Beszakadt dobhártyával védte végig a Holland Kupa döntőjét (GZC Donk-ZV de Zaan) vasárnap délután Bognár Bendegúz. A magyar kapus három ötméterest védett ki a Hágában megrendezett fináléban, egyet a rendes játékidő vége felé, kettőt az ötméterespárbajban, amelyet így a Donk nyert meg. Interjúnk a vezetőedzővel nemcsak a kupadöntőről, hanem a sportág mai hollandiai helyzetéről is:
A GZC Donk nyerte a vasárnap megrendezett kupadöntőt Hollandiában. Szeles György vezetőedző csapata ezzel az ellenfél négyéves sorozatát szakította meg és tíz év után szerzett klubjának aranyérmet a kupasorozatban.
VLV-VIDEÓ (forrás: eyecons.com):
Bognár Bendegúz ötméteresvédései
SZELES GYÖRGY (GZC Donk) vezetőedző a vlv-nek:
– Sajnos már a kupadöntőre való felkészülés során azzal kellett szembenéznünk, hogy komoly kapusgondjaink vannak. Az első számú hálóőrünket, a holland válogatott kapusát még korábban, az egyik meccsen fejbe lőtték, agyrázkódása súlyosnak bizonyult, hét hónapot (!) kellett kihagynia, majd visszatérésekor, néhány hete ugyanilyen sérülést szenvedett, be is kellett fejeznie játékospályafutását. Így második számú kapusból előrelépett Bognár Bendegúz, aki tanárként dolgozik Hollandiában. Neki pedig másfél hete, a Challenger Kupa negyeddöntőjében kiszakadt a dobhártyája, de így is vállalta a döntőbeli játékot.
A meccs esélyese az ellenfél volt, már csak azért is, mert a holland válogatott kapusunk, ugye, kénytelen volt befejezni a játékot. Ehhez képest végig szoros volt a finálé, az utolsó percekben többször is mi vezettünk, az ellenfélnek kellett egyenlítenie az ötméterespárbajhoz. A negyedik negyed második felében védte ki az első ötméterest Bognár Bendegúz, majd az ötméterespárbajban további kettőt, sőt, határozottan állítja, hogy a harmadikat, amit kapufára lőttek, “szemmel védte”… 🙂
Bedobtunk egyébként egy itt ismeretlen taktikai fegyvert is a végén, azt, amit régebben a Vasas alkalmazott rendszeresen, mostanában a Honvéd: a védők betömörülnek a gólvonalra és egykezes blokkal próbálnak áthatolhatatlan gátat létrehozni.
Tökéletes volt a csapatszellem az egész meccs során, a végén nem becserélhető játékosom, mindenki kipontozódott. Csodálatos élménnyel gazdagodtunk!
– Jól láttam az élő streamben, hogy az ünneplésnél a stábotok minden tagja beugrott a vízbe rajtad kívül? Te miért nem?
– Ezt a bajnoki döntőre tartogatom… 🙂
– Hogy álltok a bajnokságban?
– Ez itt elég kacifántos. Jelenleg 15 ponttal vagyunk lemaradva az első helyezettől, de mi öt meccsel kevesebbet játszottunk és ezeket szinte biztosan meg tudjuk nyerni.
Jól szerepel a csapat a harmadik számú európai klubtornán, a Challenger Kupában. Megnyertük a máltai selejtezőtornát, a negyeddöntőben pedig két győzelemmel jutottunk túl a portugál Fluvial Portugense gárdáján, így a döntőbe jutásért játszhatunk a máltai Sliema ellen. Ez szép siker, hiszen ez a verseny a mi szintünkön olyan, mint a Bajnokok Ligája.
– Kérlek, mutasd be a csapatodat! Van-e profi játékosa a Donknak vagy mindenki munka mellett vízilabdázik?
– Igazából profink nincs, főleg fiatalokból áll a társaság, hárman akadémiai válogatott utánpótlás játékosok, mellettük több exválogatott játszik itt. Eléggé jó a csapat, csak hát, itt ugye, hetente csak négy edzés van, néha konditermi foglalkozással megspékelve, ezzel próbáljuk elérni a maximumot. Régebben jobb volt a helyzet, de a vízilabdasport Hollandiában – eredmények híján – elveszítette a kiemelt státuszát, megszűnt a több edzéslehetőség és az összetartások finanszírozása, s arra sincs már mód, hogy egyes játékosok egyfajta sportági támogatásként home office-ban dolgozzanak.
– Mi motiválja a játékosokat?
