Egzotikus helyről jelentkezett be a napokban közösségi oldalán Regős Áron, aki nem üdülni, hanem dolgozni ment a trópusi éghajlatú Indonéziába: a női válogatott szövetségi kapitányi munkájának ellátására kérték fel. A részletekről érdeklődtünk.
REGŐS ÁRON a vlv-nek:
– Személyes kapcsolatokon keresztül adódott ez a lehetőség és nagyon gyorsan kellett döntést hozni. Komoly kihívásnak éreztem – és nemcsak szakmai szempontból -, egyben megtisztelő feladatnak, hogy egy országot képviselhetek, sőt, kettőt, hiszen Indonézia válogatottjával magyar edzőként igyekszem jó eredményeket elérni.
– Hol dolgoztál itthon?
– A III. kerületi TVE-nél a fiú serdülők és ifik edzője voltam. Nagyon nagy köszönettel tartozom a klubnak, személy szerint Bárány Attilának és Lukács Dénesnek. Rendkívül korrektek voltak, megértették és elfogadták, hogy nem mindennapi lehetőségről van szó egy edző életében. Év közben jött ez a dolog, ennek ellenére támogattak ebben a “kalandban”. Hálás vagyok ezért. Köszönet az ottani kollégáknak, a serdülő és az ificsapat tagjainak is. Természetesen a családomnak is köszönöm a támogatást.
– Miről szól pontosan az indonéziai felkérés?
– Május végén rendezik meg a Dél-Kelet-Ázsiai Játékokat (SEA Games). Ha itt sikerül az első két hely valamelyikén végezni, akkor szeptemberben részt vehetünk az Ázsiai Játékokon, amelyek Kína ad otthont – ez a cél.
El kell, mondjam: most először foglalkozom lányokkal és eleve nem nagyon tudtam, hogy mire számítsak, de kellemes meglepetés ért. Nyilván nem arról van szó, hogy az indonéz női vízilabda a világ elitjéhez tartozik, de az első tapasztalataim szerint korántsem annyira rossz a helyzet, mint azt otthonról gondolni lehetett. Már látom, hogy miben kell őket fejleszteni, mire kell elsősorban koncentrálni a munka során.
– Kik a riválisok azon a tájékon?
– Malajzia, Szingapúr, Thaiföld, a Fülöp-szigetek és Hongkong. Indonéziával együtt ez a hat csapat küzd majd a továbbjutást jelentő első két helyért.
– Milyen ott a vízilabdaélet? Hol a helye a sportágak között? Van-e nemzeti bajnokság?
– Itt Dzsakartában van a legtöbb klub és még néhány vidéki városban vízilabdáznak. A fő sport ebben az országban is a labdarúgás, a vízilabda az összes többi sportág egyike. A világ negyedik legnépesebb országáról beszélünk, de ehhez képest kevesen vízilabdáznak. Most határozták el, hogy ezen a téren szeretnének markánsan előre lépni, ennek érdekében tettek lépéseket – a férfi válogatott mellé például szerb edzőt szerződtettek.
Van bajnokság, de a Covid miatt itt is megállt az élet. A válogatott játékosok behívása általános tesztek alapján történt, én már kész keretet kaptam, most tájékozódom a kiválasztás részletes paramétereiről.
– Hogy zajlik a felkészülés, hány edzés van egy héten?
– Eddig hetente hét edzés volt, hétfőn, szerdán és pénteken egy, kedden és csütörtökön kettő. Most orvosi vizsgálatok és tesztelések folynak, utána már az én programom alapján eggyel növeljük az edzések számát, heti három alkalommal lesz napi két vizes foglalkozás.
A feltételek csodálatosak, meglepően jó az infrastruktúra. Egy hatalmas, több medencés gyönyörű uszodában edzünk, semmiben nem szenvedünk hiányt.
– Hogy fogadtak a lányok?
– Nagyon kedvesek, aranyosak, és általában is elmondható, hogy errefelé mindenki mosolyog, jó kedélyű és segítőkész. Ami pedig a munkát illeti: úgy látom, itt is érvényesülnek az ázsiaiakra jellemző tulajdonságok, rendkívül fegyelmezettek, igyekeznek precízen végrehajtani a kapott feladatot.
– Mit szóltak a “testalkatodhoz”, amikor először megláttak…?
– Hogy is mondjam…, nem kis csodálkozást láttam rajtuk, nyilván nem ilyen méretű edzőik voltak eddig. Egyébként már néhány nap után nem coach-nak szólítottak, hanem azt mondják: “edző”. Elköszönéskor pedig azt, hogy “viszlát”. Én is igyekszem néhány indonéz kifejezést megtanulni, “jó reggelt”, “hogy vagy”. Még az ismerkedési fázisban vagyunk, de úgy gondolom, nagyon jól fogunk tudni együttműködni.
– Sok sikert kívánok!
Fotók: Regős Áron
Karsay Lilla indonéziai magyar nagykövet és Regős Áron