Második szezonját kezdi a Pro Reccóban Zalánki Gergő – az első elég jól sikerült, BL-aranyérem, Olasz Kupa- és olasz bajnoki győzelem. A magyar válogatott balkezes játékosával a reccói helyzetről, a csapatban bekövetkezett változásokról, s persze a budapesti vb és a spliti Eb közötti “kontrasztról” is beszélgettünk.
Hírfolyam
Csütörtöktől vasárnapig a BL-ben és az Eurokupában összesen öt magyar csapat lép színre. Ismertetjük csapataink meccsprogramját:
Most már nyilvánvaló, hogy nem csupán szóbeszéd: a Magyar Vízilabda Szövetség a spliti Európa-bajnokság két magyar csapata szállásköltségének 70 százalékát kétszer fizette ki. Hogy történhetett ez? Van-e az ügynek következménye, felelőse? Történt-e rendőrségi feljelentés? Igaz-e, hogy hasonló “tévedés” idén, egy másik torna szállásköltsége esetén már egyszer történt? Mivel a jelenlegi MVLSZ-vezetéstől képtelenség érdemi választ kapni normálisan feltett kérdésekre, a jog eszközével éltünk és közérdekűadat-igénylést nyújtottunk be. Részletek:
Kezd beérni az a munka, amit még Benedek Tibor kezdett el, most pedig Cseh Sándor irányít. Az utánpótlásképzés szakmai vezetőjével folytatott beszélgetésünk megvilágítja az idei jó eredmények hátterét, s azt is, hogy miért lehetünk bizakodóak a jövőt illetően. vlv-interjú.
A hétvégén kezdetét vette az olasz első osztályú bajnokság. A címvédő Pro Recco otthon nyert magabiztosan a Catania ellen – Zalánki Gergő három góllal indította a szezont. A Vasas BL-ellenfele idegenben győzte le nyolc góllal az egykor szebb napokat látott Posillipót. Eredmények, a magyar balkezes rövid nyilatkozata:
A KSI kis híján meglepetést okozott, az utolsó negyed elején még két góllal vezetett a Miskolc ellen, de aztán “elfogytak” a fiatalok. A Honvéd 5:0-as Fradi-vezetésről egyenlített a Népligetben, mégis kikapott. Az OB1-es alapszakasz harmadik fordulójának eredményei, nyilatkozatok, fotók – folyamatosan:
Több érdekesnek ígérkező meccs is szerepel az OB1 szombati, harmadik fordulójának programjában. A menetrend és előzetesünk a kluboktól nyert információk alapján:
Az energiaválság miatti takarékossági intézkedések elérték az uszodákat: a szegedi közgyűlés pénteki ülésén – többek között – a Városi Sportcsarnok és Sportuszoda, valamint a Tiszavirág Sportuszoda ideiglenes, téli bezárásáról döntött. A szegedi OB1-es klub csapatmenedzserét, Juhász Zsoltot kérdeztük a részletekről.
JUHÁSZ ZSOLT a vlv-nek:
– A létesítményeket üzemeltető Szegedi Sport és Fürdők Kft. már hónapokkal ezelőtt felvette velünk a kapcsolatot, hogy miként tudnánk csökkenteni a működési költségeket. Sok ötletet adtunk, onnantól kezdve, hogy szűnjön meg a parkoló világítása – lényegében mindenből visszavettünk, egyet kértünk, hogy ha lehet, a medencében lévő víz hőmérsékletét ne csökkentsék. Most mégis megtörtént a döntés a létesítmény időleges bezárásáról, a hivatalos bejelentés szerint a városi sportuszoda december 19-től február 3-ig, a Tiszavirág december 19-től március 3-ig nem lesz nyitva.
Természetesen mindenki azon dolgozik, hogy valahogy megoldjuk ezt a helyzetet, a fiataljaink ma már a magyar utánpótlás krémjéhez tartoznak (a legfrissebb rangsor szerint a KSI-t a Szeged követi), nagyon fontos lenne, hogy a 200 gyereknek és az OB1-es középmezőnyben szereplő felnőtt csapatnak ne kelljen leállni az edzésekkel.
Örömteli, hogy több várostól is kaptunk megkeresést, kérdezték, hogy tudnak-e segíteni valamiben, külön megemlítem a miskolciakat, akik a PannErgy szolgálatait ajánlották, nekik ugyanis ezzel a céggel (névadó szponzorukkal) sikerült “nullszaldósra” alakítani a miskolci uszoda működését.
Meggyőződésünk, hogy amit hosszú évek munkájával felépítettünk Szegeden, azt nem szabad lerombolni azzal, hogy ilyen hosszú ideig nem biztosítunk edzéslehetőséget a fiataloknak. A várost nem elhagyva szeretnénk edzési helyszínt kínálni, az is megfelelne, ha a régi Sportuszodába mennénk vissza egy hónapra, de úgy tudjuk, olyan megoldás is felvetődött, hogy a korszerű létesítmény, a nagy vízfelülettel rendelkező Tiszavirág Sportuszoda maradjon inkább nyitva, hiszen azt minden egyesület használhatná.
