Tizenhét éven át nem jutott be a svájci vízilabda-bajnokság rájátszásába a Schaffhausen csapata. Ekkor jött Kállay Márk, s idén nemhogy play off, hanem döntő, a csütörtök esti utolsó meccs végén ezüstérem lett a vége. A 36 éves játékos itthon a Fradival sikert sikerre halmozott, s most civil pályafutását építi a vízilabda segítségével. Beszélgetésünk a svájci pólóról, a bajnokság alakulásáról, a magánéleti fejleményekről és persze a hazai történésekről:
KÁLLAY MÁRK a vlv-nek:
– Amikor a Fradinál lejárt a féléves szerződés-hosszabbításom – a Magyar Kupa-győzelem és a pandémia kirobbanásának időszaka volt ez – és kijöttem Svájcba, másfél éve, kicsit átmeneti, lerövidített bajnokságot rendeztek. A csapatommal a Schaffhausennel nem jutottunk be a rájátszásba, de a klub legalább másfél-két évre gondolkodott előre. A 2021-22-es szezon tavaly októberben kezdődött, s egész erős csapatot tudtak összehozni, igaz, a kispadunk rövidebb, mint a legnagyobb ellenfeleké.
Mindenesetre a Schaffhausen az elmúlt 17 évben nem tudott eljutni a play-off-ig és ez most sikerült.
– Milyen a svájci bajnokság rendszere?
– Nyolc csapat szerepel a bajnokságban, a mostani szezonban csak hét volt, mert egy visszalépett. Mindenki háromszor játszott mindenkivel, ez csapatonként 18 mérkőzést jelentett az alapszakaszban.
Az első és a második helyezett automatikusan az elődöntőbe jutott, a másik két elődöntős kiléte a harmadik és a hatodik, illetőleg a negyedik és az ötödik helyezett párharcából került ki, két győzelemre volt szükség. Ezt mi sikeresen elkerültük, ugyanis az alapszakasz második helyén végeztünk.
Az elődöntőt a Horgen csapatával vívtuk, ötmeccses, drámai párharc volt, amelynek során 2:1-es vesztésre álltunk és Horgenben tudtunk ötméteresekkel egyenlíteni, majd otthon meglett a továbbjutást jelentő győzelem.
A döntőben a Kreuzlingen várt ránk, ők a legerősebb és a legjelentősebb szponzori háttérrel rendelkező csapat jelenleg Svájcban.
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó döntőt ellenfelünknél kezdtük, 14:10-re kikaptunk. Otthon 10:9-es győzelemmel egyenlítettünk, majd ismét idegenben kerültünk hátrányba, 12:11-re nyert az ellenfél, csütörtökön este pedig 14:10-es hazai vereségünkkel zárult a finálé. Sajnos ez volt a realitás.
– A bajnokság milyen szintű? Mennyire profi, ebből élnek a játékosok vagy munka mellett pólóznak?
– Napi egy komoly vízi edzés van, esténként, ez kétórás, megfelel egy otthoni edzésnek. Mindenki maga oldja meg a heti két-három szárazföldi edzést, s a játékot munka vagy tanulás mellett űzik.
Ami a színvonalat illeti, az OB1 legvégéhez lehet hasonlítani a csapatok teljesítményét. Ugyanakkor meglepően sok a néző a fontos meccseken, az elődöntőben és a döntőben 800 ember előtt játszunk, ugyanolyan a nyomás, a hangulat, mint az otthoni rangadókon. A svájciak szeretik a vízilabdát, különösen, ha éremben megnyilvánuló eredmény is van. Persze itt azért máshogy kezelik a sportot, mint otthon. Mindenki egészségesen él, az élsportot kevéssé forszírozzák, de azért van komoly sportkultúra, a hokisok a világ élmezőnyéhez tartoznak, van néhány komoly erőt képviselő focicsapat is.
Egyébként Cservenyák Tibor egykori svájci szövetségi kapitány révén komoly magyar kötődése van az itteni pólónak. Tartom vele a kapcsolatot – érdekes, hogy ő is vegyészmérnökként jött ki, mint én -, ő a magyar vízilabdázás legendája itt és gondolom, otthon is.
