Universiade
Hosszú ideje készül a magyar csapat az Universiadéra. A tornát többször elhalasztották, csapatunk csaknem fele már ki is öregedett, hiszen egy évnél nem régebbi diploma jogisít fel a részvételre. Jöttek fiatalok és már négy hete gyakorol a keret. Megnéztük őket szerdán a Margitszigeten.
Az Universiade időpontja július 28.-augusztus 8., a helyszín Kína, Csengdu. A közös felkészülés június 19-én kezdődik. Íme, a névsor:
Másodszor szállt vízbe egymás ellen a vb-re készülő juniorválogatott és az Universiade-keret kedden este. Helyszíni tudósításunk Horváth János, Csacsovszky Erik és Vadovics Viktor nyilatkozatával, fotókkal.
A hét elején kétnapos összetartáson vettek részt azok a fiatalok, akik eséllyel pályáznak az Universiade-csapatba kerülésre. Horváth János szövetségi edzőtől érdeklődtünk az idén nyárra halasztott világjátékokra való felkészülésről.
Kétnapos közös munkával kezdte meg felkészülését a nyári kínai Universiadéra hétfőn és kedden a Horváth János által irányított magyar egyetemi-főiskolai válogatott. Az 51. születésnapját éppen kedden ünneplő szakvezetőtől kértünk összegzést az összetartás végén.
Huszonhét játékos szerepel Horváth János bő keretében, január első napjaiban kezdi meg a felkészülést a nyári kínai Universiadéra a magyar válogatott.












































































































