Klubot váltott a Honvéd 20 éves játékosa, Ekler Zsombor, aki az elmúlt két-három év hatalmas felfedezettje a sportágban. Az újjászerveződő BVSC-hez igazolt, ahol parádés névsor alakult ki a kapásoldalon. vlv-interjú.
EKLER ZSOMBOR a vlv-nek:
– Ez az első komolyabb interjúnk, kezdjük tehát egészen messziről. Azt látom az adataidnál, hogy Sopronban születtél. Úgy emlékeztem, hogy a bátyádhoz hasonlóan te is Szombathelyen kezdtél el vízilabdázni…
– Igen. A szüleim szombathelyiek, egyéves koromban vissza is költöztünk oda. Anyukánk úszó volt, figyelt arra, hogy korán megtanuljunk úszni, ezen már az óvodában “túl voltam”, aztán vízilabda-előkészítőre jártam, ahol az első két évben csak úsztunk, utána került elő a labda. Egyébként negyedikes koromig fociztam és vízilabdáztam “egymás mellett”. Sokat jártam atlétikaedzésekre Apukámmal – az iskolai versenyeken távolugrásban és kislabdahajításban indultam – szerettem azt is, ahogy igazából minden sportot.
– Emlékszem, egy időben Szombathely intézményesen is sokat tett az utánpótlásbázis szélesítéséért.
– Ez most is így van, s már két iskola is része ennek a programnak, busszal viszik az iskolásokat délutánonként a vízilabda-edzésre. Mi a Gothard Jenő Általános Iskolába jártunk, onnan kapcsolódtunk be a pólós edzésekbe.
– Mikor vált számodra komollyá ez a dolog?
– Amikor elkezdtünk bajnokságban szerepelni, már voltak sikerélményeim, mindig sok gólt lőttem. Voltak negatív élményeim is, persze, nehezen emésztettem meg, hogy az idősebbek nagyon elvernek minket. Ez az az időszak volt, amikor 12 évesen minden pénteken edzőmeccset játszottunk a 13 évesekkel.
– Az első meccseid 2013-14-ben voltak gyermekkorosztályban…
– Igen, úgy emlékszem, hogy ebben az időszakban nemcsak saját korosztályomban, a 2003-asoknál játszottam, hanem a 2002-eseknél és a 2001-eseknél is.
– Ebből te mit “vettél le”, elismerésnek tekintetted a “felfelé játszást”?
– Abszolút. Eleinte tartottam attól, hogy két évvel idősebbek között mihez tudok kezdeni. Rendesek voltak, többekkel azóta is tartom a kapcsolatot. Az a 2001-es társaság egy nagyon jó szombathelyi csapat volt. Még az Újpestet is sikerült legyőznünk, máig emlékszem erre.
– Hogy alakult ki a sportág iránti kötődésed? Mik voltak a sikerélmények?
– Akkoriban még azt gondoltam, hogy a vízilabdában szinte csak az jelent élményt, ha gólt lő az ember. Azóta persze már megváltozott a véleményem, az ezzel kapcsolatos hozzáállásom. Akkor még arra törekedtem, hogy minél több gólt lőjek, védekezésben a szoros emberfogás kötelező volt, nem lehetett zónázni, védőként nem sok sikerélményhez jutott az ember. Ahhoz mindenképpen kellett a sok lőtt gól, meg az, hogy az edzőknek legyen egy-két jó szavuk hozzám, hogy a mai napig le tudjak úszni mondjuk 20×200 métert…
– A kronológia alapján elértünk ahhoz, hogy országos bajnokságban kezdtél el szerepelni.
– Emlékszem, hogy a bátyámmal együtt voltam beírva, a nálam három évvel idősebbekhez, de abban a szezonban nagyon keveset játszottam, nem is volt sikerélményem.
– Egy évvel később viszont a csapatod 24 meccséből már 19-szer szerepeltél…
– Igen, ez már a 2001-es születésűek gyermekbajnoksága volt, nem a 2000-eseké. Öt éven át játszottam korosztályos bajnokságokban – gyerek, serülő, ifi – Szombathelyen. A meccsek nagyobb százalékában kaptunk ki, mint ahogy nyertünk, ez biztos.
