Tizenegyedik magyar bajnoki címét érte el a napokban Varga Dénes. Miután Hosnyánszky Norbert visszavonult, a 36 éves Dumi lett az egyetlen, még aktív olimpiai bajnok – ő az utolsó mohikán. Jó hír, hogy az FTC játékosát egy évig még láthatjuk a válogatottban is! Ezt a háromrészes vlv-interjút lapunk történetének leghosszabb beszélgetése alapozta meg: még márciusban kezdtük és most, a bajnoki döntő után fejeztük be. A friss történésekkel kezdünk, de utána “szerteágazunk”, sok olyan információval szolgálunk majd, amiről a közvélemény most először értesül.
VARGA DÉNES a vlv-nek:
– Azzal, hogy a Magyar Kupát és a bajnokságot is megnyertük, elmondhatjuk, hogy eddig sikeres a szezonunk. Ehhez nem fér kétség. Ha az egy évvel ezelőtti helyzethez viszonyítjuk a mostanit, akkor talán megállapíthatjuk, hogy 2022-ben kicsit más volt a forgatókönyv. Gondolok itt arra, hogy akkor szinte végig domináltunk nemzetközi téren is, s ezzel kicsit magunkat is megleptük. Az idei szezonra ez annyira nem volt jellemző, szíven is ütött minket az, hogy Berlinben kikaptunk a Spandautól. Ott egy kicsit össze kellett kapni magunkat és nem biztos, hogy ez egyből sikerült. Az utolsó nagy pofont a Marseille-től kaptuk (13:7-es vereség idegenben – a szerk.), ami viszont olyan hatással volt ránk, hogy a következő meccseinken jól teljesítettünk.
Fotók: ©vlv.hu
Most még három mérkőzésünk van hátra (a belgrádi BLF8-en – a szerk.), abban bízom, hogy az utóbbi idők eredményessége, s a felgyülemlett sok tapasztalat elegendő lesz ahhoz, hogy elégedetten értékelhessük majd a teljes szezont jó egy hét múlva.
– Az idei Fradi erősebb vagy gyengébb a tavalyinál?
– Egyértelmű válasz nincs erre. Olyan analógiát próbálok megfogalmazni, amely talán érzékelteti, hogy a csapat hogyan fejlődött. Ha mondjuk, egy testépítő izmosodni akar, teletömheti magát mindenféle vegyülettel, látványos lesz a pillanatnyi eredmény, viszont nem épít alapokat. Azon hosszú időn át kell dolgozni. Azzal, hogy eltelt még egy év, a vázizmaink megerősödtek – ha mi egy emberi test vagyunk. Ez még akkor is így van, ha ránézésre nem lett nagyon látványos ez a bizonyos test. Valahogy azt érzem, hogy jobban értjük, ismerjük egymást, egymás gyengeségeit is, de talán még nem tudunk nagyobb súlyokat mozgatni. Megvan ugyanakkor a kellő stabilitás és ez alapot teremt a hosszabb távú építkezésre, arra, hogy eljussunk a nagyobb súlyok megmozgatásához is.
– Neked személy szerint milyen volt ez a bajnoki idény?
– Az egész szezon érdekesen alakult a számomra, mert az elején arról beszéltünk Zsolttal (Varga Zsolt vezetőedzővel – a szerk.), hogy lehet, célszerű volna egy kicsit többet vállalnom védői pozícióban, onnan irányítva a játékot. Ezt meg is határoztuk célként, ami többek között azt igényelte, hogy a súlyommal menjek fel száz kilóra. (95-96 körül voltam.) Így ugrottunk neki a szezonnak, aztán azt vettük észre, hogy nekem inkább rossz kéz oldalon kellene sokkal többet játszanom Vámos Marci hiányában. Aztán ott is ragadtam az egész szezonban, ami miatt nem volt indokolt felszednem négy-öt kilót, hanem még le is jött rólam három…
Új szerep volt ez nekem, ki akartam alakítani valamit, ami az elmúlt 15 évben nem tudott kialakulni, mert nem játszottam ezen az oldalon. Folyamatosan adaptálódtam az új szituációhoz, gyakran tetszett is. Nem jött ki belőlem olyan sokszor a legjobb teljesítmény, s nem is nagyon jelent meg az az érzés, hogy “igen, ezt élvezem, ezért szeretem a vízilabdát”, de ez talán érhető is, hiszen nem vagyok már olyan fiatal és sok újdonsággal is szembe kerültem azzal, hogy posztot váltottam.
– De azért élvezted vagy nyűg volt?
– Élveztem, mert az egy más szerepkör. Nehéz volt itt úgy akciózni, ahogy a másik oldalon szoktam, ugyanakkor ezek a törekvéseim eleve alábbhagytak az utóbbi időkben, azóta feltétlenül, hogy nem játszom Danival együtt. Ő adta nekem a legtöbb gólpasszt ezeknél a megmozdulásoknál. Viszont a sors furcsa fintora, hogy ha valaki most megmozdul a kapásoldalon, igyekszem rá annyira figyelni, mint amennyire Dani figyelt rám annak idején. És erre van egy-két jó alany a Fradiban is – nem tudom, a válogatottban fogok-e rossz kézen játszani, de ha igen, biztos, hogy kamatoztatni fogom tudni ezt az új képességemet.
Összegezve: érdekes folyamat volt, szerettem benne lenni és még abból a szempontból is jó hatást tett rám, hogy amikor visszamehettem kapásra, jól éltem meg, hogy újra csinálhatom azt, amit szeretek… Érdekes turmixa volt ez a szerepkör-variálás az idényemnek.
– Elég sok mindenre kell figyelned és talán egyre jobban. A súlyról már esett szó, gondolom, az étkezés is ide tartozik, aztán a sérülés megelőzését szolgáló különleges edzésmódszerek alkalmazása, a taktikai kísérletezgetés, újdonságok kitalálása…
– A legtöbb konditermi edzés tulajdonképpen a prevenciót, a sérülés megelőzését szolgálja, az izmainkat mindenre felkészítjük ilyenkor.
Az újdonság… Igen, volt olyan, amit “kifejlesztettem”, de ezek részcélok. Komolyabb célom volt a bekkelés, de azt nem tudtam nagyon gyakorolni, és mint mondtam, ahhoz kell a nagyobb tömeg is. Apró trükkökön folyamatosan dolgozom az edzéseken – ezt mondjuk, az Eger ellen sikerült élesben is prezentálnom (jobb kézzel felfelé a labdát, majd ballal bepaskolni – a szerk.).
Ezeket gyakorolom, de nem azért, hogy “teljesebb legyen az életem”, nekem már csak az lehet a célom, hogy egy csapattal felérjünk a csúcsra és ebből minél inkább kivegyem a részemet. Vagyis szeretnék tevőlegesen hozzátenni egy kollektív sikerhez, legyen az a klubé vagy a válogatotté.
(Folyt.)
(Az interjú második részében a válogatottság a fő téma. Dumi nemcsak a tavalyi hazai vb-kudarcról szól először viszonylag részletesen, de visszanyúlunk a beszélgetésben a korábbi budapesti világeseményekre, sőt, a csapatkapitányi tisztség kapcsán a Benedek Tibor fémjelezte korszakig, a riói olimpiáig. És persze, szó esik a jövőről is.)