Varga Zsolt, az FTC vezetőedzője csütörtökön még edzést tartott a pénteki döntőre készülő fiainak, a meccs napján azonban kiderült, hogy egészségi állapota nem teszi lehetővé, hogy a medencepartról irányítsa csapatát. A fölényes Fradi-győzelemmel végződött esti találkozó után telefonon kértünk meccsértékelést a mestertől, aki tévén nézte a találkozót. Rákérdeztünk egészségi problémájának mibenlétére is.
Varga Zsolt
Pénteken megkezdődik a magyar bajnokság döntője, amely az egyik fél második győzelméig tart, tehát két- vagy hárommeccses lehet. Szokásos mérkőzés előtti előzetesünknek kicsit bővebb terjedelmet szántunk, hiszen mégiscsak ünnepi pillanatról, a magyar bajnoki finálé kezdetéről van szó, ráadásul a játékszünet miatt egy ideje keveset tudni a döntőbeli két ellenfél aktuális helyzetéről. A vlv párhuzamos interjúja a két vezetőedzővel:
Borzasztó nehéz mérkőzésen, a legvégén fordítva győzött a Fradi és mivel az Olimpiakosz döntetlent játszott, a zöldek a belgrádi nyolcas döntő részvevői! Sőt! A riválisok döntetlenjei miatt a Ferencváros egy fordulóval a befejezés előtt feljött a tabella második helyére, ami a BLF8 besorolása miatt lehet lényeges. Az OSC már nem érheti el a BLF8-t: mivel a Hannover egy góllal legyőzte a Spandaut, megszűnt a továbbjutás matematikai esélye is. Részletek, nyilatkozatok, vlv-fotók folyamatosan:
A Fradi szerdán este közelebb kerülhet a BL belgrádi nyolcas döntőjéhez és a Radnicski Kragujevác legyőzése ebben a helyzetben szinte kötelező. A szerdai BL-program és nyilatkozatok, Varga Zsolt a vlv-nek:
Gyönyörű és óriási jelentőségű győzelem Athénban! A Fradi most már lépéselőnyben van, a saját kezébe vette a sorsa alakítását a nyolcas döntőbe kerülés ügyében. Részletek, további eredmények, Varga Zsolt, Varga Dénes, Vámos Márton, Molnár Erik, Vigvári Vendel nyilatkozata és a meccs összes gólja:
Hihetetlenül fontos BL-meccset játszik a Fradi szombaton Athénban. Előzetesünkben bemutatjuk a csoportbeli helyzetet, s nyilatkozik Varga Zsolt, Teodorosz Vlahosz, Filip Filipovics és Vámos Márton:
Régóta várt remek teljesítménnyel rukkolt ki a Ferencváros és magabiztosan hozta el a három pontot az egyre erősebb Novi Belgrád otthonából a BL-főtábla A csoportjának szerdai fordulójában. Eredmények, gólok – folyamatosan: