Értékes szakcikket szemlézünk a Kézilabda-specifikus Módszertani Központ internetes felületéről. A szerző ismert minden vízilabdakedvelő számára, olimpiai ezüstérmes, világbajnok, Európa-bajnok, edzőként pedig olimpiai győzelemre vezette az ausztrál női válogatottat. Görgényi István már hosszabb ideje osztja meg a szakemberekkel elméleti és gyakorlati ismereteit, a Hunting territory módszert, most belepillantunk kicsit a részletekbe.
Te jó ég! Már nyolc éve, hogy hosszabb beszélgetést közöltünk Görgényi Istvánnal, sportágunk nagy egyéniségével, akinek a vízilabdasport valahogy hosszabb ideje “nem oszt lapot”, ám ő tudományos alapossággal elemzi az egyes sportágak működésének belső összetevőit, az eredményeséget megalapozó apró momentumoktól kezdve a strukturális elemeken át az edzői munka fontos szerepének részletezéséig.
Az alábbiakban egy-egy elemet idézünk most megjelent tanulmányából, ezt figyelemfelkeltésnek szánjuk. A teljes dolgozat ITT OLVASHATÓ.
TERÜLETIGÉNY ÉS EGYÜTTMŰKÖDÉS – A VADÁSZTERÜLET-MÓDSZER
Szerző: dr. Görgényi István
(Részletek)
“A támadók mozgása hirtelen felgyorsul, néhány gyors, váratlan irányváltás, villámgyors passzok, a védelem hirtelen megnyílik, épp annyira, hogy a támadók egyike betörhessen a folyosón, lőjön vagy megjátssza a beállót. Amennyiben a támadó nem hibázik, gól vagy hétméteres.Mi történt? Valamelyik védő hirtelen elaludt, rosszul mozdult? Túl jó az ellenfél? És ha azonos szintű csapatokról van szó? Egyszerűen kihagyás, figyelmetlenség vagy éppen fegyelmezetlenség, a taktikai utasítások végrehajtásának elmulasztása?Mindez igaz lehet. Létezik azonban egy másik magyarázat is. Van a teljesítménynek egy csoportdinamikai olvasata is. Tudniillik az, hogy magas szintű együttműködéssel megakadályozható a védelem kinyílása; legalábbis annyira csökkenthető a kinyílások száma, hogy több helyzetet védjünk ki, mint az ellenfél. A kudarcos támadások felőrlik a legjobb ellenfelek erejét is, különösen, ha labdavesztéseiket gyors ellentámadásokkal büntetjük, kihasználva a kihagyott helyzet miatti figyelemvesztést.
Hogy érhetjük el a magas szintű együttműködést? Magas szintű közös munkával és közös gondolkodással, mert ez egyszerre igényel közös fizikai és lelki erőfeszítést. Egy csapat sportbeli sikere vagy sikertelensége valójában ennek a rendszernek az eredménye; még akkor is, ha a közvélemény, a média, sokszor maguk az edzők és a játékosok is hajlamosak néhány személy kiválóságának vagy éppen felkészületlenségének tulajdonítani azt.”
*
“Érdekes és fontos dinamikája van a csapatgerinc kialakításának. Egy új csapatnál (új edző, több, értékes új játékos érkezése) e gerinc kialakítása elengedhetetlen feltétele annak, hogy a csapat minél hamarabb jól teljesítsen (elit környezetben ritkán van az edzőnek néhány hónapnál hosszabb ideje erre). Az edzőnek minél hamarabb azonosítania kell a kulcsszerepekre alkalmas játékosokat, és szinte teljes játékidőt biztosítani a számukra ahhoz, hogy önbizalommal és felelősséggel kezdjenek játszani, és egymással is összeszokjanak. Ez nem ennyire egyszerű, mint ahogy hangzik. Az edzőn nagy a kívülről érkező és a belső nyomás, hogy minden játékosnak egyenlő lehetőséget biztosítson ahhoz, hogy azok bizonyíthassák képességeiket. Egyenlő játékidő biztosításával azonban nem lehet szilárd csapatszerkezetet építeni. Ha a csapat magja kialakult, és elkezd „muzsikálni”, akkor időnként lehet egy-egy játékost közülük is lecserélni és – főként – lehet a csapat többi játékosát körülöttük cserélgetni. Különösen alkalmasak erre az edzőmérkőzések és a gyengébb csapatok elleni találkozók. Nagy kihívás az edző számára az, hogy vajon elkezd-e ragaszkodni a „nyerő csapathoz”, vagy van bátorsága ahhoz, hogy dinamikusan erőssé fejlessze csapatát (ami azt jelenti, hogy kulcsemberek fáradtsága, sérülése esetén is lesz alkalmas játékosa a kiesett(ek) pótlására). Ahhoz, hogy a csapat ebbe a dinamikus egyensúlyi állapotba jusson, az edzőnek amellett, hogy féltve őrzi a csapat szerkezetének erejét, rendszeres, átgondolt cserékkel alternatív csapatrészeket kell fejlesztenie. A csapatgerinc tagjai eleinte berzenkednek e fejlesztések ellen, kitüntetett helyüket féltik, de szisztematikus építkezéssel megnyerhetőek, hisz számukra is fontos, hogy ne minden fizikai és pszichikai teher az ő vállukat nyomja.”
“Az erős csapatszerkezet kialakításához elengedhetetlenül szükség van az objektív teljesítménymérésre. Nem vonom kétségbe az edzői ösztön fontosságát a játékosok kiválasztásában, de az edzőt is elragadja a pozitív vagy éppen negatív elfogultsága. Ma már kiváló statisztikai és videóelemzések készülnek a mérkőzésekről, amelyek tiszta és objektív képet mutatnak a pályán nyújtott teljesítményről. De nem csak arról: az alapos vizsgálat a játékosok viselkedését, együttműködésük minőségét, a taktika és a csoportdinamika összefüggéseit is feltárhatja. A teljesítmény alapján szerveződő csapatkultúra kialakulása nem képzelhető el a teljesítmény mentén történő csapat-összeállítás nélkül.”
*
“Ha van harmónia a játékosok között, képesek megakadályozni a szabad folyosók keletkezését, mert szinte egyetlen szervként működnek, belépnek, benyúlnak, belesáncolnak a keletkező védelmi lyukakba. Magukat a játékosokat is sokszor meglepi mennyire tökéletesen képesek együtt, „flow-ban” mozogni. Ugyanez történik a támadásban is, ha a játékosok egymás számára nyitnak réseket, folyosókat, és aztán figyelmet elvonó mozgással, gyors és álomszerűen pontos átadásokkal segítik egymást a góllövéshez.
Ez az a varázs, ami hihetetlen erőt ad egy csapatnak a mérkőzések legkritikusabb pillanataiban. Ez ragadja el a nézőket is, akik aztán önkívületű lelkesedésüket visszasugározzák a már-már elfáradó csapatnak. Így nyer aztán együtt csapat és közönsége.”
*
“De hogy lehet létrehozni a játékosok közt ezt a szinte organikus együttműködést? Ez nem egyszerűen „kémia”, ami vagy van, vagy nincs adott sportolók között. Szerencse, ha van, és akkor fel kell fedezni az ilyen párokat, kis csoportokat, és sokat együtt játszatni azokat. De eredetileg egymást meg nem értő játékosok közt is létre lehet hozni ezt a harmóniát. És szükség is van erre, hisz sokszor épp rendkívüli tehetséggel rendelkező játékosok között sérül, vagy létre sem jön ez az együttműködés. Nem lehet lemondóan feláldozni ilyenkor egyik vagy másik játékost, mert egyetlen edző vagy csapat sem engedheti meg azt a luxust, hogy ne használja kiváló játékosai képességeit. Megoldást kell hát találni!”
*
“A pályán a különböző játékosok különböző mértékben engedhetik meg maguknak, hogy kockáztassanak (cselezzenek, kapura lőjenek, kitámadjanak a támadókra, elhagyják a taktikában előírt pozíciójukat). Általában jó döntéshozó, jó technikájú játékosoknak nagyobb a döntési, hibázási szabadságuk. A csapat vezetői, edzői, a stáb tagjai számára a döntési szabadságot a hatáskörük határozza meg. A döntési szabadság virtuális territóriumként is megérthető; a nagyobb szabadságért, vagy éppen dominanciáért folyó küzdelem pedig territoriális küzdelemként. A vadászterület és az autonómia mégis két különböző dimenzióként kezelendő.”
*
“Laza vagy éppen kommunikációs zavarokkal teli csapat nem képes jól teljesíteni nagy elvárások, külső zavaró körülmények nyomása alatt. A Vadászterület™ módszer együttműködési hálózatként tekint erre a kapcsolatrendszerre. Igen egyszerű vizsgálatot fejlesztettünk ki ehhez, amely a szociogrammal ellentétben nem vizsgálja a csapat szimpátiakapcsolatait. Hosszú játékos pályafutásom, edzőségem és kutatásaim során úgy találtam, hogy ami a közös teljesítmény szempontjából számít, az a játékosok közös akcióinak, kommunikációjának minősége, amit alapvetően a kölcsönös szakmai elismertség befolyásol. Láttam kiváló játékosokat, akik rossz viszonyban voltak, mégis kifogástalanul szolgálták egymást a mérkőzések kritikus helyzeteiben. Ugyanakkor azt is tapasztaltam, hogy igen szoros érzelmi kapcsolatban lévő játékosok rosszul teljesítettek együtt kritikus helyzetekben: viselkedésüket rejtett rivalizáció befolyásolta.”