– Nem ment el a kedved?
– Nem, mert tudtam, hogy ha jól teljesítek, akkor előbb-utóbb felfigyelnek rám. Erre lehetett következtetni abból is, hogy a korosztályos válogatottakba folyamatosan meghívást kaptam, azt éreztem, hogy tartom a lépést a többiekkel azzal együtt, hogy Szombathalyen játszom, nem a KSI-ben, vagy a Fradiban.
– A te történeted hogy kapcsolódik a testvéredéhez?
– Ő három évvel idősebb, 2000-es. Mindig felnéztem rá, hiszen elérte azokat a célokat, amiket én is kitűztem magam elé. Kicsi korom óta sokat néztünk együtt meccseket, YouTube-videókat, nem nagyon elemeztünk, csak élveztük a látottakat.
– Az AVUS OB1-es csapatában is volt néhány meccsed…
– Az első szezonban kettő, az akkoriban BL-győztes Szolnok és a Fradi ellen.
– Ezekre hogy emlékszel vissza?
– Jó érzéssel, hiszen a Szolnok ellen meglőttem az első OB1-es gólomat, a Fradi ellen pedig a másodikat… Persze nagyon kikaptunk mindkét meccsen. A bátyám beteg volt, helyette mentem én Szolnokra, a Fradi elleni itthoni meccsen pedig odaállítottak egy büntetőhöz, Gárdonyi Bandi állt a kapuban, neki lőttem az első ötméteresgólomat.
– Az első gólodra emlékszel?
– Igen. Felmentünk támadni, de elég gyorsan lefordultak rólunk, Márk bá (Matajsz Márk akkori vezetőedző – a szerk.) intett, hogy maradjak fent. Ők ellőtték, arra is emlékszem, hogy Szeghalmi Zsombi, a kapusunk védett, feldobta nekem és egy a nullában bedobtam valahogy Kardos Pipinek… Sokat jelentett nekem ez akkor.
Aztán, amikor kitört a Covid és abba is maradt a bajnokság 2019-20), már szinte minden meccsre be voltam írva. És itt már nyertünk mérkőzést úgy, hogy azt éreztem, ebben nekem tevékeny részem volt.
Az AVUS a következő évben visszalépett az OB1-től, én még egy évig maradtam az OB1/B-s csapatban. Jó gárdánk volt, másodikak lettünk, majdnem megnyertük a bajnokságot és én úgy gondoltam, az a szezon jó beleerősödést hozhat számomra a felnőtt mezőnybe.
Most is úgy gondolom, hogy jó döntés volt, hiszen sokat játszottam, rutint szereztem.
– Kik hívtak?
– Az UVSE, ahova mentem, hívott már Marci (Szivós Márton – a szerk.) a Honvédba, a Szolnok is, Eger is és ha jól emlékszem, a Kaposvár is.
– Miért az UVSE-t választottad?
– Ott jó ificsapat volt, ugye, nekem még volt egy évem abban a korosztályban, gimibe is tudtam rendesen járni és hát, itt is fontos volt, hogy minél több OB1-es meccsen játéklehetőséghez tudjak jutni, sőt akár meghatározó szerepem lehessen. Az is lehet, hogy nem voltam elég bátor, jó döntés lehetett volna az is, ha az első 5-6 csapat egyikénél folytatom, én akkor úgy voltam vele, hogy inkább kisebb lépcsőkön haladok felfelé.
– Gondolom, az edző személye is számított, hiszen Vincze Balázs téged már Szombathelyről ismert…
– Igen, épp ezért, már korábban is szóba került az UVSE-be igazolásom.
– Milyen volt itt?
– Nagyon jó. Az összes meccsen játszottam, beleerősödtem az OB1-be. Bent tudtunk maradni, bár a legfontosabb cél az volt, hogy a fiatalok sokat fejlődjenek olyan idősebb játékosok segítségével, mint Korényi Balu, Töfi (Szentesi Ádám – a szerk.) vagy éppen Bisztritsányi Dávid. Sokat segítettek nekünk. Jó év volt. Az ifibajnokság szempontjából már kevésbé, ott negyedikek lettünk. Sajnáltam, hogy abban az évben nem lett egyetlen érmem sem országos bajnokságban.
