Hatalmas készülődés után szégyenletes körülmények között, félhomályban játszotta le hivatalos, barátságos mérkőzését az olimpiára készülő horvát és magyar válogatott vasárnap este Zágrábban. Ötméteresekkel nyertek a horvátok. Részletek, folyamatosan érkező nyilatkozatok:
Varga Zsolt
Szombaton kétszer találkozott és összesen kilenc negyedet játszott egymással az olimpiára készülő horvát és magyar válogatott. Helyszíni riport nyilatkozatokkal, fotókkal:
Kedden megtartotta első sajtónyilvános edzését az olimpiára készülő magyar férfi vízilabda-válogatott. A kollégák jelentős érdeklődést mutattak, látszik, hogy a magyar sport általában is felszálló ágban van – természetesen az egyre fokozódó remények kiterjednek a pólósokra is. Részletek, Varga Zsolt, Pohl Zoltán és Vigvári Vendel nyilatkozata a vlv-nek:
Harmadik napja a Mátrában edzőtáborozik az olimpiára készülő válogatott keret. Ott voltunk a két pénteki edzésen, amelynek Gyöngyös volt a helyszíne. vlv-riport három nyilatkozattal és fotókkal:
A “csonka keret” utolsó edzésén is túl vagyunk, hétfőtől az olimpiai bő keret minden tagja együtt készül. Pénteki helyszíni riportunkban Varga Zsolt szövetségi kapitány összegzi az eddigieket, valamint kérdésünkre a máltai BL-döntőről és a pénteken este kezdődő labdarúgó Eb-ről is elmondja véleményét. Hárai Balázst is a kameránk elé kértük:
Pénteken befejeződött a válogatott – egyelőre csonka – keretének első hete az olimpiai felkészülésben. Labdát még keveset látnak a fiúk, a sok úszás mellett állapotfelmérések is zajlanak, a legkorszerűbb eszközökkel. Helyszíni vlv-riport, Varga Zsolt, Burián Gergely és Tátrai Dávid nyilatkozatával.