Magyar és – meglepetésre – német győzelemmel kezdődött meg öt válogatott budapesti nemzetközi felkészülési tornája, az E.ON Kupa. Részletek, nyilatkozatok, vlv-fotók:
Varga Zsolt
A hétfőn kezdődő E.ON Kupa első napján a “full keret” tagjai szerepelnek, a második, harmadik és negyedik napot szánja Varga Zsolt az Eb-csapat “csiszolására”. Ezt maga a szövetségi kapitány mondta el a vlv-nek a vasárnapi edzésprogram végén. Ez azt jelenti, hogy a vb-győztes válogatottat most először láthatja meccsen a hazai közönség, nem is akármilyen ellenféllel szemben. Edzésriport.
A szokásos rend szerint folytatódott a bő válogatott keret felkészülése a Duna Arénában. Este különleges edzőmeccset vívott egymással az Eb- és a vb-keret, játék közben a lecserélt sportolóktól vért vettek (a mérkőzés alatt hatszor), hogy pontos képet kapjanak az izmok savasodásának egyedi paramétereiről. Edzésriport a szövetségi kapitány és a csapatorvos nyilatkozatával:
Kemény nappal kezdték meg a közös felkészülést a közelgő Eb és vb válogatottjelöltjei. És még csak a felmérésnél tartunk! Riportunk a napról Pozsonyi Zsolt erőnléti edző és Varga Zsolt szövetségi kapitány nyilatkozatával: