Varga Zsolt szövetségi kapitány kedden ismertette a december 11-én kezdődő Eb- és vb-felkészülésre meghívottak névsorát. Mint a vlv-nek elmondta: 99 százalékig biztosra vehető, hogy ebből a keretből kerül majd ki a januári zágrábi Európa-bajnokságon és a febuári dohai világbajnokságon szereplő magyar válogatott.
Varga Zsolt
A szokásos zsúfolt programot teljesítették kedden a válogatott összetartására meghívott vízilabdázók. Este ismét a Fradival vívtak edzőmeccset és Varga Zsolt fiai az előző napi vereség után helyreállították a renomét. A nap során négy videónyilatkozatot készítettünk – Varga Dénes még délben nyilatkozott a vlv-nek, Varga Zsolt, Zalánki Gergő és Vámos Márton este összegezte az elmúlt két nap tapasztalatait. vlv-riport:
Az úgynevezett előkészítő keret sorozatos összejövetelei után, jövő hétfőn és kedden a világbajnokokat is magában foglaló bő válogatott keret gyakorol Budapesten. Erre az alkalomra hazatérnek Franciaországban, Görögországban és Olaszországban játszó idegenlégiósaink is. A névsor és Varga Zsolt szövetségi kapitány rövid nyilatkozata a vlv-nek:
Egésznapos összetartással folytatódott a válogatott előkészítő keretének hétfőn megkezdett munkája a város különböző uszodáiban. Az esti edzés után Varga Zsolt szövetségi kapitányt és Vigvári Vendelt az elvégzett munkáról és a nap során Dohában elvégzett vb-sorsolás eredményéről kérdeztük.
Hétfőn este 19-en edzettek a Duna Arénában a válogatott előkészítő keretének “összejövetelén”. A szokásos taktikai gyakorlást ezúttal nem “sima” úszás előzte meg – a stáb adatokat gyűjtött a játékosok erőállapotáról. Helyszíni vlv-riport.
Húsz fiatal játékos vett részt a válogatott előkészítő keretének hétfői edzésein. Részletek, névsor, Varga Zsolt esti összefoglalőja a napról.