– Anyagiak semmiképpen, hiszen a játékból más foglalkozásokhoz képest egyáltalán nem lehet megélni, ráadásul a sportályafutásnak gyorsan vége van. Ilyen szempontból az sarkallhatja a tehetségeket (akik azért nagy számban vannak), hogy külföldi csapatban, profiként játszva teremtsenek egzisztenciát a sportolás segítségével. Persze ez, keveseknek fordulhat meg a fejében, főleg azoknak a fiataloknak, akik a válogatott akadémiai képzési programjában szerepelve Eindhovenben tanulnak és naponta kétszer edzenek is, külön kondiedzéseken is részt vesznek. Ilyen a csapatomban például Jorrit van der Weijden, aki már most jó kis játékos, három évvel idősebb bátyja útját szeretné követni – Mart Bastiaan van der Weijden a CN Barcelona egyik legjobbja. Ezek a srácok egy profi klubban gyorsan ráépítenek magukra néhány kiló izmot és máris kész játékosok.
A csapat másik része főleg diákokból áll, ők megszállottjai ennek a sportágnak – közéjük tartozik például Guus van Ijperen -, folyamatosan zúgolódnak, hogy hetente csak négy edzésre van lehetőség.
És vannak azok, akik hobbiként kezelik a játékot, szeretik a sportot és az izgalmat, hogy akár még nyerhetnek is valamit. Itt említem meg, hogy a csapatunkat erősíti már levezetésként Jorn Winkelhorst, aki hosszú időn át a holland válogatott sztárja volt és vezető európai klubcsapatokban játszott. Ez az utolsó éve, s mindent belead, nagyon fontos tagja a gárdának.
– Mi az oka annak, hogy csak heti négy vizes edzésre van mód?
– Meglehetősen prózai… A pályabérlet ára így is 300-350 ezer euró egy évre. Ez hatalmas összeg és a sportág kiemelt támogatásának megszűnése természetesen kihat a szponzorok érdeklődésére is…
A mi főszponzorunk és maga a klub az itteni viszonyokhoz képest maximális támogatást nyújt, amit folyamatosan igyekszünk meghálálni jó eredményekkel.
– Neked vezetőedzőként mi a legnagyobb kihívás?
– Nekem ez hobbi is a sportszergyártó cégem irányítása mellett. Szeretem a vízilabdát, de folyamatosan kettős érzésem van, 11 év alatt sem sikerült teljes mértékben adaptálódnom az itteni helyzethez. A heti négy edzéshez és ahhoz, hogy hétfőn várjam az üzeneteket, hogy aznap ki nem tud jönni. Általában mindig más “leosztásban” vannak jelen a játékosok, természetesen taktikailag – meg egyébként is – sokkal nehezebb így felkészülni.
Valljuk be őszintén, azért egy komoly magyar klub naponta edz annyit a vízben, mint amennyit mi egy hét alatt. Taktikára, lábtempóra, technikára, úszás-állóképességre hihetetlenül kevés az idő, úgy, hogy ráadásul a második csapat is velünk edz, ami eleve nagy szintkülönbséget jelent.
Szóval szeretem csinálni így is, nekem ez nemcsak hobbi, hanem szerelem is, amit még anno, Csombor Zolinak köszönhetek. De azért sokszor eszembe jut, mennyire máshogy működik ez otthon. Elképzelhetetlen a különbség, Magyarországon minden adott, komolyan, teljes programokat felépítve lehet egy csapattal dolgozni, az edző nincs annyira időhöz kötve, nem kell szelektálni a feladatok közül, semmi nem megy a technikai képzés rovására, és persze a taktika gyakorlása és a fizikai képzés sincs egymással ellentétben, itt a kettő között gyakran választani kell.
Amikor munka után odaérnek, nyomatsz velük egy kemény úszást vagy kondizást, akkor utána a taktikát már felejtsd el, mert semmi fókusz nem marad. Szóval az egésznek más a menete. És így is tudnak nagyon jól játszani, ha éppen jó napot fognak ki, baromi jó és tehetséges játékosok is vannak, akikből sokkal több lehetne, ha többet edzenének.
– Hogy megy a sportszergyártó cégnek, a Seles-nek?
– Jól, hála istennek, korszerűsítjük a gyártási folyamatokat, sok újdonsággal jövünk ki és folyamatosan érkeznek új csapatok, megkeresések. Hollandiának elég nagy részét sikerült lefedni, most próbálunk nyitni Németország felé. Külföldön egyre nagyobb az érdeklődés, az arab országokba is eljutottak a termékeink. Magyarországról is egyre többen keresnek minket.
– Gratulálok az eredményekhez és köszönöm a beszélgetés!