Fotók: Schaffhausen és Kállay Márk
– Magánéletileg hogy jöttek be a terveid?
– Hosszú távú döntést hoztam, amikor kijöttem. Külföldi tapasztalatokat akartam szerezni a szakterületemen, mi az IT egészségügyi területe, a biotechnológiai ipar – ebben Svájc tradicionálisan nagyon erős. Másrészt a német nyelvet akartam jól elsajátítani és a Fradi után egy-két évet még szerettem volna játszani. Úgy éreztem, van még annyi bennem, hogy levezetésként – ha tetszik, egészségi okból is – ne hagyjam abba teljesen a versenysportot. Otthon már nem akartam más klubban folytatni a Fradi után, megfogadva a nagy öregek tanácsát, miszerint “a csúcson kell abbahagyni”.
Itt játszom Schaffhausenben, “németezek” és a szakterületemen igyekszem kapcsolatrendszert kiépíteni, s adott esetben olyan munkahelyet, pozíciót találni, amely hosszabb távon is kifutási lehetőséget teremt, rövid távon pedig még összeegyeztethető a vízilabdával.
– Miből élsz jelenleg?
– Nekem profi szerződésem van, így is kezelnek, például a meccseket rendszeresen végigjátszom. Nyilván ez nem a korábbi intenzitás, de a négy negyed hosszúsága, az úszás mennyisége megköveteli, hogy jó formában legyek. A klub is mögöttem áll, időnként bizonyos munkalehetőséget biztosít.
– Most vége a bajnokságnak, hogy alakul a jövőd?
– Nem biztos, hogy itt maradok, most kezdődnek majd a tárgyalások a klubvezetéssel. Vannak megkeresések, nem kizárt, hogy Svájcon belül váltok, de egyelőre mindenképpen megvárom az itteni fejleményeket. Valószínű, hogy a klub meg szeretné tartani az eddigi szintet, esetleg további erősítéseket is végrehajt. A civil karrier lehetősége is szempont, úgy érzem, nagy jövője lehet a svájci-magyar relációnak a biotechnológiában, az egészségügy IT-területén. Svájc egy nagyon innovatív ország, ebből hosszú távon rengeteget profitálhatna a magyar gazdaság is.
– Mit szólsz a hazai pólós “fejleményekhez”?
– Követtem végig a vb-t, kicsit úgy éreztem, mintha a srácokkal együtt éltem volna meg a fontos pillanatokat, nincs még olyan rég, hogy néhány meccsen én is szerepelhettem a magyar válogatottban.
Hogy mi történhetett a vb-n? Kívülről nézve úgy tűnt, hogy a játékosok és az edzői stáb között nincs meg az a harmónia, mint ami a korábbi években jellemző volt, még akár a tokiói olimpián is. Sokszor került szóba a hazai rendezés okozta pszichés nyomás. Szerintem ez nem lehetett ok, itt tapasztalt élsportolókról beszélünk, akik kezelni tudják ezt a helyzetet. Talán elfáradtak a személyes kapcsolatok, esetleg a valóban nagyon rövid felkészülési idő okolható. Igazából akkor tudja megítélni a helyzetet az ember, ha ott van, a közösség tagjaként él át mindent, kívülállóként okoskodni nem szerencsés, persze a jeleket én is érzékeltem a képernyőn keresztül is.
Kétségtelen, hogy érdekes döntés született, amikor klubedzőt neveztek ki szövetségi kapitánynak, de Zsolt (Varga Zsolt – a szerk.) személye az elmúlt évek tapasztalatai, sikerei alapján szerintem garancia arra, hogy a válogatottnál jó munka folyik majd.
– Köszönöm a beszélgetést és gratulálok a bajnoki éremhez!
A helyi újság, a Schaffhausen Nachrichten megírta, hogy a bajnoki döntőben szereplő csapat magyar játékosát meglátogatta a világbajnok Vámos Márton.