És ekkor már én hívtam fel Szivós Marcit, hogy a korábbi ígéretemnek megfelelően szívesen mennék a Honvédba. Tényleg ez volt az eredeti szándékom és Balázs Bá’-val (Vincze Balázs UVSE-s vezetőedzővel – a szerk.) is így beszéltük meg.
– A “beleerősödés” szót használtad többször is. Remélem, nem sértődsz meg, ha megjegyzem, hogy a testalkatod alapján talán még ma sem arra tippelne egy ismeretlen, hogy éppen vízilabdás vagy…
– Hát igen. Igyekszem fejlődni ezen a téren, és közben próbálom a hátrányt az előnyömre fordítani vagyis kihasználni a gyorsaságomat, továbbá élesíteni az “előre gondolkodás” képességét.
– Mit teszel a “felzárkózás” érdekében?
– Marcival arról beszéltünk, hogy jönni fog ez magától. A kondis foglalkozások mindenki számára adottak, s természetesen nagyon kell figyelni a táplálkozásra is.
– 2022-23-ban már 67 gólt dobtál a Honvéd színeiben. Először játszottál együtt huzamosabb ideig a testvéreddel… Hogy fogadtak, miként tudtad a helyedet kivívni, hogy kezdted el érezni, hogy itt is húzóember vagy?
– Nagyon jól fogadtak, az idősebbek, Hosi és Decker Attila is. Szerencsére már az első néhány meccsen sikerült megmutatnom mindenkinek, hogy nem viccből jöttem ide, hanem tényleg lehet rám számítani. Mire lement a két Eurokupa-selejtezőkör, már szerves része voltam a csapatnak.
– Ennek a szezonnak a vége hozta a Honvéd meglepő bronzérmét, amiben neked már elég jelentős szereped volt…
– A bronzcsata elő meccsén egy kisebb sérülés miatt nem játszottam, a többieknek nélkülem sikerült nyerni a Komjádiban. A második meccsen a Kőérben kikaptunk, arról nem nagyon maradt meg bennem semmilyen emlék, a harmadik, mindent eldöntő mérkőzésről persze már igen. Jól ment a játék, gólokat lőttem és nekem jutott az ötméterespárbaj utolsó sikeres lövése is. Nem számítottam arra, hogy az első évemben bajnoki bronzérmem lesz, de “ha már ott voltunk”, mindent beletettünk és sikerült. Tényleg meglepetés volt az az eredmény.
– Ezután jött az U20-as vb, ahol ismét gyakran kaphatták fel a fejüket a vízilabda-kedvelők a neved hallatán. Mióta vagy válogatott?
– Amióta erre lehetőség nyílt az életkorom alapján. Ugye, először voltak a régiós utánpótlás-edzések, aztán kezdettől végig meghívást kaptam a korosztályom válogatottjának összetartásaira, néha még az egy évvel idősebbekhez is.
Két világversenyen vehettem részt, az U19-es Eb-n 2022-ben – harmadikak lettünk Podgoricában, majd a tavalyi U20-as vb-t megnyertük Bukarestben. A rövid felkészülési idő ellenére nagyon jól összeállt a csapat és egymás között megbeszéltük, hogy minket azon a vb-n senki nem verhet meg. Már az első csoportmeccsen megmutattuk, hogy mire vagyunk képese, legyőztük a szerbeket, jól ment a csapatnak, lendületben voltunk, örök emlék marad számomra az a 12 nap.
– Hogy értékeled a most zárult bajnoki szezont?
– Semmiképpen sem értékelem rossznak, nyilván nagyon szerettünk volna bekerülni a legjobb négy közé, ami sajnos nem sikerült, de azt gondolom, hogy azért az 5. hely is nagyon szép eredmény a magyar bajnokságban. A Szolnok ellen nyerni nem egyszerű, főleg idegenben, úgyhogy nagyon örültem.
– Mennyire érzed azt, hogy előre léptél, hogy a csapatod egyik lefontosabb emberévé váltál?
– Érzem, nyilván elsősorban a góllövés terén, de azt hiszem, mondhatom, hogy most már a védekezésben, a blokkolásban is jól teljesítek. Próbálok játék közben egyre többet kommunikálni, ebben is sokat fejlődtem.
– Érzel-e már terhet, Vannak fontos pillanatok, amikor már tőled várják el a lövést…
– Inkább örömmel tölt el, hogy bíznak bennem, nem jelent ez terhet számomra, inkább erőt ad. A legtöbb esetben egyébként a megoldás valahogy jön magától.
– Milyen most a viszonyod a testvéreddel, szerettél vele egy csapatban játszani, volt köztetek “különleges játékkapcsolat”, mint annak idején Varga Dániel és Varga Dénes között?
– Szeretek együtt játszani vele, persze, bár, mivel mindketten inkább befejező játékosok vagyunk, a csapatnak legtöbbször az az előnyös, ha nem együtt vagyunk bent a vízben. Ha külföldre utazik a csapat, általában egy szobában alszunk. Ami a játékkapcsolatot illeti. adtunk már jó néhány gólpasszt egymásnak, de úgy kifejezetten nem játszunk erre. Egyébként ha passzoló játékosnak kellene lennie egyikünknek, az inkább én lennék, mert más technikával lövünk, Bendének nagyon gyors, erős lövése van. Más a testfelépítésünk, az ő keze kicsit rövidebb, neki jobban fekszik a kapáslövés, nekem pedig az az előnyösebb, ha tudok lövőcselt csinálni.
– Válogatottság. Többször behívtak már a bő keretbe, de olyan poszton játszol, ahol rengeteg a jelölt. Mik a reményeid?
– Természetesen reménykedem, bár nem a legközelebbi olimpiában, hanem a későbbiekben gondolkodom. Mindig nagyon örültem, ha meghívást kaptam a keretbe, nagyon jó ilyen játékosokkal edzeni. Azt sajnálom, hogy a bemutatkozásom még elmaradt, de reméljük, hogy ez is mielőbb megtörténik.
– Szoktál azon gondolkodni, hogy azon a szűk területen, ott a játéktér bal oldalán hányan vannak, kit tudsz kiszorítani, ki az, aki várhatóan kiöregszik és esetleg a helyébe léphetsz?
– Nyilván előfordul, de azt vallom, nekem azzal kell foglalkoznom, hogy kihozzam magamból a maximumot. Ha ez sikerül és van, aki nálam jobb, akkor nem tudok mit csinálni.
– Hogy látod, mi az, ami neked különlegesen jól megy? Amiért téged akár a csapatodban, akár a válogatottban számításba vehetnek?
– Szerintem amiben mondhatom, hogy tényleg jó vagyok, az egyelőre a gyorsaság és a támadás befejezésének hatékonysága.
– És mik azok, amikben te magad is úgy látod, hogy fejlődnöd kell?
– Nem is a védekezést mondanám, hanem inkább a védekezéshez szükséges erő megszerzését. Tudom ugyanis, hogy mi fog történni, de mégis lecsúszok néha egy-egy helyzetről. Az is lehet, hogy még gyorsabban kell gondolkodni, de szinte biztos, hogy kell még pluszerő, ne lehessen engem “egy kézzel arrébb lökni”.
– A BVSC-nél folytatod…
– Gyors, fiatal csapat épül a BVSC-nél, az U20-as válogatottból is többen ott leszünk. Sajnos nem sikerült megszerezni a BL-indulásra jogosító 3. helyet. Így az Eurokupában kell bizonyítanunk.
– Most megint egy komoly ugrás előtt állsz. Hogy gondolkodsz a jövődről, mi az amit e pillanatban elképzelhető, elérhető célnak tekintesz?
– Biztos, hogy még mindig van bennem fejlődési lehetőség és én most is ugyanazt a gyerekkori álmot üldözöm, amit eddig: egy olimpián ott lehessek és a lehető legjobb eredményt érjem el. Nem baj, ha több olimpia is lesz belőle…
– Köszönöm a beszélgetést!
