta, hogy a támadásunk elején a védő kérje el a labdát. Annál a bizonyos esetnél hárman is hibáztak, a védő nem kérte el, Dumi igen és a kapus oda is adta neki. Én annyit mondtam utána a megbeszélésen, mert tisztán emlékszem, hogy a negyed végén beszéltünk, hogy igazából mindegy, hogy mit teszünk, ha nem azt csináljuk, amit az edző mond. Hogyha mindenki megy a saját feje után, ez úgy nem fog annyira jól működni.
És igen, Dumi jól látja, hogy ezt biztosan Reccóból hoztam, ahol tényleg bármit mondott az edző, azt mindenki szó nélkül csinálta, még akkor is, ha az esetleg a legnagyobb idiótaság is volt. Valóban, kicsit ebből a mentalitásból szerettem volna valami áthozni. Dumi pedig…, mindenki tudja, hogy ő Dumi. Amit ő meg tudott csinálni, az annyira egyedi volt, és éppen ezért megtehette, hogy ment a saját feje után, ilyen rendszertelen játékban is csodákra volt képes. De a többi 12 játékosnak ez nem tud így működni, nagyon fontos a precizitás, a megbeszéltek végrehajtása.
És igen, ő elmondta a pszichológusnál is, hogy világ életében így játszott, ment a saját megérzése után. Erre én azt válaszoltam, hogy semmi gond, akkor te játssz így, de a maradék 12 játékos nem a Varga Dénes, ők egyértelműen más kategóriát jelentenek. Nekik igenis be kell állni a sorba, csináljuk egységesen, még hogyha valami hülyeségről is van szó. Mert a játék mára annyira felgyorsult, hogy elég egy-két hiba, az alaprendszer elrontása és máris jön a kontralefordulás.
Egyébként hazaértünk Los Angelesből, pár nappal rá kimentünk Fukuokába, és világbajnokok lettünk. Tehát olyan nagy szörnyűség nem történt… 🙂
– Jó, de hát a következő évben nem Párizs volt az első csalódás, hanem a dohai vb… És voltak elejtett megjegyzések arról, hogy éles helyzetben előjöttek rejtett konfliktusok.
– A fukuokai vb-t egészen különleges eseményként éltük meg. A hotelünk elég szörnyű volt, az étel is, ezért gyakran kimentünk kajálni, így valahogy teljesen laza hangulata lett az egésznek. Ezt próbáltuk volna Dohába is átvinni, ahol igazából egy tök jó hotelben voltunk, az egyik legjobb kajával, amit valaha kaptunk világeseményen. De mi ugyanúgy kijárkáltunk, én pedig egy idő után azt mondtam, hogy nem nyaralni jöttünk. Csak azért, mert februárban vagyunk egy olyan helyen, ahol 30 fok van, nem kell feltétlenül napozni, meg várost nézni, meg ilyenek.
De visszatérve a kérdésre: nem tudom, nekem nem tűnt úgy, hogy bármi megmaradt volna a konfliktusból a Dumival történt tisztázás után, Párizsban sem éreztem ilyet, az éles helyzetekben sem. (Egyébként én először mindig magamban keresem a hibát, ha valami nem sikerül a csapatnak.) Ezért sajnálom ezt a 2024-es évet, kétszer is jó lehetőséget halasztottunk el. A vb-negyeddöntőben a franciákat nem tudtuk megverni, az olimpián pedig a horvát-amerikai kettősből legalább az egyiket legyőzhettük volna.
– Köszönöm szépen a beszélgetést!