Komoly viharok dúlnak a szerb vízilabdaéletben. Néhány napja új szövetségi elnököt választottak Szlobodan Soro egykori legendás kapus személyében, most pedig Uros Sztevanovics szövetségi kapitány írásban tette közzé “visszavonhatatlan” döntését, miszerint befejezi a szerb férfi vízilabda-válogatott irányítását. A két személyi hír között szoros az összefüggés.
edzőváltás
A legutóbbi meccseken már Kovács Róbert irányította a piros-kékeket, a klubvezetés most vezetőedző-váltásról döntött. Ismertetjük a Vasas hivatalos bejelentését.
Új vezetőedzővel kezdi meg a 2025-26-os szezont a Miskolc csapata. Erről a Minap Sportpercek című műsorában nyilatkozott Bachner András sportigazgató. Kemény Kristóf máshol folytatja pályafutását. Részletek:
Tervezett edzőváltás az OB1 9. helyén végzett METALCOM Szentesnél: Kis Gábor helyet cserél az eddigi másodedzővel, Somogyi Balázzsal, aki átveszi a csapat irányítását. Először az olimpiai bajnok Kicsit kérdeztük a részletekről.
Újra a háromszoros olimpiai bajnok Biros Péter irányítja az Eger férfi vízilabda-csapatát. A szponzor névváltoztatása miatt a csapat neve is módosult. Részletek:
Kemény Kristóf, a bajnoki rájátszásban a döntőbe jutásért harcoló BVSC vezetőedzője a következő két szezonban a PannErgy-MVLC csapatát irányítja. Ezt a miskolci klub közölte kedden.
Kovács Róbert jelenlegi másodedző veszi át a vezetőedzői posztot az OSC csapatánál a következő szezonban. Erről a klub közleményt hozott nyilvánosságra csütörtökön kora este.
A gyenge bajnoki szereplés miatt felmentette vezetőedzői tisztségéből Török Viktort a pécsi vízilabdaklub elnöksége. A csapat új irányítója hétfőtől a játékosként egykor Pécsett szerepelt, szerb születésű kettős állampolgár, Zlatko Rakonjac.
Felmentették a Szentes vezetőedzőjét. Erről maga Komlósi Péter adott tájékoztatást közösségimédia-oldalán. Ismertetjük közleményét és fel is hívtuk a szakembert, akivel rövid interjút készítettünk. Az edzőváltást a klub egyelőre nem jelentette be, az új, ideiglenes vezetőedző, Kis Gábor nyilatkozott a vlv-nek.
- 1
- 2