Most várjuk az önkormányzattól az információkat a várható költségnövekedésről, s utána tudjuk elkezdeni a konkrét “segélyakciók” megszervezését, támogatók keresését és természetesen a kormányzat tájékoztatását segítségkérés céljából. Nagyon bízunk abban, hogy bekerülünk a központi támogatást elnyerők körébe, mondom, ezt nemcsak az OB1-es csapat működése, hanem az egyre eredményesebb és egyre szélesebb bázisú utánpótlásképzés is indokolná.
Természetesen erősen aggódunk. Szeretnénk túlélni ezt a telet, féltjük az értékeinket, hiszen nem lenne jó, ha törést szenvednének a fejlődésben a fiatalok. Az U17-eseink országos bajnokságot nyertek, az U19-esek bronzérmesek, sok fiatalt “szállítottunk” az utánpótlás-válogatottakba. Látjuk, hogy mindenki, a helyi városvezetés és a sportállamtitkárság is nagy erőkkel dolgozik a helyzet megoldásán, bizakodunk és a régi hirdetési szlogennel szólva azt tudom mondani, minket “minden megoldás érdekel…”.
Szerkesztőségünk úgy értesült, hogy a sportág vezetése már hosszabb ideje vizsgálja az energiahelyzet, az általános takarékosság hatását a vízilabdaéletre, a versenysportra és az utánpótlásképzésre. A Liga külön ülésen foglalkozott a témával és az elnökség napirendjén is szerepelt a helyzet áttekintése. A Honvédelmi Minisztériumhoz tartozó sportállamtitkárság gyakorlatilag folyamatosan tárgyal, egyeztet az esetleges segítségnyújtásról.
Konkrétumok még nem ismertek, de maga Orbán Viktor miniszterelnök tett utalást egy korábbi nyilatkozatában arra, hogy ahol minőségi élsport és egyben tömegsport bázisául szolgál az uszoda, ott várható kormányzati segítség a működőképeség fenntartásához. Pénteki információnk szerint az ország különböző pontjain összesen 65 létesítmény ideiglenes megsegítéséről lehet szó.
Címlapunk vlv-fotó: a csodálatos, új Tiszavirág Sportuszodában – a pandémia miatt zárt kapuk között – rendezték meg 2021. február 20-án a Magyarország-Szerbia hivatalos mérkőzést.
A női és férfi csapatok képviselőit tömörítő Liga rendkívüli ülést tartott, hogy megvitassa a Vári Attila MVLSZ-elnök lemondása után kialakult helyzetet, az “utódlás” kérdését. A testület csütörtökön egységesen amellett állt ki, hogy Madaras Norbert legyen a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke. Az ülés után Tóth Sándor, a Liga elnöke tájékoztatta a történtekről a vlv szerkesztőségét.
TÓTH SÁNDOR Ligaelnök a vlv-nek:
– A Liga ülését azonnal összehívtuk, amikor megtörtént Vári Attila bejelentése. A csütörtöki tanácskozásnak egyetlen napirendi pontja volt, a kialakult helyzet megvitatása, annak megbeszélése, hogy a testület szerint ki legyen a szövetség új elnöke. A Szolnok kivételével minden klub képviselője jelen volt (a szolnokiak éppen a sportállamtitkárnál tárgyaltak ebben az időben az uszodahelyzetről), s egyhangúlag, valamennyien Madaras Norbert mellett álltak ki, benne látják a jövő elnökét. Többen kinyilvánították: nagyon fontos lenne, hogy ne a sportágon kívülről érkezzen a szakszövetség új vezetője. A klubok képviselői mind amellett foglaltak állást, hogy Madaras Norbertre fognak szavazni az elnökválasztó közgyűlésen, ez tehát a teljes Liga egyöntetű álláspontja is. Más jelölt neve nem került szóba.
Szerdán MVLSZ-elnökségi ülés lesz, aminek egyetlen témája a közgyűlés összehívása. Az ilyenkor szokásos procedúra veszi kezdetét, írásban kell jelölést tenni az elnök személyére, a közgyűlésen pedig szavaznak majd a küldöttek.
A személyes véleményem az, hogy itt most már gyakorlatilag eldöntött kérdésről van szó, Madaras Norbi személye annyira unikális, Benedek Tibor mellett ő a másik személyiség, “tiszta figura”, akiről soha senki semmilyen negatívumot nem tudott mondani. Ezt mutatja a Ligaülésen tapasztalt egységes támogatottság is, amit öröm volt látni.
Madaras Norbert vízilabdajátékosként – az Eb kivételével – mindent megnyert, kétszeres olimpiai bajnok és a sportág egyetlen magyar kétszeres világbajnoka. 2018 nyarán vonult vissza, 42 éves, az FTC szakosztályelnökeként dolgozik, s több mint három éve az MVLSZ elnökségének tagja, a testület alelnöke, erre a pozícióra a Liga jelölte őt.
A vlv értesülése szerint a még idén sorra kerülő rendkívüli közgyűlésen új elnökséget nem választanak, csak elnököt. A küldöttek – meghatározott kvóta alapján – a klubok képviselőiből állnak, így a Liga által előzetesen elhatározott döntéseknek az elmúlt években mindig sikerült érvényt szerezni.