Hírfolyam
Hetvenkét esztendős korában elhunyt Csapó Gábor olimpiai bajnok, világbajnok, Európa-bajnok vízilabdázó. Pályafutása néhány gyönyörű pillanatának felidézésével búcsúzunk tőle.
Az új FINA-vezetés szakított az eddigi hagyományal, a Világliga szerepét 2023-ban a Világkupa veszi át. Pénteken Budapesten készítették el a selejtezők csoportbeosztását.
Hatodik éve kérik fel a vlv szerkesztőségét a Total Player Award médiazsűrijében való részvételre. Idei voksainkat csütörtökön tette közzé a Total Waterpolo szaklap.
Itt közöljük folyamatosan a Magyar Kupa-negyeddöntők eredményeit. Az első fordulóban nagyjából minden el is dőlt, az esélyesek behozhatatlannak tűnő előnyt szereztek. Részletek:
Ülünk a ferencvárosi M35 vendéglőben, Szili a beszélgetés utolsó szakaszában azt a hihetetlen hullámvasút-utazást idézi fel, amiben neki és a magyar válogatottnak volt része ebben az évben.
Szerdán megkezdődnek a kupanegyeddöntők. Ismertetjük az első forduló és a visszavágók menetrendjét.
Ülünk a ferencvárosi M35 vendéglőben, Szili elolvasta a vele készült, csaknem hat éve megjelent interjút és nekilátunk a beszélgetésnek: mi történt vele azóta, hogy 2017-ben elkezdett feltápászkodni a padlóról.