Idén nincs csoportkör, a nyolcaddöntők oda-visszavágós párharcával kezdődik a Magyar Kupa versenysorozata. A program:
Hírfolyam
Elkészült a második számú európai klubtorna nyolcaddöntőinek párosítása. A legjobb nyolc közé jutásért összesorsolták a Honvédot és a Szolnokot, a Vasas erős szerb csapatot kapott.
Súlyos sérülésekkel ért véget nemrégiben egy mérkőzés a serdülők(!) bajnokságában. Az ügy kapcsán a konkrét eseten túlmutató, fontos gondolatokat fogalmaztak meg, írtak alá támogatásuk jeléül szülők, játékosok, sportvezetők. A nyílt levelet – amelyet az OSC közösségi oldalán hoztak nyilvánosságra – teljes terjedelmében közöljük, egyben jelezzük, hogy az ügyre visszatérünk.
Nem volt esélye a Vasasnak behozni a Brescia ellen otthon összeszedett kétgólos hátrányt, így a piros-kékek az Eurokupa nyolcaddöntőjében folytathatják (sorsolás hétfőn). Az OSC ha nehezen is, de idegenben újra nyert és a Fradi csoportjában szerepelhet a BL-főtáblán (Marseille-ben kezd majd). Részletek, további eredmények, magyar gólok folyamatosan:
Pontot szerzett a KSI, nehezen nyert Szentesen a BVSC, simábban a Kőér utcai tévés meccsen a Honvéd. Eredmények, meccs utáni nyilatkozatok:
Szombat este eldől, hogy hány magyar csapat lesz a BL-főtáblán. Az OSC tízgólos előnnyel, a Vasas kétgólos hátránnyal utazott az idegenbeli visszavágóra.
A Magyar Vízilabda Szövetség elnöksége rendkívüli közgyűlést hívott össze, hogy a küldöttek megválasszák az elnöki posztról október 14-én lemondott Vári Attila utódját. Az elnökválasztás időpontja: november 19., szombat. Minderről fizetett hirdetésben értesülhetett a közvélemény. A meghirdetett közgyűlés a nyilvánosságra hozott dokumentum szerint nem nyilvános. Ezt a jelzést azonban az MVLSZ vezetése még pénteken este korrigálta.
Itt a következő bajnoki forduló. Két BL-csapatunk külföldön szerepel, az OSC már korábban lejátszotta erre a fordulóra eső meccsét, a Vasas bajnoki halasztást kapott. A program és előzetesünk a kluboktól kapott információk alapján: